Nyári túrák a Bükk-fennsíkon: sziklakilátók, töbrök, vadvirágos mezők és a Bükk csúcsai
A Bükki-fennsík nemcsak a hegység, hanem az egész ország egyik legkülönlegesebb túracélpontja.
Ez az ország legnagyobb átlagmagasságú karsztfennsíkja, ahol erdők, szurdokvölgyek, barlangok és panorámás rétek váltják egymást.
Számomra egy nap a fennsíkon többet ad, mint egy hét a városban. Akár egy rövid körséta, akár egy egész napos vagy több napos túra a cél, a Bükki-fennsík mindig nyújt valami újat. Aki egyszer túracipőt húz a Bükki-fennsíkon, az valószínűleg visszatér – akár a nyári hőség elől, akár a késő őszi ködfátyolos erdők varázsáért. Túratérképet elő, és induljon a kaland!
A Bükki Nemzeti Park 1977 óta működik, hazánk nemzeti parkjai között harmadikként jött létre. Az Igazgatóság szakemberei közel 50 éve dolgoznak azon, hogy megőrizzék a Bükk kiemelkedő fontosságú, egyedülálló természeti, kultúrtörténeti és tájképi értékeket hordozó területeit. Fontos tudni, hogy
fokozottan védett természeti területre történő belépés – a jelzett turistautak és tanösvények kivételével – csak az adott területet kezelő természetvédelmi hatóság és a nemzeti park igazgatóságának közös szakértői véleménye alapján kiadott engedéllyel lehetséges.
Ezen belül külön szabályok vonatkoznak az egyéni, a csoportos túrákra, továbbá a nagyobb létszámú technikai eseményekre. További szabályokról, fontos információkról az Állami Természetvédelem vagy a Bükki Nemzeti Park honlapján tájékozódhatunk, melyeket érdemes mindenképpen átolvasni, ha fokozottan védett természeti területre tervezünk kirándulást.
A bükki csúcsok csúcsa: az Istállós-kő és a Szilvási-kő
Az Istállós-kő nevét gyakran azonosítják a méltán híres Ősember-barlanggal, melyhez a Szalajka-völgyből ugyan nem éppen a legkönnyebb felkapaszkodni, ám ha valaki az Istállós-kő csúcsára készül annak – ahogy a mondás tartja – a tánc még csak itt kezdődik. Heves vármegye toplistás kirándulóhelyéről, a Szalajka-völgyből a zöld háromszög jelzésen 2,3 kilométer és majdnem 500 méter szintkülönbséggel bíró túra során kapaszkodhatunk fel a Bükk sokáig legmagasabbnak vélt csúcsára, az Istállós-kőre, vagy ahogy a helyiek mondják, az Istállós-kő erősére.
A meredek kaptató igazán szédítő: amíg fejünk fölé hatalmas bükkfák lombkoronája hajlik sátorként, addig az ösvényt fehér mészkősziklatömbök és tekintélyt parancsoló, mély völgyek kísérik, közben az erdőgazdaság évtizedes emlékei is felbukkannak: régi csörlő, nyiladékok, sőt emlékszem, hogy gyerekként még 1-1 „román szánkó” maradványát is lehetett látni a fák között.
A hegycsúcsra érkező természetjáró az izzasztó erőpróba után jogosan érezhet némi csalódottságot, ugyanis az Istállós-kő csúcsát teljes egészében erdő borítja, a megtett erőfeszítésért nem kárpótol panoráma, ám annál inkább befogad a Bükk csendje és az érintetlenség oltalma.
A 959 méter magas Istállós-kőtől keletre, 500 méter távolságban érjük el a bükk ténylegesen legmagasabb csúcsát, melyet mindössze bő egy évtizeddel ezelőtt, 2014-ban fedeztek fel. A korábban Kettős-bérc névre keresztelt csúcs esetében friss és pontosabb, GPS alapú mérések állapították meg, hogy körülbelül 2 méterrel magasabb, mint a korábban éllovasnak vélt szomszédja. Az „újdonsült” magaslat azóta Szilvási-kő néven vonult be a köztudatba.
A Bükki-rétek szíve, a Nagy-mező
A Bükk-fennsík szívében, a hegyek ölelésében terül el a Nagy-mező – egy hatalmas, kiterjedésű terület, amely
már messziről úgy tárul elénk, mintha a hegyvidék titkos kertje lenne.
