Mátyus István Kibéden született 1725-ben szegény székely szülők gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte el a református kollégiumban. 1754-ben külföldi tanulmányútra indult. Az Utrechti Egyetemen diplomázott orvosként, majd Göttingenben, Marburgban és Bécsben volt orvosi gyakorlaton. 32 éves korában 1757-ben hazatért, Marosvásárhelyen telepedett le. Küküllőszék és Marosszék tisztifőorvosa volt 1800-ig. 1765. április 18-án Mária Terézia az erdélyi nemesek közé emelte. 1800. május 24-én írt végrendeletében 912 műből álló könyvtárát és nyomdáját a marosvásárhelyi református kollégiumra hagyta.1802-ben hunyt el. Házát szintén a kollégiumnak adományozta, és meghagyta, hogy létesítsenek kollégiumi alapítványt a szegény kibédi gyerekek támogatására.
Ezek a szikár tények az életéből, de ki volt ő?
Egész életét a tudományok és a művészetek szolgálatának szentelte. Munkássága nem szorítkozott csupán a kötelező orvosi disszertációk megírására. 1762-ben adja ki a Diaetetica első kötetét, majd 1766-ban a másodikat. 1787–1793 között saját költségén megjelenteti Ó és új diaetetica című, hatkötetes, háromezer oldalas munkáját.
Ez a mű szinte szinte felsorolhatatlan számú területen jelentett új gondolatokat. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Mátyus István a magyar közegészségügy, iskolaegészségügy, környezetegészségügy úttörője volt, de maradandót alkotott a munkaegészségtan és a helyes táplálkozás megismertetésében is. A magyar testnevelés elméleti és orvosi megfogalmazója volt, aki nemcsak a betegségmegelőzés és a helyes diéta fontosságát hangsúlyozta, hanem rávilágított a nagyfokú gyermekhalandóság okaira is. Könyvében hangsúlyosan jelen van a sport szeretete és fontossága, de szót ejt az alkoholizmus káros hatásáról. Ő az, aki Erdélyben az anya és csecsemővédelem első alapköveit leteszi, és nem csak terjeszti a korabeli kisgyerekeknek, tanulóknak való egészséges étrend szükségességét, de mindezeket 8 kötetben magyar nyelven teszi közzé. Emellett elsőként végez ásványvízelemzést Erdélyben és a korabeli borászat első magyar nyelvű leírója is.
A magyar táplálkozástudomány ősatyjának művei felbecsülhetetlenül sokrétűek. Elsőként foglalkozik az idősek életminőségének javításával, és élettartamuk meghosszabbításával, gyönyörködtetően ír az ízes ételekről, fűszerekről, gombákról, gabonákról, és mindezt úgy hogy közben el is magyarázza, hogy mely diéta hasznos vagy éppen ártalmas az egészségre.
Figyelmeztet arra is, hogy a mocsaras vidéken lakók „színtelen, bágyadt, sárga, puffadt” arcúak, ezért szükséges lenne a mocsarak lecsapolása, „szép kaszáló rétekké” alakítása. De még a prostitúcióról is véleményt formál: „sok korcsma Házaknál a félre való szegeletekben s egyebütt is az e végre egybegyűlt bestiáknak száma” nagy. Azonban a megesett „szegény Leány”-t, ha a házasságon kívül szül, nem kellene „rosszfélének” tartani, az „erkölcstelenségnek rút mocskával bemázolni” és a „Törvényszék eleibe idézni”. Sürgeti, hogy Erdélyben bécsi mintára létesítsenek leányanyamenhelyeket. Üdvözli, hogy megszületik egy olyan rendelet, amely előírja, hogy a „fertőző betegségekben elhunytakat” huszonnégy óra alatt temessék el „a városon kívül e célból kijelölt temetőbe”. Elítéli a kimerítő gyermekmunkát. Komoly büntetést követel az ételhamisítók (bor, fűszer stb.) ellen, akik csak a maguk nyereségére törekednek.
