A magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja szerint mindösszesen 18 előfordulása ismert. És bár manapság nagy szerencse kell megfigyeléséhez, a fellelhető források szerint a 19. században még költött is idehaza.
Első biztos előfordulási adatát 1857-ben jegyezték fel: Újszentmargitán fogták be egy példányát. Ezután több, mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb megfigyelését rögzíthessék: 1988-ban, a Hortobágyon került a madarászok szeme elé. „1988- ban és 1990-ben egyaránt felbukkantak a Hortobágyon a ritkábban mutatkozó gödényfaj egyedei. 1988. június 2-án Otto Samwald (Fürstenfeld, Ausztria) Kungyörgy mellett látott egy átrepülő példányt. (Szóbeli közlése) 1990. május 22-én a Világosi János vezette angol „Cygnus” madárfigyelő csoport a Nagy-Kacsáson (Tiszacsege) 5 példányt látott. Ugyanezeket a madarakat máj. 24.-jún. 1. között én magam és sok más hazai és külföldi megfigyelő is többször észlelte a félig lecsapolt Nagy-Kondás-halastón”- olvashatjuk dr. Kovács Gábor közleményében.
A faj hivatalos adatlapja szerint 2009 és 2015 között hosszasan időztek egyedei hazánk vidékein: „minden hónapban felbukkantak az ország számos vizes területén, még a budapesti Duna-szakaszon is”- írják.
Jellegzetes élőhelyeit Európa délkeleti részeiben, Dalmáciában, Görögországban, a Volga és Kaszpi-tenger körül, illetve Észak-Afrikában találhatjuk. Hivatalos észlelési adatainak némiképp ellentmond, hogy számos ornitológiai leírásban találkozhatunk megfigyelési adataival - igaz: csak ritkán és alkalomszerűen. Szikla Gábor például 1890 március 31-én a Dráváfokon jegyezte fel, 1893-ban pedig egy példánya a budapesti állatkertbe is bekerült. 1980-ból is találtunk adatot róla, ekkor a becsei halastavon jegyeztek fel négy borzas gödényt, amelyek a nyár folyamán végig ott tartózkodtak. „A ritka madárvendégek igazi csemegével szolgáltak az ornitológusoknak. Titokban tartották felbukkanásukat, mindaddig, míg biztonságban el nem vonultak”- olvashatjuk a megfigyelésről.
Egy azonban bizonyos: az 1900-as évek végére olyannyira megfogyatkozott állománya, hogy 1988-ban mindösszesen 1000 példányra becsülték a teljes világpopulációját.Sajnos még az egykor legerősebb, Duna deltájában fészkelő állományának fennmaradása is kérdésessé vált, ugyanis évszázadokon át pusztították szándékosan fészkelőtelepeit, miközben a kifejlett madarak vadászata is elterjedt volt.
Talán nem is véletlen, hogy a borzas gödény a háborítatlan, nagy kiterjedésű, ártéri mocsarakat és tavakat kedveli, ahol békében, az emberi szótól távol élheti életét. Kisebb telepeket alkotva kezd neki a költésnek: fészkét nádból és különféle vízi növényekből építi - körülbelül egy-másfél méter átmérőjűre. Két tojást rak (ritkán hármat), és a tojásokat egy egész hónapon át üli. Fiókái csak három hónapos korukra válnak röpképessé, de még ekkor sem kezdenek önálló életet: egy ideig még szüleik gondoskodására van szükségük. A fiatal gödények két-három éves korukra válnak ivaréretté, és ez idő alatt nagy területeket kóborolnak be.
A borzas gödény szinte kizárólag hallal táplálkozik, amiből naponta akár 2-3 kilogrammot is elfogyaszthat, ráadásul nemcsak apró küszfélékkel tölti meg gyomrát: megbirkózik a nagyobb pontyokkal és csukákkal is. Egy igazi társas madár, aki még vadászni is társaival szeret, sőt: a borzas gödények sokszor egymással összefogva halásznak - körbezárva és összeterelve a halakat.
Európában az Európai Veszélyeztetett Fajok Programja (EEP) keretében tenyésztik a faj egyedeit, és kiemelt figyelmet élvez megmentésük. A borzas gödény (Pelecanus crispus) hazánkban 1954 óta élvez védettséget. Fokozottan védett madarunk, természetvédelmi értéke 500 000 forint.
