Egy színész álma, avagy mesélő, meseszép ház ott, ahol sosem várnád

Évekkel ezelőtt jártam először ebben a házban. Akkor már lelkes csodálója voltam a virágos századelő jólmenő építész-vállalkozójának, Fodor Gyulának, akit bő száz évre teljesen elfelejtett a hálátlan utókor, és akit Fonyódi Anitának, a Kép-tér blog szerzőjének hála újra felfedezhettünk. Akkor már módszeresen kerestem Fodor Gyula házait, és mert olvastam valahol, hogy az Alsó erdősor utcában is van egy, látni akartam. Egy kedves barátom abban az utcában dolgozik úgy 25 éve, így hozzá fordultam, tudja-e esetleg, merre keressem, milyen, stb. Teljesen el volt képedve, tapasztalata szerint abban az utcában igazán semmi szép nincs. Aztán egy téli reggelen üzent: tévedett. A 8-as szám tényleg gyönyörű. És köszöni szépen, hogy felhívtam rá a figyelmét.

Színházi díszletre emlékeztető, világosbarna műkő keretben áll a szokás szerint gyönyörű, esetünkben rézberakásos kapu, valami csoda folytán megúszta a hatvanas évek fémgyűjtő/kapugyilkos rohamát. Színes üveg rémlik a felső kapumezőben, alul pedig egy név olvasható: Schneider József. Ő hát a kapu mestere, Isten áldja érte.

 

ELŐTEREK, AMELYEK LENYŰGÖZNEK

Vajon azért rajzolták anno így a terveket, hogy a betérő rögtön földbe gyökerezzen, és leesett állal bámuljon? Mindenesetre túl a ház századik születésnapján nálam bevált a trükk, ugyanúgy, mint a Falk Miksa utca 13-ban és 18-20-ban, a Kertész utca 29-ben, az Akácfa utca 59-ben, a Dembinszky utca 44-ben, nem beszélve a Napóleon-udvarról a Hajós utcában, aminek előtere olyan, mint egy templomi szentély. Ez az előtér, főleg a mennyezeti díszítés az Iparművészeti Múzeumra emlékeztet, keleties hangulata a belógó, csipkeszerű díszítésnek köszönhetően egészen különleges, még a téli félsötétben is. Lépcsőzetes, soklépcsős indítás, kerekesszékesekre nem nagyon gondoltak a régiek, így viszont akarva-akaratlan a mennyezetre siklik a látogató tekintete, ahol a díszítés igazán meglepő.

 

Színes üveggel ékes az udvarra néző ajtó is, anno tán több volt benne a szín, de így is gyönyörű.

 

A gangos udvar vélhetően lélekemelőbb lehetett a beton divatja előtt, viszont a Fodor Gyula névjegyeként ismert elegáns, kő mellvédek és fémkorlát egyensúlya ismét ismerős: az Aranysas Udvarban láttam először ilyet a Baross utca 11-ben.

 

A lépcsőház gyönyörű, metszett üveggel díszített ajtaja előtt is meg kellett állnom. Olyan csoda, hogy megmaradhatott. Meglepne, ha felújítás lenne, ilyet már nem csinálnak valamiért. A kovácsoltvas korlát violinkulcsra hajazó díszei pont olyanok, mint az Ernst-múzeum épületében a Nagymező utca 8. alatt, vagy mint a Kertész utca 29-ben, ugyanaz az építész jegyezte ott is a terveket. Megbízható mestereit biztos vitte magával, ajánlotta tovább a minőségi munkát végző műhelyeket a megrendelők és az utókor örömére. 

 

Szokásos, keservesen ronda lift rontja a képet ebben a lépcsőházban is, nehéz volt úgy fényképezni, hogy ne látszódjon. A fal helyenként mállik, de a kőburkolat, a kovácsoltvas, a gang kőkerete és fémkorlátja, a szép, eredeti ajtók hajdani minőségi anyagokból, kiváló színvonalon készültek, így tudták túlélni a viharos huszadik századot.

 

Házvadászataim során sokféle foglalkozással találkoztam már, legtöbbjük nyomtalanul eltűnt az elmúlt 100 évben, és gyakran nehéz elképzelni, hogy egyik-másik olyan virágzó vállalkozás lehetett, hogy egy ilyen ház megépítésére tellett a profitjából. De itt ért a valódi meglepetés: az építtető tulajdonos Steinhardt Géza ugyanis színész volt, pontosabban komikus, kabarészínész és színháztulajdonos.

A TULAJDONOSRÓL

1873-ban Léván született Goldstein Géza néven és Pesten tűnt el valamikor 1944 tragikus telén, a holokauszt áldozataként. Első önálló kabarészínháza 1908-ban nyílt Steinhardt Mulató néven a Rákóczi út 63-ban – ami egy húzós éjszaka után sem több 5 perc sétánál innen – lehet, a színház közelsége hozta Steinhardt urat az Alsó erdősor utcába.

A leghosszabb ideig „Kis Komédia” néven 1917-1927 között létezett színháza a Révay utca 18-ban, ami később a Vidám Színpad, mára Centrál Színház lett, utolsó ilyes vállalkozása pedig Steinhardt Színház néven volt ismert az Akácfa utca 4. alatt. Szép háza megépítése ügyében Steinhardt úr 1911-ben folyamodott a hatóságokhoz, az engedélyeket április hónapban kapta meg négyszintes bérház építésére.

