A csicseriborsó (Cicer arietinum), más néven bagolyborsó, a hüvelyesek (Fabaceae) családjába tartozó haszonnövény, amelynek jelentősége az ókor óta végigkíséri az emberi táplálkozást és kultúrát. Tudományos neve a szem formájához kötődik: az arietinum a latin kosfej-re utal, ami a borsó kicsit görbült, gömbölyded formáját idézi.
Származás és elterjedés
A csicseriborsó már 8000 évvel ezelőtt ismert volt az ókori Kis-Ázsia termőterületein, majd innen terjedt a Földközi-tenger vidékére és Indiába, ahol ma is az egyik legfontosabb élelmiszernövény. Feltehetően a vadon élő Cicer reticulatum-ból fejlődött ki, és alkalmazkodott a szubtrópusi klímához. Termesztése ma már világszerte elterjedt: India, Pakisztán, Irán, Törökország, Ausztrália, valamint egyes afrikai országok a fő termelői, míg Magyarországon csupán szórványosan található meg. Az indiai termelés nemcsak mennyiségben kiemelkedő, hanem import és export szempontjából is domináns: a világ csicseriborsó-termelésének több mint háromnegyedét itt állítják elő.
Két fő típusát különböztetjük meg: a kabuli és a desi fajtát. A kabuli nagy magvú, igényesebb változat, amely a mediterrán országokban és Mexikóban kedvelt, míg a desi apró magvú, főként Indiában termesztett típus, amely kevésbé érzékeny a talaj- és éghajlati viszonyokra. Európában főként Törökország, Spanyolország, Franciaország, Portugália és Olaszország termeli a kabuli változatot étkezési célokra, míg a desi típus a kisgazdaságok fő táplálékaként állja meg a helyét, különösen a kezdetleges agrikultúrával rendelkező vidékeken.
A csicseriborsó tulajdonságai
A csicseriborsó egyéves, lágyszárú növény, amely 20 cm és 1 méter közötti magasságra nőhet. Gyökérzete mélyre hatoló, szára négyélű, elágazó, mirigyszőrökkel sűrűn fedett. Lomblevelei váltott állásúak, páratlanul szárnyaltak, összetettek, levélkéi tojásdad alakúak és fűrészes szélűek. Virágai aprók, pillangósok, színük lila, fehér vagy violaszínű lehet, méretük 10-12 mm. A megtermékenyítés június-júliusban, főként önmegporzással történik. Termése ovális, 1-3 gömbölyű, ráncos magot tartalmaz, melyek színe a bézstől a sötétbarnáig változik.
Hőigényes növény, tenyészideje 80-120 nap, vízigénye alacsony, ezért jól tűri a száraz, meleg éghajlatot. Talajigénye nem magas, de kedveli a könnyen felmelegedő, humuszos homok- vagy csernozjom típusú talajokat, azonban kerülni kell a hideg, erodált vagy kötött talajokat, ha termesztésében gondolkodunk.
Termelés, tápérték és globális jelentőség
2023-as adatok szerint a csicseriborsót 48 országban termesztették összesen 14 millió hektár területen, és az éves termés meghaladta a 16,5 millió tonnát. India vezető szerepe kiemelkedő: a világtermés 76,9%-át adta. A második legnagyobb termelő Ausztrália, majd Törökország, Oroszország és Etiópia következik. Magyarország csicseriborsó-termelése elenyésző, a behozatal Szlovákiából, Franciaországból és Romániából történik, és egy részét továbbértékesítjük Ausztria, Horvátország és Szerbia felé.
A csicseriborsó kiemelkedő tápértékkel rendelkezik: mintegy 20% fehérjét és 40% szénhidrátot tartalmaz, emellett gazdag B1-, B6- és B9-vitaminban, valamint magnéziumban, vasban és cinkben is. Energiatartalma 275 kcal/100 g. Éretlen magját főzeléknek és levesnek fogyasztják, míg az érett csicseriborsó köretként, salátában vagy püréként kerül az asztalra. Pörkölt változata a dióéhoz hasonló ízű csemegeként is ismert, régebben pedig kávépótlóként használták. A csicseriborsó lisztje felhasználható péksüteményekhez, helyettesítő adalékként, javítva azok ízét és eltarthatóságát. Magas fehérjetartalma miatt takarmányozásra is alkalmas, és a biotermékek piacán kiemelt szerepet játszik.
