Tudományosan bizonyított tény: az idősödés bölcsebbé tesz!

Szocio

Tudományosan bizonyított tény: az idősödés bölcsebbé tesz!

Az, hogy az ember élete előrehaladtával általában egyre jobban átlátja a körülötte zajló történéseket, s a tapasztalatai által képes egyre helyesebb döntéseket hozni, sem az ókorban, sem a középkorban nem volt kérdés. Az idős ember óriási tisztelet tárgya volt: nemcsak szülőként, hanem az areioszpagoszban, a szenátusban, s később a különböző egyházi vezetésekben is nagyon sok tapasztalt, hatvan év feletti ember foglalt helyet.

A modern gondolkodás elterjedése és a városiasodás azonban teljesen átalakította az emberi társadalmakat a 19. század folyamán, a családok szétköltöztek, felbomlott a sokgenerációs együttélés. Értékké vált a gyors, hatékony, problémamegoldó gondolkodás, s vele társulva az erős versenyszellem és a fizikai és szellemi erő. Ebben a versenyben a hagyományos, megfontolt, történeti és tapasztalati értékrendet valló idősek egyre inkább „retró”-nak számítottak és sajnos számítanak ma is.

Holott a dolgok megértéséhez és a problémák valódi megoldásához egy lassú élet szükséges, amelyben körültekintően döntünk a minket érintő dolgokban.

A huszadik század második felében már oda jutottunk, hogy az össztársadalmi ifjúságkultusz jegyében az idősödés tudományának művelőinek, a gerontológusoknak is folyamatosan bizonyítani kellett az idős emberek egyenrangúságát és speciális értékeit abban a társadalomban, amely törvényeivel és jól hangzó szavaival elvileg egyenrangúságot hirdet, de a gyakorlatban alig alkalmazza ezt. Óriási áttörés volt a szakmában, és ennek hatására a közvéleményben is az, amikor a 60-es évek elején Raymond Cattel brit pszichológus tanítványával, John Hornnal kidolgozta a kétféle intelligencia tételét, amelynek az a lényege, hogy a gyors, problémamegoldó, ún. „fluid” intelligencia pontosan csak az egyik fele az emberi agyműködésnek. A másik fele a tapasztalati intelligencia, amelyet krisztallizáltnak vagy kristályosnak neveztek el. Ez az intelligencia foglalja nagy egységbe a régi és friss információkat, alakítja ki a világnézetünket, de felelős azért is, hogy emberismeretünk egyre jobbá válik az évek múlásával.

Ehhez hasonló áttörést jelentett a svéd Lars Tornstam munkássága, aki a kilencvenes évek közepén – bár szociológus volt, és addig főleg az emberi előítéletek idősekre gyakorolt hatásával foglalkozott – kidolgozta a gerotranszcendencia elméletét. Ez egyértelműen kimondta, hogy az ember a racionalisztikus, gyakorlatias, én-központú, materialisztikus, anyagias, „fluid” nézetektől az élete során – az élet második felének kezdete táján – egyre inkább eltávolodva békél meg a globális, kozmikus és transzcendens renddel.

Egyszerűen ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az ember élete során letisztul, és egyre inkább felkészül az átlépésre.

Nem meglepő, hogy az idősek körében nagyon sokan élénken foglalkoznak a vallásokkal, óriási tömegekben látogatják szerte a világon a keresztény közösségeket és a keleti hagyományok követését is sokan választják maguknak. Itt nem arról van szó, hogy fizikai és lelki gyengülésüket látva kapaszkodókat keresnek, hanem arról, hogy valóban egyre tisztábban és világosabban látják a „dolgok rendjét”, egyszerűen fogalmazva: összeállnak a tapasztaltak egy nagy egységgé. Innentől az idős ember már a dolgokat mintegy a „dombon állva” tekinti, s így lehet, hogy sok részletet nem ismer, mégis a nagy egészet, az egész „várost” átlátja. 

Ha megértjük Tornstam és Cattel gondolatmenetét, akkor pontosan megérthetjük azt is, hogy miért hiba a pedagógiában, a politikában, a tudományban, de a munkahelyeken is kiszorítani és nyugdíjba zavarni az idősebbeket. Az ő sajátos, komplex tulajdonságaik ugyanis óriási hasznunkra lennének az élet minden területén.

Felmerülhet a kérdés: mikor kezdődik ez a folyamat bennünk? Mikor kezdünk el készülni a nagy átlépésre, s látjuk át a világ működését?  A gerontológusok Tornstam nyomán ezt általában az 50. életévünk környékére teszik. Ekkortájt – ki előbb, ki később – megvonjuk a mérleget: mit értünk el eddig, mit szeretnénk még és mire nem leszünk már képesek? Ezzel együtt pedig kezdjük megérteni azt, hogy az életünkben melyek a valódi értékek és melyek azok, amelyek hamisan csillognak. Ez azonban természetesen nem mindenkinek sikerül, sőt, van, akiben semmilyen „hang” nem szólal meg, azaz ebből a szempontból örökké ifjú és gyermek marad.

Úgy hiszem, hogy ezen tudományos elméletek megismerése mégis komoly segítség lehet mindenki és minden korosztály számára, hiszen a fiataloknak türelmet és reményt adnak, hogy a rohanó világban nagy eséllyel, lassan kialakul majd egy komplexebb szemléletük, ha figyelnek a „mélyebb” összefüggésekre, az idősebbeknek pedig erőt adnak, hogy nem látják rosszul a dolgokat, amikor lassabb életre és nyugalomra intik a fiatalabbakat.

Ajánljuk még:

A HOSSZÚ ÉLET TITKA IGAZÁBÓL NEM IS OLYAN NAGY TITOK

IDŐS KORBAN TANULNI? EZEK MEGŐRÜLTEK?

NEM KELL FELTÉTLENÜL LASSÚ NÓTÁKAT RAKNI A B-OLDALRA – MERT ÖREGEDNI TUDNI KELL, DE JÓ HÍR, HOGY TANULHATÓ!