Úri hóbort vagy kínkeserves népbetegség? – A kiégés nyomában

Egyetemista koromban kezdtem el dolgozni, gyakornokból lettem teljes értékű munkaerő. Teltek-múltak az évek, változott a munkahelyem, a munkakör azonban hasonló maradt. A harmadik lett a befutó, a kollégák támogatók és barátságosak voltak, szakmailag szuper tanácsokkal erősítettek. A feladatok izgalmas kihívásokkal kecsegtettek. Alkalmanként rácsodálkoztam, hogy valójában nem is érzem munkának azt, amit nap mint nap csinálok. Szerettem ott dolgozni. Ezért sem értettem, mi történt velem, amikor néhány év elteltével azon kaptam magam, hogy nem szeretek bejárni. Sőt, sokszor úgy éreztem magam, mint egy olyan vizsga előtt, amire alig készültem.

Egyre nehezebben keltem, és hajszoltam a munka végét. A kreativitásom cserben hagyott, úgy érzetem, bármihez is fogok, csak megcsinálom, de valójában nem élvezem, és a végeredmény is csak a legnagyobb jóindulattal mondható megfelelőnek, de semmiképp sem szupernek vagy kiválónak. Állandóan kimerültnek éreztem magam, semmihez nem volt kedvem, csak ahhoz, hogy bezárkózzak az albérletembe és egyedül legyek a tévével, a kedvenc pizzámmal és sok csokival.

Eltartott ez az állapot néhány hónapig, mire egyáltalán felfedeztem, hogy valami baj van. Próbáltam kielemezni. Kerestem a tünetekre a miérteket és az ellenszereket, de nem sikerült kikecmeregnem abból az állapotból jóideig. Valójában a mai napig nem tudom pontosan, hogy a stressz és/vagy a depresszió hatalmasodott-e el az életemen, esetleg a kiégést tapasztaltam-e meg 6-7 évvel azután, hogy elkezdtem „igaziból” dolgozni, teljes állásban, szerződéssel, pénzért, mint a felnőttek.

A nyomasztó helyzet elől egészen Angliáig menekültem.

A szakemberek szerint, ha valaki a hosszan tartó, állandó, nagy stressz miatt tehetetlennek, kiábrándultnak és teljesen kimerültnek érzi magát, az idővel kiégéshez vezethet, ami az érzelmi, fizikai és mentális kimerültség állapota. Többnyire akkor jelentkezik, ha valaki túlterheltnek, érzelmileg kimerültnek érzi magát, valamint úgy tűnik számára, hogy nem tud megfelelni a saját, és mások igényeinek. S ha a stressz továbbra is megmarad, az illető elkezdi elveszíteni az érdeklődését, a motivációját, hogy egyáltalán bármit is elvégezzen. A kiégés miatt enerválttá válhatunk, ami csökkenti a hatékonyságot, s ettől még tehetetlenebbnek, reményvesztettebbnek és cinikusabbnak érezhetjük magunkat. Végül pedig úgy érezhetjük, már semmit nem tudunk csinálni, minden erőfeszítés fölösleges.

Ráadásul a kiégés jelensége az életünk szinte bármely területén jelentkezhet – legyen szó a munkáról, a magánéletről, vagy a szociális életünkről, igenis kiéghetünk benne.

Érdemes figyelni a tüneteket, a szakemberek szerint így talán elejét vehetjük annak, hogy még mélyebbre süppedjünk a kiégés magányos mocsarában. A folyamat nem egyik napról a másikra zajlik le, hanem folyamatosan telepszik rá az életünkre ez a nyomasztó érzés: a kezdeti enyhe tünetek idővel súlyosbodhatnak. Érdemes tehát már az elején felfigyelni a jelekre, hogy valami nincs rendben. Csökkentsük a stresszt amennyire lehet, megakadályozva ezzel a teljes kiégést.

Mire figyeljünk?

A kiégés fizikai jelei és tünetei:

szinte állandóan fáradtnak és kimerültnek érezzük magunkat;
csökken a szerveztünk immunitása, gyakran betegeskedünk;
gyakran fáj a fejünk, vagy izomfájdalom jelentkezik;
megváltozik az étvágyunk és/vagy az alvási szokásaink.

A kiégés érzelmi jelei és tünetei:

folyamatos kudarcérzet és önbizalomhiány;
tehetetlennek, csapdába esettnek és legyőzöttnek érezzük magunkat;
egyedül érezzük magunkat a világban;
elveszítjük a motivációt;
egyre cinikusabban és negatívabban látunk mindent;
csökken az elégedettségünk és a teljesítménytudatunk.

