Stílus

Kikérem magamnak, hogy a tetováltak mentális problémával küzdenek!

Egy nemrég napvilágra került cikk szerint a tetovált emberek jelentős részének mentális problémái vannak. A szerző egy amerikai egyetem kutatásával igyekszik alátámasztani állítását. 

Természetesen nem igazán mélyül el a kutatás (vagy a cikk) az összefüggések árnyalásában, sajnos azt sem tudjuk meg, milyen jellegű mentális problémák veszélyeztetik azokat, akik tetováltattak, és azt is homály fedi, milyen jellegű tetkók esetén áll fenn a mentális baj: vajon egy apró katicabogár bőrre tetoválása ugyanarra a következtetésre juttatta a kutatókat, mint egy hétfejű szörnyekkel egész testén kivarratott ember látványa?

Az mindenesetre kiderül a cikkből, hogy a szerző nem szimpatizál a tetoválás szokásával és az az információ is hidegen hagyja, hogy a tetoválás egyébként szinte egyidős az emberiséggel és számos ősi kultúra alkalmazta előszeretettel. A tetoválás kifejezés egyébként az angol tattoo – a polinéz tatau, „nyomot hagyni” kifejezésből ered, melyet Joseph Banks természettudós jegyzett fel elsőként 1769-ben.

Az általunk ismert legrégebbi tetoválást viszont Ötzi viseli. A körülbelül 5000 éves!!! múmiára az 1990-es években bukkantak az Alpokban. A testen máig látható tetoválások, kereszt, illetve hosszanti irányú vonalak észlelhetőek.

Sose tudjuk meg, Ötzinek voltak-e mentális problémái,

ahogy azt sem, vajon azok megléte okán szánta-e rá magát az ötezer évvel ezelőtti tetováltatásra. Vagy csak, mert tetszett neki.

De akadnak feljegyzések és tetoválásra utaló leletek az egyiptomiak, a görögök, és a rómaiak történelmi korszakaiból is, ahogy keleten is nagy hagyománya volt és van a tetoválásnak. Emberek százmilliói döntöttek már úgy a történelem folyamán ezen a bolygón, hogy így vagy úgy, ilyen vagy olyan okból kivarratják magukat.

Szerintem jól tették. Döntsön mindenki úgy, ahogy szeretne – ebben a kérdésben még inkább, hiszen mindannyian szó szerint a saját bőrünket visszük a vásárra.

Én pozitívan állok a kérdéshez, pedig negyvenéves koromig eszembe sem jutott volna tű alá feküdni, mégis ma már jónéhány tetoválás kanyarog a bőrömön. Mindegyiket szeretem és egy másodpercre sem bántam meg egyiket sem.

Fotó: Kassai Tini

Nem tudom, van-e mentális betegségem, de persze remélem, hogy nincs. Vagy ha mégis lenne, boldog vagyok, hogy csak a tetoválás vállalásában nyilvánul meg, mert egyébként köszönöm szépen, épnek és egészségesnek érzem magam.

A gyerekeim közül a legidősebb és a legfiatalabb szintén a tetkósok táborát erősíti, a két középső viszont nem. Őket nem foglalkoztatja a tetoválás gondolata (egyenlőre), a másik kettő meg vígan éli a mindennapjait kivarrott bőrrel is. Soha nem akadályozta őket munkájukban vagy társadalmi szerepükben, se a társasági kapcsolatok alakulásában a tetoválás megléte. Ahogy engem sem vetett vissza, soha nem ért hátrány a tetoválásaim miatt, pedig a csuklómon, nagyon jól látható helyen is van tetoválásom.

A hivatkozott cikk a mentális betegségek mellett megemlíti azt is, hogy a tetováltak körében nagyobb arányban fordul elő úgynevezett kockázatos egészségmagatartás. Gondolom a szerző szerint a tetovált emberek kockázatkeresőbbek és kevésbé fontos számukra a saját egészségük, mint a nem tetovált embereknek. 

Biztosan lehet erre vonatkozóan számokat hozni ilyet is meg olyat is, és tény, hogy én csak a saját környezetemben élő tetovált és nem tetovált emberek szokásaira látok rá. Ismerőseim között a tetováltak egy része dohányzik, egy részük pedig nem. A nem tetováltak egy része rendszeresen fogyaszt alkoholt, egy másik részük pedig nem.

Én például tetovált vagyok és nem dohányzom, viszont kifejezetten ügyelek arra, hogy a megfelelő szűrővizsgálatokra eljussak, tényleg nem bliccelem el a kötelező orvosi vizsgálatokat és a legkockázatosabb cselekedetem, hogy időről időre motorra ülök. Rajtam kívül egyik gyerekem sem motorozik, cserébe az összes gyerekem, a tetováltak, meg a nem tetováltak is szívesen leszednének a motorról, ha tehetnék, mert egyformán féltenek.

Ám a lényeg, amiért géphez ültem, amiért egyáltalán időt szánok erre az anyagra, az az, hogy a szívem mélyén azért felháborodtam az említett cikk üzenetén. Mert sokszoros maszatolás történik, igazán mélyreható vizsgálati adatok ismertetése nélkül. Arra jó csak a mentális betegségek és a tetoválás egy lapon említése, hogy a tetovált emberek elleni sztereotípiákat felerősítse. Ez is egyféle jel, csúnya és igazságtalan megbélyegzés. Kulturális indíttatású, nem kért tetoválás mások bőrén.

A hivatkozott cikk itt olvasható. 

Egy másik cikkünkben is foglalkoztunk már vele, hogy a tetoválás trendi vagy ciki. 

Ajánljuk még:

A jelentéssel teli jobb, mint a tökéletes – interjú a Popartbox alkotóival, akik régi holmikból varrnak újat

Érvelhetnék azzal a ruhák újrahasznosítása mellett, hogy mennyi hulladékot termel a fast fashion, mennyi méreg és környezetszennyezés árán állítja elő termékeit, ezért milyen üdítő látni ezt a két nőt a kincsekkel teli műhelyében, amint az utolsó ép fonalig beépítik a mások által kidobásra ítélt szöveteket és kötéseket új ruhákba. De így, negyvenen túl már rég nem erre gondolok, ahogy a nagymamám otthonkáihoz, hímzéseihez, abroszaihoz hasonló részleteket látok viszont bohókás cuccokban: inkább arra, hogy a tárgyakhoz kötődésünk van, érzelmeink támadnak tőlük és ez az egész egy nagy értékmentés, amiből én is részt akarok.