„Minden élethang elhalkul télen” (tárca)
Zene füleimnek az élet minden hangja. Akkor is, ha kevés, ha szinte nincs. Például télen, amikor hiánycikk a zümmögés.
Közmondások mentén élünk, de alig vesszük észre
Sok olyan közmondásunk van, aminek aligha törődünk a jelentésével – de olykor nem is az elsődleges jelentés a lényeg, hanem hogy felismerjük-e annak üzenetét a saját életünkben. Összeszedtem néhány jól ismert közmondásunkat, és próbáltam azokat a saját életemre vonatkozóan lefordítani.
A természet eltart, de az állatvágást olykor megkívánja – A némakacsáim tanítása
Nagyon szeretnék egy kertet magamnak. Ha az valamikor ismét megadatik, akkor az egészen biztos, hogy a veteményes mellett tartanék egy tucat néma kacsát is – úgy, ahogy egykor tettük.
A cipők rendben tartása nem oktalan sufnituning, hanem pénztárcakímélő hadművelet
Nem elég megvenni és járni-kelni a lábbelikben. Érdemes azokat megbecsülni és anyagfajtájához igazodva úgy ápolni őket, hogy évekig tudjanak bennünket szolgálni.
„Laza anyuka voltam, de...” – te milyen félelmedet nem bírtad levetkőzni?
Az anyai habitus nem egyforma: van, aki állandóan félt, túlfélt, míg más képes átlépni saját félelmein, és szélesebb teret hagy a gyermeki próbálkozásoknak. Nekem valamiben sikerült meghaladnom magam, másban viszont közel sem kerültem ehhez... és hogy bánják-e a gyerekeim? Megkérdeztem!
Lassú tűzön főzzünk, ha közben másra is figyelnünk kell
Ülök a konyhában, jószagú gőzök tekeregnek körülöttem. Főzök, dolgozom. Számomra teljesen természetes, hogy egyszerre legalább kétféle dolgot csinálok. De csodálattal adózom annak, régen milyen okosan, időhatékonyan szervezték a munkát a ház körül. Ma zseniális időmenedzsmentként tekintenénk arra a remek logisztikára, ahogy adott idő alatt száz dolgot végeztek el.
Beleszeretni egy piros orrba: a filtermentes valóság szépsége
Nők és férfiak sora ég ki az online randizásban – ezt már kutatások bizonyítják. Naponta hallom ismerősöktől az olykor izgalmas, máskor félelmetes történeteket újabb és újabb kalandokról, delikvensekről. Aztán egyre csak azon gondolkodom, valahogy megoldottuk az ismerkedést net nélkül is, és mintha kevesebb, másabb lett volna a randidráma is. Mégis „abszurd” abba belegondolni, hogy egykor a metrón szólított le egy srác, akivel aztán szerelmesek lettünk.
Paprika-vonat, helikopter-falat és társai: hogyan csináljunk jobb étvágyat a gyereknek?
Mindannyian azt szeretnénk, ha a gyermekünk étkeztetése a lehető leggördülékenyebben történne, ha nem kellene veszekedve rávenni, hogy legalább kóstoljon meg bizonyos ételeket, mielőtt kategorikusan elutasítaná őket, ha hajlandó lenne magához venni mindennap zöldséget, gyümölcsöt és húst mindenféle hiszti, dacoskodás és totális sértődés nélkül. S akkor még nem volt szó arról, ha a gyermek szinte semmit nem eszik, és abból a kevésből is csak alig. Ám a gyerekek egy része időszakosan, vagy akár hosszú távon is: étvágytalan.
Port töröltem az érzésekről, kivasaltam a lélek ráncait – takarítani az emberi kapcsolatainkban is jó!
Csak egy mozdulatba kerül, hogy mindig rend legyen a lakásban, és csak egy szavunkba kerül, hogy mindig rend legyen a kapcsolatainkban? Ha jókor hangzik el a jó szó, talán így lehet.
Vacsorapénzt szed a nagyi! De tényleg olyan nagy baj, ha valaki így hív vendégeket?
Nemrég belefutottam egy nagy vitába a neten, ahol a kommentelők azt tárgyalták, milyen ember az a nagymama, aki pénzt szed a családjától egy ünnepi vacsorához, illetve milyen az a gyerek, unoka, aki nem veszi észre magától, hogy az eddigi status quo már nem fenntartható, a nagyinak segítségre van szüksége. Minél többet olvastam mások véleményét, annál élesebbé formálódott a sajátom.
