
Irschen egy bájos falucska Karintiában, a Magas-Tauern déli oldalába biggyesztve. Egész nyáron át finom illat lengi be a környéket, hiszen
amerre a szem ellát, fűszer- és gyógynövények virítanak.
A település fekvése kedvez a növényeknek is, hiszen északról a Kreuzeckguppe kétezres csúcsai védik, délről pedig a nap simogatja. Egy hosszan elnyúló völgy fölé emelkedik, csak úgy nem lehet átsuhanni rajta, ide célirányosan kell jönni, megmerítkezni az illatokban, a növények gyógyerejében.

Irschenben a gyógynövények és a vadnövények fűszerként való használata sok száz éves hagyományokon alapul. A népi gyógyászat tudását, a felhasználás, a feldolgozás folyamatát már 30 éve mutatják be azoknak az érdeklődőknek, akik szeretnének minél többet megtudni a minket körülvevő gyógyító természetről.
A látogatóknak egy kis útmutató füzetet készítettek, a térkép alapján könnyen végigjárhatjuk a 18 kertet, a 18 illatos élmény-állomást. A kiindulópont mindenképpen a Kräuterhaus Pfarrstadel, a gyógynövényes ház, ahol az információk mellett helyben készült teákat és gyógynövénykészítményeket, fűszereket is beszerezhetünk.

Megpihenhetünk az árnyas, hortenziákkal kerített teraszon egy finom alpesi tea és egy fűszeres sütemény társaságában, és közben már végig is pásztázhatjuk a fölé magasodó hegyoldalban a bemutató kertet. Míg a gyógynövényház ékessége egy fából kifaragott, embernél is nagyobb árnika, a bemutatókertben egy hatalmas teáskanna kelti fel a figyelmet. A vasvázaz szőlő és komló borítja, és benne egy asztalka és két szék bújik meg. Teáskannában gyógyteát kortyolni, ez is különös mulatság!

A bemutató kertből csodás kilátás nyílik a völgyre, az ágyásokban pedig sorra vehetjük a legfontosabb gyógy- és fűszernövényeket. Lehet kérni szakvezetést is, de a növények mellett QR-kódos tájékoztató táblák is segítségünkre lehetnek.

Megpihenhetünk az árnyas padokon, gyönyörködhetünk a kis tavacska fickándozó halacskáiban, akikre a dúsan virágzó palástfű vet árnyékot.
A kert legmagasabb pontján zárt kapu rejti a Boszorkánykertet, a mérgező növények birodalmát.
Külön kérésre, csak vezetővel látogatható, hiszen itt olyanok sorakoznak, mint a gyöngyvirág, a gyűszűvirág, a sisakvirág, a tiszafa, a salamonpecsét, a nadragulya és társai. Ha előkerül a hatalmas kulcscsomó, beléphetünk ebbe a félelmetes varázsbirodalomba.

Hildegard Kranabetter gyógynövényszakértő szívesen mesélt nekem minden részletre kiterjedően a mérgező növények hatásairól. Külön érdekesség a cián-glikozidot tartalmazó babérmeggy. E nálunk is népszerű, gyorsan növő és a szárazságot jól tűrő cserje ültetését és forgalmazását az elmúlt évben Svájcban és Németországban is betiltották.
Nem csak mérgező volta miatt, hanem az invazív idegen fajok ökológiai, gazdasági és egészségügyi károkat okozhatnak, gyakran olyan széles körben elterjednek, hogy kiszorítják az őshonos növényeket, megfosztva a rovarokat és más fajokat élőhelyüktől vagy táplálékuktól, áll a svájci kormány határozatában. Nálunk egyelőre még ne tiltólistás a babérmeggy, sokan választják telket határoló sövénynövénynek. Hogy mit hoz majd a jövő, ki tudja?

Lágyan ringatózó vadvirágos réten át sétálhatunk a gyógytea-kerthez, ahol szépen gondozott ágyásokban vehetjük sorra a teának alkalmas füveket, virágokat. Árnyas lombok alatt, recsegős fahídon átvezető ösvény visz el ahhoz a helyhez, ahol a négy őselem erejét szimbolizáló faragott oszlopok között hangolódhatunk rá a természet erejére. A kőből rakott körterasz közepén apró szökőkút kínál felüdülést, a kőpárkányon napot kedvelő virágok nyílnak. Órákig el lehet üldögélni a padon, és szívni magunkba a növényekből áradó erőt.

