Személyes véleményem szerint – és ezt fontos az elején tisztáznom – tökéletesen mindegy, ki mit tesz ki az ablakba. Egyetlen mély dekoltázs láttán sem szisszenek fel elborzadva. Nem jajongok hangosan akkor sem, ha egy tinédzser, és akkor sem, ha középkorú, az illető, de az sem kavar fel, ha egy idősebb hölgy teszi közszemlére bájait úgy és olyan értelemben, ahogy az átlagember szemét az azért már szúrja.
Azon kapom magam, hogy állok a konyha közepén és kislábosból ebédelek. Kelkáposzta-főzeléket fasírttal. Hidegen.
A negyven feletti korosztály gyermekként még azt tanulta meg, hogy érzéseit jobb eltakarni. Főleg, ha az érzések negatív előjelűek: hiszen a dühös gyerek az rossz gyerek, de a félelmét világgá ordító gyerek szintén a rosszaság bélyegét viselte pár évtizeddel korábban.
Csendes vagy láthatatlan gyilkosnak is nevezi az egészségügy a magas vérnyomás betegséget, és nem véletlenül. Alattomosan, szinte észrevehetetlen tünetekkel kezdődik a baj. Illetve a legtöbb esetben érzékelhető azért a probléma, csak átlépünk rajta.
Egy közösségi oldalon megosztott fotó kavarta fel a közvéleményt. A fotó egy tökéletes kinézetű, csinos, elegáns nőt és egy babakocsit ábrázol. Az adott bejegyzés a stílusról szól – de az nem derül ki, igazából mit üzen. Vajon ez a követendő példa?
Baj, ha túl sovány, baj, ha túl telt, baj, ha túl izmos, baj, ha túl magas, baj, ha túl erős, baj, ha túl fiús, baj, ha túl nőies, baj, ha nem tud járni, baj, ha túl gyors.
A valóságosnál idősebbnek és nyúzottabbnak tűnünk a szem alatti karikák miatt, amiknek megjelenése egyetlen generációt sem kímél. Akár egy huszonéves nő is ébredhet sötétlila karikákkal a szeme alatt. De tehet is ellene, hogy eltűnjenek!
