Képzeletbeli séta a boldog békeidők Budapestjén
Legelőször a Gellért fürdő alatti kénköves pokolbéli sétán találkoztam Morcsányi Elzával. Azután sétáltam vele Budapest számos pontján, paloták és titkos kertek között, meglátogatva az Andrássy út egyik ékkövét, a hotelként újjászületett Drechsler palotát. Egyik karácsonykor pedig hajóra szállva gyönyörködtünk a székesfőváros ékes fény-babilonjában, miközben egy budapesti történet-játék részesei voltunk, többek közt az ő előadásában. Imádtuk minden pillanatát! Morcsányi Elza hivatásos gyorsbeszélő és városfogyasztó, sétavezető és a We Love Budapest várostörténeti podcast műsorvezetője. A napokban látott napvilágot legújabb könyve, „Szaloncukor és angyalhaj - Budapesti karácsonyok a boldog békeidőkben” címmel. A könyvről és a karácsonyról beszélgettem vele egy adventi délutánon Budapest szívében.
Dédnagyanyám meghatározó meséi nyomán úgy érzem, akkor szerettem volna élni, a „boldog békeidők”-ben. Az akkori karácsonyokat idézték a nála töltött napok, a zenélő karácsonyfatalp, a műves üvegdíszek, a csilingelő csengettyűk, a sztaniolba csomagolt szaloncukor, a csipkék, a finom porcelánok. Mesélt arról, hogy szinte minden délután sétáltak a belvárosban, gyönyörködtek a szebbnél szebb kirakatokban, a boltok kínálatában, és minden nap vettek egy-egy apróságot vagy pici ajándékot. Például „kápráztató hatású gyertyatartót” vagy „gyémántfénnyel vetélkedő aranyozott csillagot”, ahogy azt tolladból is olvashatjuk. A könyvedet mintha nekem írtad volna, annyira simogatja a lelkem! Miért épp Szaloncukor és angyalhaj?
Nekem ez a könyv egy igazi szerelemgyerek. Két évvel ezelőtt Lukácsházi Luca kolléganőmmel csináltuk azt az adventi hajós programot, amit említettél. Akkor olyan történetek bukkantak fel, amelyeket mindenképpen szerettem volna szélesebb körben megosztani. Az Atheneaum nyitott volt, és szinte kaptak az alkalmon, én meg belevetettem magam a város-karácsonyba.
Sokat gondolkoztunk a kiadóval, megkérdeztem nekem fontos embereket, mert valamilyen magával ragadó, hangzatos címet szerettünk volna, ami idézi még a karácsonyi hangulatot és a békeidőket. Így a „ródlizás és bejgliverseny” is képbe jött, de aztán végül a szaloncukor és az angyalhaj mellett döntöttünk. Ez egy kicsit magában hordozza az ünnep különlegességét és azt is, hogy mennyi apró részlet tárul fel a könyvben.
Hol lehet összegyűjteni ennyi mindent a több mint 100 évvel ezelőtti ünnepről?
A legbővebb forrás a már fellelhető szakirodalom, amelynek nagy része néprajz. A karácsonyfa története, a karácsonyi szokások számos helyen megjelennek, de külön érdekesség, hogy a pesti és budai polgárság karácsonyával kapcsolatosan sokkal kevesebb a nagylélegzetű munka. A vidéki szokásokról, a paraszti hagyományokról nagyon sok információt lehet találni. Fontos források voltak az ismertebb visszaemlékezések, mint például Podmaniczky vagy Festetics grófné naplója, amelyek a nemesi családok ünnepnapjaiba engednek betekintést. Az Arcanum adatbázis, a könyvtárak mélye, korabeli levelezések a levéltárban - mind a kutatásaim kincsesládái. A jó háziasszonyoknak szóló tanácsadó könyvekben, amelyek igen népszerűek voltak abban az az időben, azokban igen sok apró utalást lehet találni az ünnepi készülődéshez, recepteket, hasznos és praktikus tanácsokat.
Számomra az volt nagyon érdekes, hogy teljesen alapvetésként kezelik a karácsonyi szokásokat, mintha mindenkinek ez teljesen magától értetődő volna. Sokszor úgy hivatkoznak rá, hogy mint ahogyan azt mindnyájan tudjuk, így hát le sem írják. Jól kitoltak így az utókorral, hiszen mi, ma szeretnénk megtudni ezeket a karácsonyi hagyományokat, és már nincs, akitől megkérdezzük.
Azok a budapesti helyszínek, amelyeket megemlítesz a könyvben, mint az ünnep és az ünnepvárás helyszínei, azok megtalálhatók ma is, ha felkerekednénk?
