Pszicho

Baljós jelek a munkahelyen – meg lehet érezni, hogy valakit ki fognak rúgni?

Egy munkahely elvesztése mindig megrázó élmény. Legyen szó céges leépítésről vagy csak egyetlen ember elbocsátásáról, többnyire készületlenül ér mindenkit. Egyesek szerint sokan mégis megérzik az elbocsátás előszelét. 

Az utolsó pillanatig reménykedünk, hogy velünk biztosan nem történik meg. Mert egyszerűen nem történhet meg. Még akkor is ez motoszkál a fejünkben, amikor már hetekkel, vagy akár hónapokkal korábban megérezzük a bajt. Felfigyelünk valami arra utaló, baljós jelre, miszerint rajta lehetünk azon a bizonyos listán. Az elküldendők listáján. Vagy csak a mi nevünk az egyetlen rajta? Akárhogy is, végül kőkemény érvekkel hessegetjük el a negatív gondolatokat. Mindig pontosak vagyunk, minden feladatot elvégzünk. Miért akarnának pont bennünket kirúgni?

De akármilyen légből kapott ötletnek is tűnik, valahogy mégis befészkeli magát a fejünkbe a gondolat, hogy nemsokára mi jövünk.

Gyomortájékon érezzük. Egy pillantásból. Egy félmondatból, amit úgy is lehet érteni.

Mindezek ellenére igyekszünk a továbbiakban is ugyanúgy dolgozni, mintha mit sem sejtenénk. Sőt, elhatározzuk, hogy holnaptól még jobb munkaerő leszünk, még többet vállalunk, még pontosabbak leszünk. Bebizonyítjuk, hogy jók vagyunk, nagy veszteség lenne éppen bennünket elbocsátani. Még ha nincs is ilyen veszély, sosem árthat egy kicsit odatenni magunkat. Nem akarjuk bevonzani a nem várt eseményt, ezért igyekszünk pozitív gondolatokkal megtölteni a fejünket – hiába, a mélyből valahogy mindig utat talál a félelem és a kétség.

Terveket készítünk. Mi lesz, ha mégis? Úgysem, de tegyük fel. Megnézzük, mennyi pénzünk van, meddig lehet elég. Számolunk. Lakás, kocsi, gyerek. A fagyasztó tele van, ruhát szerencsére nem kell mostanában venni, a gáznál van egy kis túlfizetés. Akár fél évig is kihúzhatjuk valahogy. Annyi idő alatt úgyis biztosan találunk valamit. Gyorsan ránézünk az álláshirdetésekre – „téged keresünk”, „azonnali kezdés”, „versenyképes fizetés”… Megnyugszunk, hogy ha mégis, lesz majd miből válogatni, csak frissíteni kell az önéletrajzunkat.

Úgy érezzük, mindenre felkészültünk, bennünket már nem érhet meglepetés. És akkor szól a titkárnő, hogy a főnök vár bennünket az irodában.

Leizzadunk, a szívünk a gyomrunkban dobog. Nem kell szétnéznünk, pontosan tudjuk, hogy mindenki minket néz.

„Minden rendben, minden rendben”. Talán csak kérdezni akar valamit, vagy egy új projektről akar beszélni. Prémium is lehet, mostanában tényleg odatettük magunkat. Végül bebizonyosodik, amitől annyira tartottunk…

Valószínűleg egy érintettet sem vígasztal: de a szakemberek szerint is léteznek ilyen kirúgásra utaló jelek. Például ha, a közvetlen főnökünk megkér, hogy gyűjtsük össze az összes feladatot, projektet, amin éppen dolgozunk, írjuk le, hol tartunk velük. Vázoljuk fel a munkánk menetét, hogyan, milyen ütemben dolgozunk.

Ez persze akár az előléptetés jele is lehet, azért érdemes felkészülni a rosszabb lehetőségre is.