A falu közepén illatos kert nyújt nyár derekán fantasztikusan szép látványt. Az éppen virágzásuk teljében pompázó levendulák, rózsák, embermagas mályvák, lábunkhoz térdelő kakukkfüvek és zsályák, olasz szalmagyopár ontják semmi máshoz nem fogható illat-áradatukat. Szinte beleszédül az ember, ahogyan a reggeli harmat elillanása után elkezdik a virágok a napi illatfelhőket kibocsátani.

Néhány lépésre egy csöppnyi kertecske: Annemarie konyhakertecskéje, hirdeti a fára festett felirat. És valóban kertecske ez, alig néhány lépés, de annyi mindent kínál, hogy muszáj elidőzni mellette. Nem csak én gondolhatom ezt így, mert a léckerítés mellé egy padot állítottak, hogy míg fülembe a forrásvíz csobogása, szememmel hosszan pásztázhassam ezt a kis konyhakerti kínálatot.
A hagyományos, karintiai paraszti kertek mintájára készült, a legfontosabb növényeket bemutató kert annyira kedves, hogy bár szabadon beléphetnék, nem teszem. Gyönyörködöm az egyszerű szépségében, a szelíd praktikumában. Pedig megpihenni pár lépéssel odébb is lehet: az árnyas olvasókertben.

Az óvoda mellett olyan bemutató kertet alakítottak ki, ahol az egészséges italokhoz való növényeket vehetjük szemügyre. Az utat vitaminokban gazdag, vadon termő bogyós gyümölcsök bokrai szegélyezik. Nem véletlen, hiszen az egészséges életmódra nevelés itt már egészen pendelyes korban elkezdődik. Belenőnek a természetes életmódba, így nem tananyag lesz a környezetvédelem, a természettel való kapcsolódás. Az ökoiskola ettől fogva itt teljesen más jelentést takar, egy olyan helyet, ahol tényleg a természettel összhangban töltik mindennapjaik a nebulók, ahol az étel is helyi, friss alapanyagokból készül.

Irschenben minden porta előtt, mellett virágtenger hullámzik, szebbnél szebb színes és illatos virágok. Ahová nem ültettek semmit, ott az nő, amit a Teremtő oda gondolt, vadvirágtenger zöldell, pettyegetve pasztellszínekkel. Csupán egy vékony csíkot kaszálnak le, az mutatja meg, merre vezet az út, merre lehet menni. Olyan puha, olyan finom, hogy akár mezítláb is bevállalható.
Ha beteltünk a faluközpont kertjeivel, zubogó patak mellett lépkedhetünk fel egy régi, ám ma is újra működő malomhoz, ahol hetente egyszer őrölnek is. Odébb szikaszarvasok és alpakák könnyű szökkenéseiben gyönyörködhetünk.

Feltétlenül ki kell gyalogolni az erdőbe is, ahol az erdő életét és a fák titkos életét bemutató tanösvényen saját magunk végezhetünk egy igazi erdőmerülést. Erdőben született gondolatok, mezítlábas ösvény és sok-sok hasznos tudnivaló kísér az úton. Míg kanyargunk le és föl, fák közé és napsütötte tisztásra, olykor kitágul a tér, és előtűnnek a magasztos hegycsúcsok. Nem lehet betelni velük!

Az Alpok gyógynövényfalujában mindennaposak a vezetett túrák, a szemináriumok, a gyógynövényes workshopok. A július elején megrendezett Gyógynövényfesztivál Karintia egyik legvonzóbb kulturális és kulináris fesztiválja, ahol két napra főutca egy hosszú, vendégváró kertté és konyhává változik. Aki ilyenkor érkezik, az belevetheti magát az aromák sűrűjébe. Minden más esetben pedig a kellemes és csöndes szemlélődés, pihentető feltöltődés vár arra, akiben felébredt a kíváncsiság az Alpok növénykincse iránt.
Nyitókép: Halmos Monika / Rózsakunyhó Alkotóműhely
