Szuhai Barbara

Sok szép ház van a Benczúr utcában, de ez a leghíresebb, a 47-es szám. Már majdnem a Dózsa György, anno Aréna út sarkán áll, közel a dübörgő forgalomhoz, de itt még tart a fák lombja alá szorult csönd, az árnyas fák békéje. Kicsit nehéz elképzelni a fénykort, amikor a szomszédos, ultramodernnek szánt, de leginkább túlméretes sarokház nem állt itt, tér, és vidéki csend vette körül a száz éve szanatóriumnak épült, szecessziós épületet.

A piros szín soha nem hagyja hidegen az embert. Meglep, feltűnik, figyelmeztet, meleg fénye hat érzékszerveinkre. Azt mondják, látványa növeli pulzusszámunkat, a vérnyomást, bátorságot ad, erőt sugároz. Itthon sok, a második világháborút megelőző évtizedekben épült ház lépcsőházát keretezi mélyvörös, vagy éppen inkább narancssárgába hajló burkolat, meleg fénnyel, ünnepi hangulattal vonva be így a hazafele vezető utolsó métereket. Négy, századforduló tájt épült pesti ház, két szecessziós és két art deco lépcsőház enged betekintést a piros csempék varázsos világába.

 A Gellérthegy oldalában áll jó pár meseszép villa, sok közülük úgynevezett társasvillának épült, vagy eredetileg magánhasználatra, és később vált társasházzá. Ez utóbbi sors az egyik ilyes szép házat már az első világháború után elérte, de nem emiatt érdekes a ház története. Inkább azért, mert lassan egy évszázada tartja magát a legenda: ez a villa utolsó királyunk ajándékaként épült meg, amikor is az ajándékozott az utolsó magyar Habsburg-házi uralkodó szeretője, egy színésznő volt.

A Lánchíd ikonikus: nemcsak városunknak, de történelmünknek és talán sokak nemzeti identitásának is meghatározó eleme. Lassan kétszáz éve velünk van, és bár sokat tudunk róla, nem feltétlenül eleget. Ezen változtatandó a régmúlt irataiba mélyedtem, és kutatni kezdtem: mi minden érdekesség deríthető ki a Lánchídról?

Rózsadomb, szép kertek, helyenként szép, régi villák, öreg fák, madárcsicsergés. Itt áll egy tömzsi villa, ahol eleinte virágzó nagyvállalkozók, Neuschloss Ödön, majd Aschner Lipót laktak, később viszont a náci Adolf Eichmann. És míg a két kiváló, tehetséges, a közért tevő ember otthona volt ez a ház, a legtöbben mégsem emlékeznek senki másra, mint Eichmannra, holott ő érdemelné a legkevesebb figyelmet.

Terézváros sok szépséget tartogat a rejtett részletekre figyelő városlakók számára. Zöld oázis is rejtőzik a kőtenger mélyén: az Epreskert a Városliget közelében, a forgalmas Podmaniczky utca és a még forgalmasabb Andrássy út közt fekszik félúton. Itt is élt a magyar múlt egyik leggazdagabb családja, aminek története bármelyik filmbe beleillik.

Budapest tele van csodás házakkal, és ezek közül néhányat éppen azért nem veszünk észre, mert a város közepén vannak. A belváros zsúfoltságából hoztunk most három, a romantika korát idéző udvart, amelyek bármelyike megér egy pesti kirándulást!

Budai Vár, Várnegyed. Kincsesbánya, ékszerdobozok gyűjteménye, kisvárosi hangulat, ahol egyik ház szebb, mint a másik, falaik regényes történeteket rejtenek. Különösen az utóbbi idők felújításai emelnek ki néhány, több száz éve itt álló házat jól eltalált színekkel, érzékkel, igényesen kivitelezett munkával. Ha a Fortuna utcában sétálunk, messziről kitűnik egy porcelánkék homlokzat, fehér díszekkel, sötétkék, faragott kapuzattal. Úgy szép ez a ház, ahogy van, és még ha a falak mesélni tudnának....

Tárnok utca, Buda Vár, Várnegyed. A főutca a dombtetőn, ahol a busz is jár. Békeidőkben a legforgalmasabb ütőér, ami észak-dél irányban szeli át az egyébként kisvárosi hangulatú Várnegyedet: a Tárnok utca a Dísz tértől a Szentháromság térig kíséri a sétálót. Itt is akad egy csodaház!

Hónapok, sőt, azt hiszem, már évek óta keresem ennek a villának, vagyis mint kiderült, két villának a titkát, történetét. Mindig vonzott az a Gellért-hegyen álló gyönyörű, gondosan felújított kapu, ami mögött a ház erős kontrasztot mutat, és a tekintélyes kert, ami körülöleli az épületet. És most beérett a munka, fény derült az igazságra.

Nyúl utca, klasszikus kertváros a Rózsadomb lábánál. Kicsit távolabb a dübörgő főútvonaltól béke, nyugalom uralkodik. Árnyas fák, öreg házak, egyik szebb, mint a másik. A legkisebb, legkevésbé díszes tudna a legérdekesebben mesélni, ugyanis a második világháborút megelőző és közvetlenül követő néhány, békésnek mondható évben a 14-es szám falai közé járt kávézni, vacsorázni, újságot szerkeszteni, beszélgetni, barátságokat ápolni a huszadik századi magyar irodalom színe-java.

Fekete István és Kánya Kálmán is egy, igen központi helyen fekvő otthonon osztozott a huszadik század első felében. És míg előbbinek a nevét a legtöbb magyar ismeri, utóbbiról kevesen hallottak – a Sashegyen pedig sajnos nyoma sincs annak, hogy bármelyikőjük ott lakott volna.