Otthon

Nyári napok izzása mellé gyújtsunk fényeket mi is!

Hiába süt a nap erősen, és izzik a fejünk felett úgy, mintha sose akarná abbahagyni, a nyári esték is megkívánják a fényeket: de másként lobog az a tűz, amit mi keltünk életre.

Mivel világítsuk be azokat az éjjeleket, ahol a Hold fénye mellé még elkélnek a földi fények is? Persze, elég néhány mécsest lobbantanunk, és máris megoldódott a kérdés, ezernyi formában kínálja a kereskedelem a színes mécseseket, fényfüzéreket, amelyek vidámmá varázsolnak bármilyen otthont. Ám azok a fények valahogy szebben világítanak, amiket mi magunk teremtünk és varázsolunk az asztalra, a szoba egy sötét sarkába vagy az ablakpárkányra.

Mert hiába vásároltam magam is jópofa kis füzéreket, sokkal jobb úgy fényeket lobbantani, hogy azokat teljesen a magam ízlésére szabhattam. Ha nyár, akkor persze homok, kagyló, víz és növények. Meg egy csipetnyi aranyló napsütés. Mi kell még a jó hangulathoz? Egy befőttesüveg! 

A régóta a kamrában porosodó befőttesüveget kimostam, megszárítottam – ez ebben a napsütésben gyorsan megy. Az alsó felét kék üvegfestékkel bekentem: ott hullámzik a tenger. Feljebb narancsszínnel varázsoltam naplementét, még néhány apró kavics, kicsi kagyló – pont jó helyre kerültek a tengerparti kirándulásokról hazahurcolt kavicsok.  Az üveg nyakára kék szalagot ragasztottam, az aljára homokot szórtam és már mehetett is bele a mécses.

Néha nemcsak magát a fényt, hanem a fényt befogadó környezetet is lehet úgy alakítani, hogy az megragadja a nyár hangulatát: lehet az asztal dísze is egy kis nyári életkép: kék, zöld, fehér papírból kisebb-nagyobb hajókat hajtogattam, egy tálcára homokot, meg apró kagylókat szórtam – ez a part –, ahol kikötöttek a vidám kis hajók. Már csak mécsesek kellettek, és hajrá pihenés!

Egy nagy üvegtálban úszó mécseseknél aligha van üdítőbb, megkapóbb látvány, amikor még éjjel is meleg szellő simogatja a bőrünket. Sercegnek a húsok és a zöldségek a grillen, olyan jó a társaság, hogy sose akarjuk hazaengedni a vendégeket. Ugyanis

vannak napok, amelyeken azt szeretnénk, hogy ne érjenek véget.

Néha jó lenne a markunkba zárni a napot, a pillanatot. A lassú locsogást és halk zenét. Az érzést, hogy most annyira jó, mert béke van, és velünk vannak, akiket szeretünk. Tűz ég az ennivalónk alatt, pattog és füstöl, űzi a szúnyogokat, ne kelljen annyit vakarózni.

De néha a szúnyogok támadása se baj, mert a szúnyogok egyet jelentenek a véget nem érő nyárral, a lassan beérő terméssel, a lédús körtével meg dinnyével. A parázson sütött, vagy nagy fazekakban főtt kukoricával. Meg a mezítláb szaladással, a virágkoszorúkkal, amiket egymás hajába fonogathatunk. Egyet jelent a szabadsággal, a stranddal meg strandlabdával, a gumimatraccal, amiből szökik a levegő, a túlárazott lángossal meg palacsintával. Egyet a napon olvadó fagyi édességével, a napolaj illatával.

Egyet jelent azzal, hogy messze még a tél, és ha van értelme a pillanatnak élni, akkor azt ilyenkor egy csodás nyári nap éjjelén érdemes megragadni. Akkor válik értelmezhetővé és élővé ez a furcsa kis üzenet. Szóval, ragadjátok meg a pillanatot, mert olyan, ami most, ma éjjel van, nem lesz több. Lesz másik, persze, szebb is talán, de az sose lesz pont ilyen. Ilyen fényesen lobogó, ilyen csillagfényes, ennyire nyár.

Ezért kellenek a fények, mert abban segítenek, hogy lelkünkben is felizzon ez a csodahangulat.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X