Az almaecet egyike a legősibb élelmezési alapanyagoknak. Megismerése és felhasználása egész egyszerűen úgy jött létre, hogy a lehullott almákat nem hagyták veszendőbe menni - de még ekkor sem tudták igazán, hogy egy rendkívüli készítményt sikerült létrehozniuk, aminek pozitív hatásai több fronton is támogatják immunrendszerünket.
Az almaecet ugyanis számos ásványi anyagot, aminosavat és antioxidánst tartalmaz: nagymértékben segítheti emésztési folyamatainkat, pozitív hatást gyakorolhat a vércukorszint szabályozására és a koleszterinszint csökkentésére, ráadásul még külsőleges használata is hordoz magában meglepetéseket a haj fényességének biztosításától egészen a bőrápolásig.
Köztudott, hogy az almaecet a jótékony bélbaktériumoknak kedvező prebiotikumokat tartalmaz; csökkenti a szénhidrátbontó enzimek működését, ezzel lassítja a gyomorürülést; méregtelenítő; vízhajtó és étvágycsökkentő hatással is rendelkezik; és grátiszként még a korpa elleni küzdelemben is segítségünkre lehet, ugyanis képes visszaállítani a fejbőr ideális pH-értékét.
Belsőleges felhasználását tekintve fontos kiemelnünk, hogy csak hígítva alkalmazható: ehhez 1-2 teáskanálnyi almaecetet kell elkevernünk egy pohár vízben. Hogy az egy vagy éppen 3 kanál, azt az ecet erőssége határozza meg: volt már szerencsénk olyan ecethez, amiből két kanálnyit is alig éreztünk meg, de akadt olyan is, aminek alig egy kanálnyi mennyisége is erősen éreztette jelenlétét.
Használhatjuk savanyúságok készítéséhez, de salátákhoz, szószokhoz és pácokhoz is ideális - a ránk maradt források szerint már az ókori Egyiptomban is használták az ételek tartósítására. Sőt, az almaecet feltűnik Hippokratész írásaiban is, aki gyógyászati célokra ajánlotta: például sebek fertőtlenítésére vagy emésztési problémákra. A középkorban gyakorlatilag része volt a házi patikának: a hippokratészi ajánlásokon túl lázcsillapításra is használták.
A régi napilapok és hírlevelek között kutatva azt is megtudhatjuk, hogy a lengyelek úgynevezett "surówkát” készítettek belőle: ehhez nyerskáposztát reszeltek le, hozzáadtak reszelt sárgarépát és almát, sózták, cukrozták és végül almaecettel locsolták meg. Az így elkészített surówka állítólag kétszerannyi C-vitamint tartalmazott, mint a citrom vagy narancs.
Egy 1991-es Textilmunkás cikkben arról is olvashatunk, hogy az ecet sokkal több dologra jó, mint ahogyan azt a legtöbben ismerik vagy elképzelik. A cikk szerint a végtagok ecetes vízzel történő bedörzsölése erősítőként hat, a dagadt végtagok fájdalmát enyhíti a néhány óráig tartó hideg ecetes-vizes borogatás, és a csukláson is segíthet az ecet: „ha néhány csepp ecetet cukorra csepegtetünk, és ezt lassan elszopogatjuk”.
Sőt: az almaecet hasznos lehet fáradtság, másnaposság ellen is, ha egy meleg fürdőt veszünk, és a fürdővízbe egy kevés ecetet öntünk; de a náthát is meg lehet próbálni kezelni vele, ehhez naponta többször néhány csepp vízzel hígított almaecetet kell az orrunkba csepegtetnünk.
Előállítása nem annyira nehéz, de ismereteket és körültekintést igényel, emellett két fő lépésben történik. Először a friss almát vagy almalevet élesztővel erjesztik, a cukor alkohollá alakul és létrejön az almabor, majd az almabor az ecetsav baktériumok munkájának köszönhetően ecetté alakul. A kész almaecet átlagos savtartalma 4 és 6% körüli, és színe a világos aranytól egészen a sötétbarnáig terjedhet.
