Soha semmin nem tudunk annyira egymásnak feszülni a párommal, mint a konyha. Egészen pontosan a főzés. Mert az egy az egyben konfliktusok forrása nálunk, és szerintem nagyon sok családban még. Egészen egyszerűen azért, mert nem azonos a konyhanyelvünk.
Gyorsan előrebocsátom, hogy a vonzalmat pont úgy értem, ahogy azt kell: férfi-női vonzalomra gondolok, és bevallom, a feltett kérdésre én magam nem tudom a választ, de mivel gyerekkoromban szinte csak ellenkező nemű barátaim voltak, megpróbálok a mélyére nézni a férfi-női barátság megosztó mítoszának.
Az élelmiszer-pazarlás a háztartásokban nagy százalékában tetten érhető. A túlköltekezés és a halmozás ezen a fronton is viszik a pálmát, jelentős mennyiségű és értékű élelmiszer kerül úgy kukába, hogy már a beszerzésekor tudhattuk, esélyünk sem lesz azokat megfőzni, elfogyasztani.
Aligha átlátható teljes egészében, milyen hatások formálják öltözködésben is megjelenő ízlésünket. Milyen mondatok terelnek minket erre vagy arra, milyen érzelmek támogatják választásainkat vagy adnak erőt valami elutasításához...
Ki kezdte, ki lépett előbb, ki hívott meg a kapcsolatra kit, hol volt az a pont, ahonnan már nem volt visszaút? Ki tudja? De az talán feltételezhető, hogy egyetlen kislány sem tervezi azt, ha felnő, majd szerető válik belőle.
Talán mindenkinek megvan az a közösségi oldalakon megjelenő, a karanténban való összezártságot érzékletesen megmutató, nagy derültséget kiváltó mém, amikor egy nő azért teremti le a párját, mert az hangosan pislog.
Anyaként ezer hatás ér mindannyiunkat, fiatal anyaként pedig igazi információkáosszá válik a rengeteg, egymással nagyon sokszor ellentmondó jó tanács. De van három, ami nekem tényleg nagyon bevált.
Van ugye az a bizonyos fiók mindenki otthonában. A lomos, a kacatos, a kincsgyűjtő. Az a fiók, amit először húzunk ki, ha keresünk valamit. A Valamit.
Ha valaki azt hiszi, a legélesebb viták forrása a konyhában az, hogy ki hogyan készíti a mézes-mustáros, áfonyás szarvassültet, az téved. A legélesebb viták a legélesebb tárgyakon mennek: a késeken.
A szülők a lehető legjobbat szeretnék a gyerekeknek: arra törekszenek, hogy olyan intézménybe járassák őket, ami egyrészt valóban inspiráló és fejlesztő a gyerek számára, másrészt jó közösségélményt ad. De mit tehetünk, ha a gyermekünk nem tud része lenni a közösségnek?
Elborítanak mindent a hírek, és már nem is tudom, mi a rosszabb: a félelem a Covidtól, vagy az, hogy a járvánnyal kapcsolatos hírek eltorlaszolnak mindent. Beszűkültek a lélekhez vezető fénygyűjtő csatornák.
Egy előző cikkemben fedeztem fel ezt a helyes kis szót: „faiatlamembre” – írtam, ami sok mindent jelenthet, én tudom csak egyedül, hogy igazából fiatalembert akart jelenteni.
