Mindig is szerettem Noé bárkájának történetét. Szerettem és szeretem, mert nekem a túlélésről és az újrakezdésről üzen. Hogy mindig van jövő, amiért érdemes tenni. Érdemes „bárkát” ácsolni, dolgozni, tervezni. Magokat menteni, új életet teremteni.
Azt mondják nyelvében él egy nemzet, és én ezt sose hittem üres frázisnak. Nem csak azért, mert magyar nyelven gondolkodom, álmodom és írok, tulajdonképpen az anyanyelvemből élek és veszek kenyeret, kalácsot. Azért is, mert (minden elfogultságom mellett) bátran merem leírni, hogy a magyar nyelv páratlanul szép, gazdag és fantasztikusan, árnyaltan tudja kifejezni azt, amit mondani kívánunk érzelmeinkről.
Kevesebb szó esik róla, pedig éppen olyan veszélyeknek van kitéve a haj és a hajas fejbőr nyáron, mint a test bármely más felülete. Te vigyázol rá?
Uszkay Gabriella mézeskalács-készítővel beszélgettünk, aki néhány éve gondolt egy nagyot, és addigi, biztos állását az édes mézeskalács illatára cserélte. Azóta a szabadság élménye járja át az életét.
Ilyen lehet az, amikor életre kel egy mese helyszíne, vagy amikor valami igazán szép álmot látunk és az megelevenedik a szemünk előtt. Igazi csoda.
A hosszú és jó házasság zálogát legalább annyian és olyan szenvedéllyel keressük, mint az aranycsinálás titkát. Mert az igen kimondása után jön az igazi kaland: valahogy életben kell tartani a lángot, az pedig a hétköznapokban nem mindig megy olyan könnyedén.
Nézem a kismama lányomat, ahogy ül mellettem. Nincs velem, befelé figyel. Keze a hasán, ösztönösen simogatja azt. Olyan szívet melengető a kép, hogy belesajdulok a boldogságba.
A forró nyári esték hangulatát a tücsökciripelés mellett a békák brekegése teremti meg számomra. Nyugalmat és békét áraszt a békahangzavar, és sose okozott gondot a nyitott ablak mellett alvás akkor se, ha száz meg száz béka adott, ad koncertet az ablak alatt.