A modern táplálkozástudományi vizsgálatok szerint a csicseriborsó kiváló növényi fehérjeforrás, alacsony glikémiás indexű, magas rosttartalmú, és jelentős mértékben hozzájárul a vas- és folátszükséglet kielégítéséhez. Ez összhangban áll a tradicionális gyógyászati megfigyelésekkel, ahol emésztésjavító, vizelethajtó és erősítő hatását emelték ki, különösen gyermekek és betegek számára.
Kulturális és történeti jelentőség
A csicseriborsó termesztésének története körülbelül 7-8 ezer évre nyúlik vissza. Az első nyomok Törökország délkeleti és Szíria északi régióiból származnak, ahol a búza és árpa megszelídítésével párhuzamosan csicseriborsót is termesztettek. Mezopotámiai agyagtáblákon már az időszámításunk előtti 3. évezredből találunk receptúrákat, míg az ókori Egyiptom sírkamráiban csicseriborsó-maradványok tanúsítják jelentőségét, és a görög Hippokratész is gyógyító hatást tulajdonított neki, mondván: „ereje miatt hasznos a gyenge testnek”.
A középkori herbáriumok és az arab, perzsa orvosok - például Avicenna - a csicseriborsót „melegítő, szárító és tisztító” hatású növényként említik, amely elősegíti az emésztést és vizelethajtó tulajdonsággal bír. Reneszánsz herbáriumokban, így Lonicerus, Mattioli és Fuchs munkáiban, a növény emésztést támogató hatását hangsúlyozták, míg a népi hagyományokban szerencsehozó és védelmező szerepe is megjelent: a Balkán egyes részein a zsebben hordott csicseriborsó állítólag szerencsét hozott és megvédte a háztartást a rossz szellemektől.
A Közel-Keleten a csicseriborsót „az istenek ajándékának” tartották, mivel könnyen termeszthető, magas tápértékű és hosszú ideig eltartható. A muszlim közösségekben a ramadáni böjttörő ételként szolgált, gyorsan pótolva az energiát, míg a zsidó hagyományban gyászételekhez használták: kerek formája az élet és halál körforgását szimbolizálta.
Gasztronómiai felhasználása
- A Közel-Keleten a csicseriborsó alapvető összetevője a humusznak, falafelnek, valamint számos egytálételnek, például a channa masala, a balila és a msabbaha fogásoknak.
- Indiában roston pirított változata a chana jor garam, a channa dal pedig tradicionális ételként a mindennapi konyhában is megjelenik.
- Etiópiában a csicserilisztes lepények és mártások terjedtek el -például a shiro-, amelyek fontos böjti és ünnepi ételként szolgálnak az ortodox keresztény konyhában.
- Görögországban a revithada lassú tűzön készített csicseriborsóétel, de a csicseriborsó a mediterrán gasztronómiában gyakran saláták vagy pörköltek alapanyagaként is megjelenik.
Magyarországon egyelőre kevésbé elterjedt, ám egykor az Alföldön termesztették: helyi elnevezései között szerepel a „bikaborsó” vagy „bagolyborsó”. Pörkölve kávépótlóként is ismertté vált a 19-20. század folyamán, és a vegán életmód terjedésével reneszánszát éli a modern gasztronómiában is.
A csicseriborsó tehát nemcsak egy tápláló hüvelyes, hanem egy kulturális, történeti és gasztronómiai szempontból is jelentős növény. Évezredes története során élelmiszerként, gyógynövényként és rituális tárgyként egyaránt szolgált, miközben világszerte az emberi táplálkozás fontos részévé vált. Mára a modern termesztési gyakorlatoknak és a bio- és gasztronómiai innovációknak köszönhetően a csicseriborsó újra reflektorfénybe került, színt hozva a családi asztalokra.
Borbás Marcsi kedvenc csicseriborsós ételei:
- Revitada, egy különleges görög fogás csicseriborsóval
- Csicseriborsó-saláta
- Pikáns zöldségleves
- Mindentbele étel
- Zöldborsófőzelék keleti csavarral és falafellel
Fotók: 123rf
Slambuc vagy öreglebbencs, öhön vagy öhöm, te hogy ismered?
Betyárétel, amin örökre össze lehet veszni