Elsőként látja meg az erdélyi bányászok körében előforduló sajátos betegségeket, és így ír róluk: „Méltán lehet szánni a szegény bánjászokat, mint minden emberi sors felett nyomorult embereket, akik nemcsak, hogy mintegy elevenen eltemetve töltik el nagyobb részét a föld mélységes setét gyomrában életeknek, hanem ott is megfulladt, a fáklyáknak, faggyúgyertyáknak, puskapornak füstjivel és egyéb gőzökkel megundokított aert kénteleníttetnek beszívni, e mellett életek is minden pillanatban végső veszedelemnek van kitéve és nyavalyájok is ritkán orvosolható.“
Mindeközben a természettudományos ismeretekben keresi a megoldást az elmaradottság leküzdésére, a babona, előítéletek felszámolására, mert „mikor tehát a természeti tudományokból egyszer jól megértettem, hogy a villámlások, mennydörgések, jég vagy kőesők, szél vészek, égiháborúk, a természetnek rendi szerint miként támadjanak és mi végekre szolgáljanak, nem gondolkodok kétségben esve a Jupiter bosszút- álló tüzes mennyköveiről vagy nyilairól, nem félek a Garbonczás Deákok felhőkön való lovaglásától. Ha a földnek itt vagy amott ingását érzem, nem rettegek e világnak mindjárt következő végződésétől.“
A felvilágosodás eszméi szólalnak meg nevelési elveiben is. A gyermek elméje olyan - írja - „mint a jól elkészült szántóföld, melybe ha semmit sem vetnek is, önként terem, de burjánt, töviset és bogáncskórót.” A szülők óvakodjanak attól, hogy „a magok gyermekeiket felettébb keményen tartsák”, tartózkodjanak a „mumussal“, kísértetekkel való ijesztgetéstől, ne terheljék túl gyermekeiket tanulással. Oktassuk gyermekeinket számtanra, történelemre, zenére, testedzésre - követeli, de acélozzuk meg testüket tornával, lovaglással, atlétikával, tánccal, magyar népi játékokkal. A testedzést (,,commotio“-t) és a népi játékokat nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek egészsége szempontjából is igen fontosnak tartja.
Tiszteli az igazi tudományt, de elítéli a bűnös „idegen, új dolgokon“ oktalan „mohó kapást“ , a divatmajmok kozmopolitizmusát, akik mindazt, ami hazai, alábecsülik. „Vagynak több derék füszerszámos erővel bíró gyökerek is e hazában, melyek az étekszerek közé méltán bemehetnének. De minthogy azok nálunk teremnek, az emberek számba sem veszik. Méltóknak ítéljük mi is ezeket különösen úgy is, mint nálunk termett, ingyen kapható étekszereket, úgy is mint nagyon kiterjedt hasznú és sokkal többre is kiterjeszthető orvoseszközöket.”
Az Erdélyi Értékek Tárában így írnak róla: “A több nyelvet ismerő Mátyus István a reneszánsz szellemével átitatva az európai, hazai viszonyokat is áttekinteni tudó és áttekinteni képes alkotó egyénisége volt századának, korának és felismerte a teológia, a filozófia mellett a természettudományok hasznosságát, értékét és köztük alig létező embrionális szakaszban lévő orvostudományét a közjó szolgálatában. Magyar nyelven elsőként átfogó ismertetést közöl az ipari ártalmakról, atyai módon ír a gyermekmunka ártalmairól. Követeli a tiszta házak építését úgy városon, mint falun. Külön ír az egészséges ruházatról, ágyneműről, a munkahelyek, lakások szellőztetéséről, munkaidő szabályozásáról, a fürdés, élelmezés sem kerüli el figyelmét. Érdekli a golyvás vidékek vízellátása, az élelmiszerek hamisítása. Helyet követel a szellemi képességek fejlesztése mellett a testnevelésnek az iskolákban, ennek első leírója. Elégtétellel megállapíthatjuk, hogy alig van olyan fejezete az orvostudománynak, a közegészségtannak, a munkaegészségtannak, a környezetegészségtannak, a táplálkozástudománynak, ipari kórtannak, botanikának, kémiának, testnevelésnek, ásványvízelemzésnek, fizikának, a népgyógyászati és a népi szokások vizsgálatának, a konyhaművészetnek stb, melyben ez a polihisztor, enciklopédikus érdeklődésű alig ismert erdélyi tudós ne tett volna, ne szerzett volna maradandó érdemeket.”
Kibédi Mátyus István orvoszseni ismereteinek gazdagsága, érdeklődésének sokoldalúsága, könyvei nyelvezetének zamatossága, a belőlük sugárzó meleg emberség lebilincselő.
Fotó: Boér Márton - Dr. M. Kiss Pál: Két kiváló orvos-portré a XVIII. és XIX. századból. Orvostörténeti Közlemények commons.wikimedia.org
Orbán Balázs, a legnagyobb székely
Egy kalandos élet és a Székelyföld leírása
