Élethosszig tartó lecke: meg kell tanulnom nemet mondani

Aktív

Élethosszig tartó lecke: meg kell tanulnom nemet mondani

Nem könnyű nemet mondani, nekem legalábbis nehezen megy. Évek óta gyakorlom, több-kevesebb sikerrel. Pedig a mentális egészség és a teljesítmény rovására is mehet, ha mindig, mindenre igent mondunk, mindent elvállalunk, főleg, ha nincs rá időnk, energiánk, kedvünk… Higgyétek el, kipróbáltam már.

Foghatnám arra, hogy középső gyerek vagyok és/vagy konfliktuskerülő is, de mit sem változtatna azon a tényen, hogy nem tudok nemet mondani. Pontosabban pár éve már gyakorlom, hogy nemet mondjak egy-egy kérésre, amit nem tudok vagy nem akarok megcsinálni, mégis újra és újra belecsúszom abba a hibába, hogy beleegyezek olyan dolgokba és elvállalok olyan feladatokat, amiket nem kellene. Amikor mégis visszautasítok valamit, lelkiismeret-furdalásom van. Hogy vajon jól tettem-e? Nem lesz-e belőle hátrányom, nem gondolnak-e majd valami rosszat rólam? Mi van, ha a „nem” után már nem keresnek? Nem bíznak meg bennem? Nem hiszik el, hogy különben szívesen segítek? Hogy egyébként szeretem a munkám és szívesen dolgozom?

Olvastam egyszer, hogy a sikeres emberek tudnak nemet mondani – és tudják, mikor és hogyan kell azt csinálni. Elhatároztam, hogy belevágok, és megtanulok én is nemet mondani, mert olykor már tényleg bosszantott a saját magam baleksága és tutyimutyisága, hogy ha nem értem rá, ha más dolgom volt, vagy egyszerűen csak pihenni akartam, mégis mindig, mindenre igent mondtam: mentem, segítettem, túlóráztam. Nem egyszer megesett, hogy túlvállaltam magam, vagy egyszerűen olyan dolgokra nem volt időm, amiket valóban szerettem (volna) csinálni. Előfordult, hogy a napom minden perce be volt táblázva, s ha közbejött valami (amire persze igent mondtam), azt pánikszerűen iktattam be a teendőim közé, és még jobban stresszeltem, hogy mindent elvégezzek, ráadásul „minőségi munkát” végezzek akár tényleges munkáról, akár magánéletről, a családról vagy barátokról volt szó.

A szakemberek szerint mi magunk vagyunk felelősek a határaink megteremtéséért. Meg kell húznunk egy vonalat, ami felett nem vállalunk. Aki folyamatosan kellemetlen helyzetekben találja magát, frusztrált, fáradt, nincs ideje önmagára, az valószínűleg valahol elcsúszott ezen határok megteremtésekor. Ilyenkor érdemes feltenni a kérdéseket: valóban ez a megfelelő élet a számunkra?

Ha nemet mondunk valamire, akkor mások tényleg kevésbé kedvelnek majd bennünket?

Valóban csak ezért van még munkánk?

Fontos persze azt is figyelembe venni, hogy nem mi vagyunk felelősek mások reakciójáért – vagyis sokszor csak azért mondunk valamire igent, mert félünk, hogy megbántjuk a másikat vagy csalódást okozunk. Ez különösen a munkahelyi környezetben káros magatartás – legalábbis a szakemberek szerint. Ennek egyébként az a nagyon egyszerű oka van, hogy ilyenkor sokkal fontosabbnak tűnik számunkra mások közérzete, mintsem a hatékonyság és az eredmény.

Gondoljatok csak bele, hogy mennyi idő és energia megy el arra, hogy mások érzéseivel és az önsajnálattal foglalkozunk, ahelyett, hogy egyszerűen nemet mondanánk! Sokkal hitelesebbek lehetünk és több tiszteletet vívhatunk ki magunknak, ha idő vagy energia híján inkább nemet mondunk valamire. Kétségtelen: kell tehát tanulni nemet mondani többek között a mentális egészségünk és a teljesítményünk javítása érdekében. Akár mindenféle magyarázat nélkül is.

Az első „nem”-eket nehéz kimondani, de idővel könnyebb lesz. És ha olykor-olykor meginogtok, jusson eszetekbe, hogy ha valamire nemet mondtok, mert nem értek rá vagy nincs hozzá kedvetek, az lehetőséget adhat arra, hogy igent mondjatok majd valamire, amire vagy amihez nagyon is van! Ha tudtok nemet mondani, kiderülhet, hogy

ki az, aki csak kihasznált benneteket, és ki az, aki valóban kedvel benneteket még akkor is, ha időnként nemet mondtok neki.

Megszabadulhattok attól a kínzó stressztől és frusztrációtól, hogy olyasmit kell tennetek, amit nem szeretnétek. Viszont több időtök és energiátok maradhat azokra a dolgokra, amikkel szívesen foglalatoskodtok. Nem utolsó sorban kivívhatjátok vele mások tiszteletét.

Nem könnyű ezt megtanulni – nekem legalábbis évek óta nem sikerül tökéletesen. De törekszem rá: észreveszem, mikor mondtam félelemből igent, és büszke vagyok magamra, amikor tudatosan nemet mondok valamire.

Ajánljuk még:

MEGÉLNI, NEM CSAK TÚLÉLNI A SAJÁT ÉLETED: EZT ADJA A LASSÚ ÉLETMÓD
„BIZTOS VOLTAM BENNE, HOGY EZ AZ EGÉSZ MEG FOG HALNI A KEZEIM KÖZÖTT” – INTERJÚ AZ ÉV LEGSIKERESEBB VÁLLALKOZÓNŐJÉVEL
TUDOMÁNYOSAN BIZONYÍTOTT TÉNY: AZ IDŐSÖDÉS BÖLCSEBBÉ TESZ!

5 reggeli trükk, ami megalapoz egy jó napot – Teszteltük a tuti tippeket
Egy ideje már foglalkoztat a kérdés, hogyan hozhatnám ki a legtöbbet a reggelekből. Mindig is zavart a tudat, hogy a reggelem minőségén állt vagy bukott az egész nap, de legfőképp az, hogy ennek ellenére rezzenéstelen arccal űztem sportot hosszú éveken át a „rohanjunk!”, „már csak két percem van!”, „hol van az a nyamvadt kulcs?!”, „majd reggelizünk útközben!” típusú stresszes napindításokból. Azt hiszem, lélekben is meg kellett érnem arra, hogy reggeleimbe végre tudatos énidőt, regenerálódást csempésszek.

 

 
X
Már követem az oldalt