A kiégésre jellemző viselkedés jelei és tünetei:

kivonjuk magunkat a felelősség alól;
elszigetelődünk másoktól;
halogatjuk a feladatokat, hosszabb ideig tart a dolgok elvégzése;
evéskényszer, drog- vagy alkoholfogyasztás is megjelenhet;
kivetítjük másokra a frusztrációinkat;
munkakerülés, rendszeres késés.

Mi kiégés és mi nem az?

Fontos különbség van a stressz és a kiégés között a szakemberek szerint. A kiégés lehet az állandó, nagy stressz eredménye, de míg a „stresszes emberek” el tudják képzelni, hogy ha kordában tartják és megoldják a problémákat, akkor minden rendbe jöhet, addig

a kiégés esetében az ember üresnek, szellemileg teljesen kimerültnek érzi magát, mindenféle motiváció nélkül lebeg.

S míg a nagy stresszt észreveszi az ember, addig a kiégés szinte észrevétlenül jelenhet meg az életünkben.

A kiégés nem válogat – figyelmeztenek a szakemberek. Elérheti azt a szorgalmas irodai dolgozót, aki szinte egyáltalán nem vesz ki szabadnapot, nem megy szabadságra. A túlterhelt gyerekektől az idősödő szülőkön keresztül az állandóan sürgő-forgó-intézkedő anyukákig bárki lehet „áldozat”. Ez többek között attól is függ, hogy milyen az életvitelünk és a személyiségünk.

A munkahelyi kiégés főbb okai között szerepel például, hogy úgy érezzük, mintha alig vagy egyáltalán nem irányítanánk a munkánkat, esetleg az, ha akkor sem kapunk semmilyen visszajelzést, elismerést, ha jó munkát végzünk. Elképzelhető az is, hogy tisztázatlan, vagy túlságosan nagy felénk az elvárás, esetleg a munka monoton vagy nem jelent nagy kihívást, de a zavaró, hangos, szervezetlen munkakörülmények is hozzájárulhatnak a kiégéshez. Egyes személyiségjegyek is fokozhatják a hajlamot; a perfekcionisták és a pesszimisták is fokozottan veszélyeztetettek lehetnek.

A túl sok munka aztán az életmódunkra is rányomhatja a bélyegét, mert ilyenkor nincs elég idő a pihenésre, a kikapcsolódásra, a barátokra és a családra. Emiatt magányosabbá válunk, ám a szoros, intim kapcsolatok hiánya is hozzájárul a kiégéshez, ahogyan a túl nagy felelősségvállalás is, főleg, ha közben nem számíthatunk mások segítségére... Ördögi kör ez, amiből nem könnyű kiszállni.

Mindezt már végigolvasni is nyomasztó, főleg, ha az ember felismeri a régi önmagát a sorok között

– így van ez velem is. Szerencsére kilábaltam már ebből, ami reményre adhat okot másoknak is. Szerintem egy szakember felkeresése mindenképp ajánlott, de magunk is tehetünk azért, hogy időben elejét vegyük a kiégésnek, többek között a következő módokon:

beszélgessünk sokat a partnerünkkel, a legjobb barátokkal, a rokonainkkal;
keressük más emberek társaságát, beszélgessünk, szerezzünk új barátokat;
korlátozzuk a kapcsolatunkat a negatív emberekkel;
jótékonykodjunk, segítsünk a rászorulókon;
keressünk egy olyan munkát, amit valóban szeretünk (a jelenlegi mellett vagy helyett);
próbáljuk megtalálni a munkánkban az értéket, amiért érdemes azt végezni;
találjuk meg az egyensúlyt az életünkben a munka és a magánélet között;
tartsunk szünetet, merjünk szabadságra menni és feltöltődni;
hagyjunk időt magunknak, hogy átgondoljuk, milyen céljaink és álmaink voltak/vannak az életünkben;
húzzuk meg a határokat, amin túl nem vállalunk, amin túl igenis nemet kell mondani;
merjünk offline üzemmódban eltölteni órákat, de akár napokat is;
keressünk kreatív elfoglaltságokat, hobbikat;
találjunk módot az elegendő, minőségi alvásra;
találjuk meg a számunkra legjobb relaxációs módot, legyen az például a jóga, a meditáció vagy valamilyen légzéstechnika;
fedezzük fel, hogy hogyan tudjuk időben kezelni a stresszt, hogyan tudjuk elhessegetni a negatív gondolatokat és érzéseket;
figyeljünk jobban az egészségünkre és sportoljunk rendszeresen;
táplálkozzunk egészségesen: minimalizáljuk a szénhidrátbevitelt, a cukrot, kerüljük az egészségtelen zsírokat és a mesterséges adalékokat;
szokjunk le a dohányzásról, az alkoholfogyasztást pedig csökkentsük a lehető legminimálisabbra.