Nincs másik hozzá hasonló táj a környéken: a sűrű bükkösökből kiérve egyszer csak megszűnik az erdő takarása és egy tágas, szinte sík mező bontakozik ki a szemünk előtt. Számomra olyan, mintha a Bükk itt feltárná a legcsendesebb, legbékésebb arcát.
A Nagy-mező a Bükki Nemzeti Park egyik legszebb, fokozottan védett területe.
Nagyjából 770-790 méteres tengerszint feletti magasságon fekszik, melyet 850-900 méter magas bércek ölelnek körül, a messzeségbe nyúló, enyhén hullámzó mező peremét minden irányból erdők szegélyezik úgy, mint természetes keretek egy festmény körül.
A fennsík eme területére a látogatók számára már tilos a gépjárművel való behajtás, az utolsó parkolóhely Szilvásvárad irányából az Olasz-kapu szomszédságában, vagy Bánkúton érhető el, innen már csak kerékpárral vagy gyalogosan van lehetőség bebarangolni a környék erdeit, töbreit, mezőit. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának forrásai alapján az is ismert, hogy
5 fokozottan védett és 77 védett növényfaj fordul elő a hatalmas rét gyeptársulásaiban.
Többek között itt is megtalálható a szártalan bábakalács, melyet a Bükki Nemzeti Park címernövényeként ismerhetünk. Előfordul azonban a Boldogasszony papucsa, a Szent László-tárnics, a kornistárnics, de számtalan gyógy- és fűszernövény is megtalálja itt élőhelyét, mint például a szurokfű, a cickafark, a mezei zsálya, a kakukkfű vagy a különböző útifüvek, szépen tündökölnek az utak mentén az egyszerű „szegélynövények”, ám gyönyörködhetünk még sok más példány mellett a páratlan szépségű tarka nősziromban, harangvirágokban, bogáncsokban, sisakvirágokban, szegfűfélékben és palástfüvekben is.
A Nagy-mező különösen szép kora reggel, amikor a hajnali pára még fátyolként lebeg a föld fölött és a fűszálakról harmatcseppek csillognak a kelő Nap fényében. Este pedig aranyba borul a táj, és a horizont fölött lassan feltűnnek a hegyek kontúrjai. A mező peremén turistautak futnak keresztül, amelyek összekötik a Bükk-fennsík többi nevezetes pontjával – például a Kis-mezővel, Bánkúttal vagy a Három-kővel.
Fennsíki töbrök, avagy a Bükk „jégvermei”
A töbör az egyik leggyakoribb és legjellegzetesebb felszíni karsztforma a Bükk-fennsíkon (és általánosságban a karszthegységekben). Leggyakrabban kerek, olykor ovális vagy hosszúkás alakú, zárt szintvonalú mélyedés. Területe néhány métertől akár több száz méterig is terjedhet, melyek közül mindre van példa a Bükkvidéken. Egyesek alja sík, másokban esetleg víznyelők vagy zsombolyok nyílnak.
A Bükk-fennsíkon ezek a mélyedések gyakran egymáshoz igen közel helyezkednek el, egyfajta „töbörmezőt” vagy „töbörsoros völgyet” alkotva – ilyen például a Nagy-mező környéke, a Káposztáskert-lápa, a Zsidó-rét, a Kis-sár-völgy vagy a Mély-sár-völgy, ahol sűrűn sorakoznak ezek a karsztos formák, s peremükön legtöbbször túraösvény kanyarog.
A töbrök sajátos mikroklímát teremtenek.
A mélyedések alján gyakran sokkal hidegebb és párásabb a levegő, mint a környező fennsíkon, így lent olykor más növényfajok élnek meg, mint fent.
Ez a mikroklíma botanikai szempontból is különösen értékessé teszi a Bükk vidékét. Történelmileg is volt szerepük: a pásztorok például a töbrök peremén legeltették az állatokat, míg a mélyebb részeket gyakran vízgyűjtőként használták. Egyes töbrök alján ma is időszakos vízállások figyelhetők meg (például nagyobb esők vagy hóolvadás után), mert a víz olykor csak lassan szivárog el a karszt repedésein.
Különleges mikroklímájukból adódóan nem ritka, hogy derült, csillagfényes, nyári éjszakákon a töbrök mélyén fagypont alá süllyed a levegő hőmérséklet, olykor a -5°C-os értékeket is elérve. Bizony, nem ritka, hogy piciny országunkon belül ilyen kontrasztok alakuljanak ki: amíg az Alföldön már-már mediterrán hangulatúak a nyári éjszakák, addig a Bükk-fennsíkon a fagy sem kizárt, így nem véletlen, hogy a Bükkben az éves átlaghőmérséklet hat Celsius-fok alatti.
