Ez a kert nem Magyarországon található, bár nincs messze, a határtól alig egy órányi autóútra lelhetünk rá, Alsó-Ausztriában. A térképen böngészve leltem rá, és mindjárt tudtam, hogy ezt nem fogom kihagyni! Schöngrabern kertvárosi részén, családi házak tőszomszédságában található a kert, amelyet tényleg nem kerít és őriz senki, bárki, bármikor bemehet, sétálhat, nézelődhet benne, ötleteket meríthet. Olyan, mintha egy zsebkendőnyi rész itt maradt volna a természetből, és valaki olykor dédelgeti, fésülgeti, hogy minél szebb arcát mutassa a látogatóknak.
Több mint 10 éve működik a cserebere-kert, és akkor még Susi Mitas nem is sejtette, hogy a növénybörzéje mekkora népszerűségre fog szert tenni, hogy hány kert sokszínűségéhez járult hozzá, és milyen különös találkozásokat hoztak össze az adomány-növények.
Egy természetes kert nemcsak a növények, állatok és emberek működő ökoszisztémájának alapja, hanem a kreativitás tökéletes játszótere is! Gyakorlatilag végtelen mennyiségű anyagot és erőforrást kínál, amelyekből egy kis képzelőerővel és ügyességgel, és rengeteg szeretettel, rendkívül egyedi kerti területek és műalkotások hozhatók létre. A kert megálmodója kacskaringós utakat és természetes anyagokból, saját maga készítette kerti díszeket, növényfuttatókat helyezett el benne.
„A természet a legjobb kertész! Ezért hagyom, hogy ami terem, az nőjön – ilyen egyszerű! És ha történetesen körömvirág, borágó és orbáncfű nő a (feltételezett) veteményesben? Semmi gond, van rá oka. A borsó, a paradicsom, a csíkbab és más zöldségek így is megtalálják a helyüket, és ez a színes sokféleség segít fenntartani a természet egyensúlyát. A vadon termő gyógynövények, mint a tyúkhúr, az őrölt borostyán, a pitypang, a cickafark és a lándzsás útifű értékes és szívesen látott vitaminforrások, és rendszeresen szerepelnek az étrendemben. Tápanyagként komposztot, például nadálytő levelekkel mulcsolok, csalántrágyát és zsurlófőzetet alkalmazok.” – vallja Susi Mitas, a kert megálmodója, fenntartója.
Saját készítésű kerti agyagkemencéjéban zöldfűszeres kenyerek sülnek, rendszeresek a kerti workshopok. Ezeken többek közt a növényi részekből való szövés és fonás csínját-bínját, valamint az ősi fűzfafonást lehet elsajátítani a virágos, gyógy-és vadnövényes kurzusok mellett. A kert nyitva az év minden napján, napkeltétől napnyugtáig, szabadon látogatható. Cserébe némi adományt, esetleg magot vagy növényt vár el a kert gazdája.
Magam saját virág - és sütőtökmagjaimból vittem a közösbe, és miközben üldögéltem a zömök asztal mellett, azon tűnődtem, vajon működne-e hazánkban is egy ilyen kert? Jártamban-keltemben találkoztam már többfelé közösségi kertekkel, ám ezeket kerítés fonta körbe, a kis parcellákat hét lakat alatt őrizték. Itt viszont bárki, bármikor részese lehet a kert örömeinek.
Eszembe jutott a karintiai kis fűszerkert a buszmegállóban, ahol metszőolló is volt kikészítve, és kis táblán bíztató szavak: ha elfogyott otthon a lestyán vagy tárkony, vigyél belőle nyugodtan, amennyi kell! A stájerországi túrán a becsületkasszás büfé, ahol italok széles választékát kínálták a megszomjazott vándoroknak. Volt, ahol csak a jéghideg patakba helyezett ládából vehette ki a szomjazó az italt, és a fára kötött konzervdobozba kellett beletenni az ellenértékét. De akadt olyan is, ahol egy csinos nyitott pince állt rendelkezésre, többféle itallal, hűtővel, poharakkal, hogy mindenki kedvére válogathasson. A Tramini-túraúton jártunk bort és mézet kínáló boroshordóban, és uzsonnáztunk kimustrált tűzoltóautó mellett, amelynek gyomra egy egész italmérést tartogatott. A weinvierteli Falumúzeumban egy derék tálalószekrény volt hivatott az önkiszolgáló büfé és ajándékbolt szerepét betölteni, a palackos borok mellé ajándéktasakot is választhatott a vásárló.
Az utak mellett sok helyen tábla hívta fel a figyelmet, hogy itt bizony „szedd magad” virágföld van, ahol magad válogathatsz a legszebb szálak között, az ollót visszateheted a helyére, a pénzt pedig a perselybe. Hasonló módon ajánlották a méretes, mosolygó tököket, a temetők mellett az emlékezés virágait.
A falvakban tojás- és sajt-automaták kínálták a helyi gazdák portékáit, valamint a házak előtt kis árusító házikók, amelyekben almát, gyümölcslevet, lekvárokat lehetett vásárolni.
Hazafelé kerekezve egy kedves kerékpáros pihenőbe botlottunk az alsó-ausztriai Zellerndorfban. Egy borospincében kialakított önkiszolgáló büfé kínálta szolgáltatásait. Lehetett benne inni mustot, bort, keverhettünk fröccsöt. Jól látható táblán volt kiírva a házirend, hol az üres palack helye, mit, hogyan helyezz el a hűtőben, ha kifogyott valami, és bátran vigyél egy egész palackkal is magaddal, az árát természetesen a kasszába téve.
Töprengtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy hazánkban nincs kultúrája az efféle becsületre és bizalomra épülő vállalkozásoknak? Úgy tudom, Kőszegen és környékén valamennyire működik, ott lehet látni olykor a házak elé kitett asztalokon helyi portékát. Vendéglős barátom évekig tett ki ősszel almát az étterem bejáratához, és odaírta: minden nap egyél egy almát! Ezzel támogatott egy almatermelőt, akitől nagy tételben vásárolta meg ízletes termését. Valaki viszont komolyan vette a biztatást, és egy szép napon a kosárral együtt elvitte az összes almát, talán bebiztosítva a mindennapi alma-szükségletét. A becsület ennél mégis többet ér!
„Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle…”
(Csokonai Vitéz Mihály)
Talán az adózási szabályokban kell keresni a megoldást, vagy sokkal mélyebben gyökerezik, amelyet már évszázadokkal ezelőtt költőink is megénekeltek. De jó volna olyan világban élni, ahol lehet tárva-nyitva a kert, hol csobogó patakban hűlnek a szőlőleves üvegek, ahol nem kell kulcsra zárni, ahol a becsület és tisztelet alapfogalmak.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Bibo/Cleaneco kvíz nyertesei
Kisorsoltuk a szerencséseket!
