Tudjátok, van a kakaós csiga közepével kezdő, meg a szélét majszoló ember. De ebben a kérdésben nem a kakaós csiga a világ közepe, mert (túl) sok dologban tetten érhető a markáns „én csak így, én aztán azt soha másként”-mentalitás.

Ülök az asztalnál, szemben velem, a laptop háta mögött a varrógépem. Írnám, hogy a régi varrógépem, de helyesebb a megfogalmazás úgy: az öreg és egyetlen varrógépem. Alig voltam tizenöt éves, amikor kaptam, és végigkísérte az életem: ha kellett összesimogatta az anyagok széleit, ha kellett, elvarrta a szálakat.

Figyelem a körülöttem lévő fiatal anyukákat, milyen végtelenül fáradtak, mennyire igyekeznek, hogy jól csinálják, jó édesanyjuk legyenek a kicsinyeiknek. Emlékszem erre az időszakra, meg arra is, milyen gyorsan kiszívták belőlem is az energiát a gyerekek nap végére.

A múltkor megkérdeztem egy ismerőstől, hogy érzi magát az új munkahelyén. A válasza teljesen megdöbbentett, az ugyanis így szólt: „Pompásan. Ez egy álommeló. Képzeld el, nem kell csinálnom szinte semmit!”

Természetesen okozhat problémát a nagy hőség is, és kerülhet ügyeletre egy kisgyerek a vadul tűző napsütés okán is, a nyári balesetek jelentős része inkább szülői figyelmetlenségből származik, és abból, hogy bizonyos körülmények között a felnőttek figyelme lanyhul.

Néha teljesen véletlenül hallok meg olyan mondatokat, amiket nem az én fülemnek szánnak, és igazából nem is akarom, hogy tanúja legyek mások párbeszédének, mert túl érzékeny vagyok arra, ha valakit bántanak. Az agressziót meg még a kommunikációban is rosszul viselem.

Hiába süt a nap erősen, és izzik a fejünk felett úgy, mintha sose akarná abbahagyni, a nyári esték is megkívánják a fényeket: de másként lobog az a tűz, amit mi keltünk életre.

Köztudott, mennyire egyszerű, de okos, mértékletességet adó szabályok alapján tervezték a heti menüt az asszonyok a régi világban. De mik is voltak ezek pontosan?

Nem minden nap a nyaralásról és a boldogságról szól, de minden napban van olyan jó, amit értékelni kell, ami boldoggá tehet.

Éveken keresztül takargattam a hasam, sose hordtam bikinit. Nem szerettem mutogatni magam, mert az első várandósság megtépázta bőröm szépségét.

Szeretettel, öleléssel nem lehet elkényeztetni egy gyereket – stabilan hiszek ebben, dacára annak, hogy tucatnyian akartak meggyőzni az ellenkezőjéről, mikor gyerekeimet gondoztam. 

Csalogassuk ki a gyerekeket a digitális csigaházakból – ez lesz nekik a legjobb, és ezért nekünk is. Még ha egy időre meg is haragszanak, és nem is értenek egyet velünk.