„A tiszta házi almaecet készítése nem különbözött a bor készítési módjától, megvárták, míg az almalé magától megsavanyodik. Az ecetet mindig nagyobb mennyiségben készítették, mint a bort, hogy egész esztendőben kitartson. Szórványosan fordult csak elő már a századfordulón is, hogy egyesek az ecetnek szánt alma közé kökényt is tettek, hogy savanyúbb legyen. Az almaecet a régi öregek emlékezete szerint sokkal ízesebb volt a bolti ecetnél. Almabor készítéséhez szükséges eszköze nem volt mindenkinek a faluban. Az almatörőt, almaprést ezért egy-egy alkalomra kölcsönkérték. Az eszköz használatáért a tulajdonos nem kívánt ellenértéket. A visszamaradt, kipréselt almát moslékba keverve a disznónak adták. Az 1930-as években a kocsmai bor és a bolti ecet kiszorította az almabort és az almaecetet. A házilag előállított ital készítési módja és eszközei fokozatosan feledésbe merültek”- olvashatjuk egy etnográfiai beszámolóban.
De az almaecet mégsem tűnt el a mindennapokból - még akkor sem, ha egy - egy időre sokan megfeledkeztek róla. Ha éppen nem humán-egészségügyi felhasználása miatt került a középpontba, akkor a haszonállatok egészségvédelme terén segítette a gazdák mindennapjait, ahogyan arról egy hatvanas évekbeli beszámolóban is olvashatunk:
„A tehenek naponta 60 ml almaecetet kapnak ivóvízbe elkeverve. Az itatás a karámba kihelyezett külön vályúkból történik. A tehenek kezdetben a tiszta vizet szívesebben itták, később azonban az almaecetes vizet is megszokták, és főként a nagy melegben azt is szívesen megitták. Sőt, a kísérletképpen almaecettel lepermetezett szénát is szívesen megették. Anélkül, hogy eddigi kísérleti eredményeinkből messzemenő következtetéseket vonnánk le, az így alkalmazott almaecet étvágyjavító hatása megállapítható volt…” - írta dr. Szarka Miklós, sükösdi állatorvos.
Talán a székelyek lakta vidékeken ismerős olvasóink azt is tudhatják, hogy pár évtizeddel ezelőtt még minden jobb módú székely háznál volt egy hordó ecet, hiszen „kevesen fogyasztják a gyári eczetet, irtózik a székely tőle, mert azt mondja: a kád tetején millió cseszlenyű van (cseszle-szúnyog)”. Többek között ők is ismerték és alkalmazták az almaecet készítésének legegyszerűbb módját, amit egy 1893-as Gazdasági Mérnök cikkből ismerhetünk meg:
„Az eczetkészitő edénybe eczetágy gyanánt szőlőtörkölyt veszünk, mert ennek meglehetős nagy térfogata van. Az eczetágyat közönséges eczettel jól megsavanyitjuk és azután az edényt félig elterjedt almaczefrével töltjük meg, az edény 20-30 C° hőmérsékletü helyiségben álljon, ekkor körülbelül 8 nap múlva az elerjedt almaczefrében levő alkohol átalakult eczetté. Az edény nyilasát legjobb tiszta zsákdarabbal befedve tartani, melyen át az oxidáláshoz szükséges levegő tisztán átszűrődik. Ha az almaczefre 8 napig állt, akkor az edényt czefrével teletöltjük és 8 nap után a folyadék 2/3-át le lehet szívni, amely aztán jó minőségű almaeczetet ad különösen akkor, ha édes almából származó czefre használtatott e czélra.”
Nem vitás: a 19. század végére az almaecet a só után az egyik legfontosabb „járuléka lett az emberi tápszereknek”. Fontos kiegészítőjévé vált a fűszeres ételeknek, széleskörben elterjedt, mint konzerváló szer, és tökéletesen helyettesítette a legjobb borecetet is.
És hol tartunk most? Az egymást követő diéta-trendek közepette az almaecet reneszánszát éli, ami jó hír az egészségünknek, hiszen rendszeres, ám mértéktartó használatával sokat segíthetünk szervezetünknek.
Mit üzen egy szabadon látogatható kert?
Gondolatok becsületről, bizalomról és tiszteletről egy nyitott cserebere-kertben.