A helyszínek azok ma is megvannak, az épületek is, de a boltok, azok már nem. Itt van például a Ruszwurm, ami a könyv írásakor még javában élt és létezett, ma már viszont nem találhatjuk meg. A város első, hivatalos szánkópályái a Svábhegyen sem léteznek már, hiszen teljesen beépült azóta a környék, és bár útvonaluk nagyjából bejárható, szánkó helyett leginkább autóval, gyalog vagy tömegközlekedéssel. A Városligeti műjégpálya nagyon fontos pont, az Andrássy út, a Váci utca, a Vörösmarty tér funkciója ebből a szempontból nem tűnt el, csak átalakult. A karácsonyi vásárok hagyománya sem múlt el, csak más formában, de tovább él. Mindenki a fantáziája szerint képzelheti el, hogyan nézhetett ki például a Vörösmarty téri ünnepi forgatag a XIX. század végén, de azt elárulhatom, hogy a tér egyik oldaláról a másikra szinte életveszély volt átjutni a boldog békeidőkben is.
Ekkoriban a vásár nem csak arról szólt, hogy árusítóbódék lepték el a várost, hanem a kirakatok is ünnepi pompát öltöttek, és mindenki hirdette az „alkalmatos karácsonyi ajándékokat”, hihetetlenül leszállított árakon. A mai értelemben vett karácsonyi vásár a Városháza köré csoportosult, a mai Vörösmarty, a békeidős néven Gizella téren, a Szervita téren, a régi pesti Belvárosban pedig a gyönyörűen feldíszített üzletekben vásárolhatták meg a kiszemelt portékát a vásárlók.
„Miközben képzeletbeli sebes hintónk, kocsink visz minket a Városliget felé, felvillannak a nagynevű és csillogó boltok, amelyek az 1880-as évektől egyre szaporodó kínálattal és mind díszesebb kirakatokkal várták a nagyérdeműt. Hiszen a „jövő sugárútján” ott sorakoztak a világ minden kincsét árusító kereskedelmi egységek. A korabeli hirdetések alapján az ünnepi időszakban „mesés, soha nem létezett olcsó árakon”, „igazán alkalmas karácsonyi ajándékokat” kínáló boltokból sem volt hiány.” – részlet a könyvből
„Elza élményt akar adni. Intenzíven és lendületesen von ehhez bűvkörébe, ahol nem csak a személyiségével, de a tudásával is elvarázsol.” – írja rólad a Kiadó. Miért vezet Morcsányi Elza sétákat?
Nagyon fiatalon kezdtem idegenvezetni, és egy olyan cégnél dolgoztam, ahol amerikai turistákat kalauzoltam a fővárosban. Ők olyan minőségű és annyira tartalmas sétákat állítottak össze, ami szinte páratlan. Ott tanultam bele abba a fajta idegenvezetésbe, ami valóban az élményadásról szól. Nagyon élveztem a munkát, de úgy éreztem, kevésbé tudok kapcsolódni az emberekkel, és kezdett az egész monotonná válni. Egyszer elmentem egy Imagine sétára, amit a csodálatos Káldi Katalin kolleganőm vezetett, és biztos lettem benne, hogy igen, ez az, amit én szeretnék csinálni, tartva azt a magas színvonalat, amit már megtanultam. Nem csalódtam, és a mai napig is úgy gondolom, hogyha akár 200-szor is vittem egy túrát, a közönség minden egyes alkalommal mássá teszi a sétát. Mindegy, hogy különböző korosztály, más háttér, más neveltetés, a kulturális kapcsolódás a közös pont. Nekem a várossal és a sétálókkal való kapcsolódás a kifogyhatatlan élmény- és boldogságforrás.
Ez minden sétádon látszik is! Imádtam minden sétádat, és akiket magammal vittem, őket is sikerült elvarázsolnod. Veled újra bele lehet szeretni a városba.
Igazi szenvedélyem ez a munka, ez biztos látszik is, de fontos megjegyezni, hogy ez abszolút nem csak az én érdemem, hanem az Imagine csapatáé és a Sétaszövetségé is. Ami különösen érdekes, hogy konkurensként értelmezhető cégek összeállnak a közös jóért. Ez egy csodálatosan inspiráló és ritka dolog!
Milyen Morcsányi Elza karácsonya?
Nekem a családban a legfontosabbak az unokaöcséim és az unkahúgom, úgyhogy most már másodízben velük fogom tölteni a karácsonyt. Nincs is annál jobb, mint amikor gyerekszemmel lehet nézni az ünnepet. Klasszikus Jézuska-várás lesz, csengettyűvel, utána közös családi örömködés, igazi fenyőfával, igazi szaloncukorral, békebeli angyalhajjal.
További adventi cikkeinket itt olvashatják. További adventi cikkeinket itt olvashatják.
Díszítsünk természetesen - a természettel!
December 7.
