Otthon

„Kell egy kapu, kell egy kilincs, ami a biztonságra nyílik”

A világot meg kell ismerni, be lehet járni, de ettől függetlenül mindenki számára lelki szükséglet, hogy legyen egy hely, ahova bárhonnan hazatérhet. 

A házikó mint szimbólum, talán mindenki számára értelmezhető. Már az első rajzaink között feltűnik, sete-suta gyerekrajzok hozzák elő az otthon képét. Először a négy fal, csálé tető látszik, aztán később talán ablakot meg ajtót is kap a ház, és füst száll az ég felé, akkor is ha van, akkor is, ha nincs kémény. Mire nagyobbak leszünk, kert is kerül a ház mellé, kerítés, meg virágok, aztán egy lombos fa. Végül benépesül a házikó, lesz ott ember, kutya, olykor ló, meg nyuszi, ami a kerítés résein leskelődik kifelé.

Rengeteg mesében is helyet, jelentőséget kap a ház. Elég csak Jancsi és Juliska mézeskalács házikójára gondolni, ami nagyon sok mindent jelenthet egy gyermek számára – nekem például az otthonom elvesztését és egy mostohát, szomorú sebeket, de a gyógyulás édes lehetőségét is. Ott van aztán a Hófehérke, meg a törpék háza – az nekem a befogadást jelentette. Hamupipőke meg otthonát is elvesztette anyukájával együtt, szolga lett a saját házában, idegenek költöztek szobájába – mennyi veszteségről beszélt nekem az a pár fal!

Ahogy én látom, a mesebeli házikókat, meg az általunk rajzolt otthon-házakat sose hagyjuk hátra. Mindeninek kell egy kicsi ház, egy tündérkunyhó, ami csak kívülről aprócska, de belül olyan tágas, hogy abban elfér egy ember, sőt egy egész család teljes élete. Az összes öröm és nevetés, a sok szeretet, az összes valaha kimondott szép szó és betartott ígéret. Egy család egysége és szövetsége, aztán később szerelem is.

Már csak azért is így van ez, mert 

amikor egy ember házat épít, egyben hazát is épít magának.

Amikor honvágyat érzünk, mindig felmerül egy ház képe, legalább egy szobácska, ahol szép, gazdagító dolgok történtek velünk, ahol igazán, maradéktalanul otthon voltunk, ahol életre szólóan boldognak éreztük magunkat. 

Egy ismerősöm a válása után kézművesként csak és kizárólag házikókat készített. Miniatűr, színes, gyönyörű kis maketteket. Édes kicsi otthonokat, manó- meg tündérházakat – ha egy kulcstartót rendeltek tőle, annak is házikó formát adott. Közel három évig tartott nála ez a mágia, egészen addig, amíg be nem jött az életébe egy vigasztaló nagy szerelem. Akkor abbahagyta. Megnyugodott. Máig hiszem, hogy abban a három nehéz évben a maga által készített házikók, az az eljövendő otthon képe, reménye segítettek neki talpon maradni, azok segítségével őrizte meg a józan eszét, és azok adtak bátorságot a nyitásra, egy új kapcsolat elfogadására.

Nagyon-nagyon szeretem a kicsi házakat, így hát keresem a lehetőséget, hogy egyszer ismét egyben éljek. Ráadásul mivel már behívtam a csöpp kertet az életembe, tudom, hogy valahol éppen úgy sodorják sorsomat, hogy teljesüljön ez a kívánságom is. Erdei tündérlak, manókunyhó, vagy egy mágikus kicsi házikó vár rám is, amit én töltök meg majd élettel. Addig is csodálom mások házait és álmélkodom, mennyi forma, mennyi ötlet, mennyi szépség teremtődik, mennyi mesebeli fantázia épít lakóhelyet. Közben kicsit mágiázom én is: házikó mécsesekben gyújtok tüzet, meg házikókat festek. Szépeket, színeseket, piros tetővel, zöld meg kék ablakokkal. Arannyal rajzolok, csillogó lakkokkal mázolok, így erősödöm:

 

Mert egy kicsi ház mindenkinek kell, annak is, aki úgy hiszi, arra semmi szükség, mert a nagyvilágban mindenhol otthon lehet lenni.

Én úgy vélem, a világot meg kell ismerni, be lehet járni, de ettől függetlenül mindenki számára lelki szükséglet, hogy legyen egy hely, ahova bárhonnan hazatérhet. Kell egy kapu, kell egy kilincs, ami a biztonságra nyílik. Kell egy ágy, egy tűzhely, ami meleget ad, meg egy piros fazék a tűzhelyen, amiben egy nekünk készített étel vár minket.

 

Már követem az oldalt

X