Nagyi-bank, avagy hogyan adj vagy ne adj az unokának zsebpénzt?

Nem kérdés, a nagyik kérés nélkül is szívesen oda-odacsúsztatnak egy-egy ezrest az unokáknak. A kérdés az, hol a határ és mi lehet ennek az egészséges formája és menete. Nemcsak a zsebpénznek, hanem bármilyen nagyitól érkező pénzadománynak.

Te visszafogadnád azt, aki elhagyott? Kizárt egy új esély?

„Beleszeretett másba, elárult, elköltözött a férjem. De a költözés után pár hónappal egyszer csak megjelent. Kezében virágcsokor, és könyörgött: bocsássak meg neki. Én nem tudom, mit tegyek, adjak neki esélyt, nyissunk új fejezetet, vagy csukjam be az orra előtt végleg az ajtót?” – olvastam egy ötvenes hölgy posztjában a interneten. 

Kevesebbet ér az a szerelem, ami nem viharként érkezik?

Sokan, amikor a szerelem szóba kerül, hatalmas, vad, nagy áradásként gondolnak rá, ahol a találkozás első pillanatától kezdve röpködnek a pillangók. Nagyon sok szerelem tényleg ilyen. Heves. Óriási érzelmekkel induló csodás időszak mindkét fél számára, amely ha képes átfordulni majd szeretetbe, erős alapokat ad a közös élethez.

Panaszkodni a kapcsolatról olyan, mintha savba áztatnád a szerelmet

Az óvatlanul kiteregetett panasz nagyobbat üthet, mint szeretnénk. Mert tegyük a kezünkre a szívünket: mesélünk olyan sokat, olyan hevesen és olyan őszintén a barátainknak akkor, mikor valami jó történik a párkapcsolatunkban, mint akkor, mikor éppen nyomja valami a szívünket?

A társkeresésre ráérünk, de a kapcsolatot építeni már túl nagy meló, igaz?

Az online társkeresőkre a nők jórésze szerint a férfiak csak hódítani járnak fel és húsra vadásznak, a nők meg megtaposott önbecsülésükre keresnek vigaszt. Szerintem mindkét megközelítés sarkos és túlontúl tipizáló. De mégis azt gondolom, van annak oka, hogy nehezen alakul komoly kapcsolat az itt keresők között.

Már követem az oldalt

X