Sziklakilátók varázsa
A „Bükki kövek” sorozatát a felső-magyarországi turisztikai régió egyik legszebb természetes kilátóegyütteseként tartják számon. A völgyekből és medencéből hirtelen kiemelkedő, égbetörő, több száz méter magas hófehér sziklafalakról bámulatos kilátás nyílik dél felé, az Alsó-Bükk vidékére, az Alföld irányába, Eger felé és a Mátra tömbjére is.
A nevezett, ikonikus sziklakilátókról korábban már írtam egy hosszabb, tartalmasabb anyagot, ám szépségük és természeti értékük miatt egy ilyen összefoglalóból sem maradhatnak ki. A Bükk-fennsík déli peremét határoló Őr-kő, Tar-kő és Három-kő sziklateraszaira érkezve jogosan lehet olyan érzése a vándornak, mintha egy másik világba érkezett volna: a fehér mészkőszikla-párkányokra kilépve, a sűrű bükkösöket hátrahagyva szédítő mélység tetején állva szemlélhetjük az alattunk terepasztalként elterülő tájat.
A kilátóhelyként szolgáló sziklaóriások szépségükön túl gazdag élővilággal is rendelkeznek,
az itt található természetes sziklagyepek többek között olyan növényeknek adnak otthont, mint a leánykökörcsin, a hóvirág, a pimpó, kövirózsafélék, magyar kőhúr vagy a harangvirág.
Amennyiben ezeket a káprázatos sziklaformációkat szeretnénk felkeresni, az Országos Kéktúra bükki szakaszához érdemes csatlakozni, mely a legtöbb sziklát teljesen, vagy részben ugyan, de érinti.
A Bükk bálványa
Bánkút a Bükk egyik legrégebbi, és egyben mindmáig legikonikusabb túrahelyszíne. Népszerűségét részben a Miskolchoz, Lillafüredhez és Ómassához való közelségének köszönheti, hiszen a hegy lábánál fekvő települések lakói már a hazai szervezett túrázás hajnalán felfedezték Bánkút és környékének kiváló lehetőségeit.
A Bánkútról körülbelül egy kilométer távolságra, a kék háromszög jelzésen érhető el a Bálvány, s rajta a Bükk-vidék legmagasabban álló kilátója, melyet az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulóján, 1948-ban építették a diósgyőri és miskolci turisták. A torony nevét a forradalom egyik kiemelkedő alakjáról, Petőfi Sándorról kapta.
A kilátótorony felső teraszáról lebilincselő körpanoráma fogadja a szemlélőt: alattunk délre a Bükk-fennsík fő tömege, fenyvesekkel és bükkösökkel borított bércek és szelíd rétek, nyugat felé a fennsík szélős oszlopai, mint a Gerenna-vár, a Kukucsó-hegy vagy a Leány-hegy, háttérben a Mátra vulkanikus tömbje. Ha szerencsénk van és tiszta az idő (elsősorban télen), észak felé a Magas-Tátra havas csúcsait is megpillanthatjuk. Keletre tekintve a Felső-Borovnyákon álló, tájsebként emlegetett lokátor uralja a látképet.
A Bálvány csúcsa alatt, attól délre fekszik a Csurgó-rét, mely a fennsík szerintem egyik legszebbje. Édesapámmal egykor sokat tanyáztunk a bánkúti panzióban, így ez a rét ikonikus pontja volt az olykor 20-25 kilométeres fennsíki körtúráinknak – és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. A csillagfényes, olykor dermesztő nyári esték, a tücsökmuzsikától hangos alkonyat vagy a rózsaszín kikericsköntöst öltő őszi rétek látványa és illata felejthetetlen – mindmáig szerelmese vagyok.
A hely szépségét nemcsak gazdag természeti világa, de filmtörténeti múltja is emeli, hiszen 1954-ben (többek között) itt forgatták a Simon Menyhért születése (Várkonyi Zoltán) című fekete-fehér magyar játékfilmet, mely nemcsak története miatt szívhez szóló, hanem olyan, akkor még javában működő ipartörténeti emlékeket is bemutat, mint a kukucsó-völgyi siklóvasút vagy a bükk híres keskeny nyomtávú vasútvonalai.
Nyitókép: Demecs Norbert / Demecs Norbi túrái