A házon eredetileg több minden utalt a tulaj foglalkozására. A Levéltárban őrzött tervek szerint a kapu sokkal díszesebbnek készült volna, felette Steinhardt arcával, ami aztán mégsem került oda.

Viszont megvan még a legfelső szinten, a legmozgalmasabb dísztenger közepén a két maszk: a színjátszás örök jelképe. A hajdani hullámos keretezésű, osztott ablakok mögött pedig műteremlakás létezett, ahogy arra egy későbbi újsághirdetés utal: „Főlépcsőházi, elegánsan berendezett, szeparált komfortos szobák, vagy műterem kiadó. Üresen is. Házaspár előnyben” – írta a Pesti Hírlap 1936-ban.

 

Steinhardt Géza 1900-ban, első feleségével Pollák Gizellával költözött az Izabella utca 52-be, onnan a szép, új, szecessziós bérházba az Alsó erdősor utca 8-ba. Miután eltemette első feleségét, a híres fotográfus, Escher Károly húgát Escher Mária Teréziát vette feleségül, akitől egyetlen lánya, Szekeres Mária született 1918-ban. 1919-ben magyarosította nevét Szekeresre, bár úgy tűnik, a szakmában mindig Steinhardtként ismerték, az őt említő cikkek a Színházi Élet későbbi számaiban is így szólnak róla.

A színpadon Rott Sándorral alkottak öröknek tűnő párost, közös fellépéseik teltházzal mentek majd’ 15 éven át, a „Kis Komédia” teátrumot is együtt vezették. Rott törékeny alkatú, alacsony ember volt, alakításaiban finom, árnyalt, cizellált jellemábrázoló, míg Steinhardt nagydarab volt, sármos, a nők kedvence, kissé darabos, és mindig nagyjából ugyanazt a figurát alakította. Sokan csodálták, mi tartja őket össze, annyira különböző karaktereknek tűntek.

1930-ban vesztek végleg össze. Rott színházat nyitott a Jókai tér 10-ben Komédia néven, ami aztán hamar tönkrement, Steinhardt filmkészítésbe fogott, előbb színészként 1915-ben, majd író-producer szerepben 1927-től, de silány, sokba kerülő némafilmjeit elsöpörte a hangosfilm divatja.

Jó befektetés lehetett viszont a ház, Fodor mester alaposan kihasználta a telek adta lehetőségeket. Szintenként 6-6 lakás épült, kivéve a földszintet, ahol csak 5. Még az udvar alatt, annak teljes területén raktárak épültek anno, az utcára papírbolt nyílt, „Hajdú és Bokor” várta itt vásárlóit évtizedeken át.

 

 

Érdekesség, hogy itt lakott többek között  Escher Károly, Steinhardt sógora, a két világháború közti magyar fotográfia kiemelkedő művésze, Az Est, a Pesti Napló és a Magyarország lapok fényképésze, színház- és színészfotós. Ő is filmezett, de nagyobb sikerrel, operatőre volt Bródy Sándor „A dada” című könyvéből készült 1917-es filmnek.

Escher német eredetű katolikus családba született Szekszárdon 1890-ben, és Pesten halt meg 1966-ban. Amatőrként kezdte a pályát, 1928-ra viszont ő lett a legkeresettebb fotóriporter Magyarországon. 1931-ben elnyerte a londoni székhelyű szakmai grémium, a Modern Photography a világ fotográfusait rangsoroló listájának első helyét. Lapjuk szerint Escher „a ma legmodernebb szemű fotográfusa”.

Egy, háza sorsát szívén viselő, fiatal lakótól megtudtam, az elmúlt évtizedekben csak egyetlen alkalom adódott, amikor érdemben tudtak költeni a ház felújítására, a szomszédos, kissé tájidegen irodaház építésekor a háznak juttatott kompenzáció kifizetésekor 2010-ben. Akkor derült ki, hogy

az addig évtizedek óta bedeszkázott kapu színpompás üvegberakást rejt, ami jó eséllyel Róth Miksa műhelyéből került ki,

és aminek a létezéséről addig a lakók semmit nem tudtak. Ugyanekkor, a felújítás alatt ellopták az addig az előteret világító eredeti csillárokat és lámpákat, és az udvarra vezető ajtó egyik szárnyának is lába kelt. De legalább újjászülethetett a homlokzat, és a belső legszebb részek.

Mesélő ház ez, túl azon, hogy meseszép. Az utolsó pillanatban épült, amikor egy színész bevételeiből befektetésnek bérházat épített, szépet, érdemeset. 1911 óta áll és él túl sokat: háborúkat, ostromot, 56-ot, és mindent, ami utána jött, pénztelenséget, a mestermunka teljes hiányát, a jó öreg érdektelenségről nem is beszélve. Jó tudni, hogy a lakók új generációja becsüli, szereti a házat, és mindent megtesz a minőségi felújításért. Így lesz esély az újjászületésre, megszületett a szándék, ami kezdetnek bíztató.

Kedves, erre dolgozó barátom mondta, most, hogy felhívtam a figyelmét erre a házra olyan, mint mikor szemműtétje után életre keltek a színek. A megszokott utca, amit elvileg jól ismer, mert naponta itt lohol lehajtott fejjel, most egy igazi kinccsel gazdagodott. Már megérte. 

További források:
Helyszínbejárás 2016. december és 2021. november
Budapest Történeti Levéltár
Lajta Andor: A magyar filmlaboratóriumok története 1901-1961