Mindezek ellenkezője is lehet elbocsátásra utaló jel. Tudniillik, ha egyszeriben nem érdeklődik a főnökünk a munkánk iránt. Nem tartja fontosnak, különösebben nem foglalkoztatja, hol tartunk, tudjuk-e tartani a határidőket. És bár az önálló munkavégzés, a nagyobb felelősség a pozitív értékelésre is engedhet következtetni, mégis gyakrabban annak a jele, hogy hamarosan megválnak a dolgozótól. Erre utalhat az is, ha szinte egyik napról a másikra nem kapunk nagyobb, komolyabb, fontosabb megbízásokat, inkább csak arra kérnek, hogy segítsünk valakinek, dolgozzunk a háttérben. S míg másokat megjutalmaznak, bennünket valahogy mindig elkerül a dicséret.

Azt a bizonyos megérzést támogathatja az is, ahogyan a kollégáink viselkedése megváltozik irányunkba. Valaki mindig hall valamit, az úgynevezett „folyosói pletykák” gyorsan terjednek. Hogy éppen mi nem hallottunk róla? Nos, ennek is meglehet az oka… Lehet, hogy senki nem tud semmi konkrétumot, de hozzánk hasonlóan a többiek is megérezhetik, hogy a főnök másképp bánik velünk.

Látják, hogy ki az, akit jobb kerülni, akivel nem ajánlott közösködni.

Előfordulhat, hogy a saját hibánk miatt küldenek el minket, persze ilyenkor is reménykedhetünk, hogy elnézik, vagy csak figyelmeztetnek, de ha veszteséget okoztunk, vagy túl sokba kerül a munkánk, mindez jó okot adhat az elbocsátásra. Ahogy az is, ha rendszeresen késünk, csúsznak a határidők, félvállról vesszük a feladatokat, mindig másban látjuk a hiba okát. Meglátszik egy munkavállalón, ha nem szereti, amit csinál vagy nem érdekli, esetleg unatkozik munka közben. De a kiégés jelensége is eredményezheti, hogy végül kényszerűen új munka után kelljen néznünk. 

Az általunk megkérdezett HR-szakemberek szerint, ha szorul a hurok körülöttünk, akkor is a megfelelő kommunikáció a legfontosabb. Ha mindenféle előjel nélkül úgy érzi valaki, hogy veszélyben lehet az állása,

kérjen időpontot, beszéljen négyszemközt a közvetlen főnökével a problémájáról, kérdezzen rá a helyzetére.

A munkaadónak is érdeke, hogy lehetőséget biztosítson arra, hogy a munkavállaló kérdéseket tehessen fel, vagy elmondhassa, mi aggasztja.

Nem szabad hagyni, hogy tartósan bizonytalanság maradjon a munkavállalóban. Egy ilyen beszélgetés alkalmával kiderülhet, hogy valóban van-e alapja a kétségeinek, illetve lehetőség nyílik arra, hogy megbeszéljék, min kellene változtatni, jó irányba halad-e a dolgozó. Erre egyébként jó alkalom még a negyedévente, félévente esedékes teljesítményértékelés is, amikor kiderülhet, hogy a munkaadó mennyire elégedett a munkavállalóval, s hogy kell-e változtatnia valamin, vagy miben kellene fejlődnie – erre (ti. a fejlődésre, a javításra, a bizonyításra) pedig esélyt és lehetőséget kell teremteni a dolgozónak.

Ha mégis elbocsátanak minket, minél hamarabb lépjünk a tettek mezejére. Gondoljuk végig, mi vezethetett idáig, mi volt a baj, mit csinálhattunk volna másképp. Akár még listát is írhatunk arról, hogy milyen pozitív és negatív jellemzői voltak a munkavégzésünknek – így tisztábban láthatjuk a kirúgáshoz vezető utat. S végül, ha még nem tettük, frissítsük az önéletrajzunkat és kezdjünk el minél előbb új munkát keresni magunknak.

Ajánljuk még: