Régen hatalmas konyháról álmodoztam, csillogó háztartási gépekről. Olyan technikai berendezések után ácsingóztam, amiktől szinte magától működik minden, amikkel úgy megy a főzés, mint a karikacsapás. Manapság annak örülök, ha éles a kés, amit használok, és annál boldogabb vagyok, minél kevesebb tárgy kell ahhoz, hogy megfőzzem a fogást.
Pár napja egy barátnőm egy elektromos rizsfőzőedényt akart nekem adni. Új lakásba költözik, nem fér el nála a csöpp konyhájában. Egy percig, ha gondolkodtam azon, kell-e nekem ilyen: gyorsan arra jutottam, hogy nem. Én se tudom hova rakni. Ahogy nem tudtam az elektromos húsdarálót, és a gyümölcscentrifugát se. Nálam nem fér el fixen rögzítendő robotgép se.
Néha azon kapom magam, hogy a piskótát is fakanállal kavarom, és úgy verem a habot, kézzel, mint gyerekkoromban. Mire elővenném a gépet, már össze is kutyultam mindent. A sima, nem habverős sütiknél már meg se kísért a gondolat, hogy géphez nyúljak. Beleszórok mindent egy tálba, fakanállal kavarom és megy a tepsibe. Vagy ha kis adagot sütök, akkor a mikróba tolom a nyers tésztát. Mire bemelegedne az elektromos sütő, már kész is a bögrés bármi.
Spórolok a térrel és spórolok az idővel is.
Megpróbáltam végiggondolni, hogy az eltelt évek alatt milyen tárgyakat hagytam kikopni a konyhából.
Eltűnt például a tojásszeletelő. Elpattantak a húrjai és nem pótoltam azóta se az egyébként igencsak nélkülözhető tárgyat. Nincs fokhagymanyomóm se. Pár éve szétesett, azóta egy kés élével lapítom, ha egészben is mehet a fazékba, vagy éles késsel összeaprítom a gerezdeket. Kevesebb időbe telik az aprítás, mint a fokhagyma nyomó kitakarítása.
Nincs már húsdarálóm se. Nincs elektromos, de nincs kézi se. Vagy eleve darálthúst veszek az üzletben, vagy késes darálóban aprítok. Ha fasírtot tervezek, akkor egy füst alatt megy a darálóba a hagyma is. Egy késes aprítóm van, ecettel fertőtlenítem, ha húsdarálásra is használom. Ha jobban belegondolok, a mikró és a forró levegős sütő mellett ez a harmadik elektromos tárgyam a konyhámban. Nincs vízforralóm se. Ha teát szeretnék, akkor gázon forralok vizet.
Valamikor kaptunk hiperszuper kávéfőzőt, de én nem használom sosem. A kapszulás kávéfőzőktől meg eleve fázom. Nem tudok nem arra gondolni, mi lesz azzal a rengeteg kapszulával… Kapszuláról kapszulára végezzük ki a természetet. Én ebben nem veszek részt, nekem nem kell.
Nincs ötféle vágódeszkám, csak kettő. Az egyiken a zöldségeket gyümölcsöket, a másikon húsfélét szeletelek. Kenyeret nem veszek, a magam sütötte kenyeret tépem. Vagy cipóméretűre sütöm, azt nem kell szeletelni.
Nincs és nem volt soha elektromos olajsütőm, kenyér- vagy felvágottszeletelő gépem. Nem volt sosem tojásfőző készülékem, és a tükörtojást is sima serpenyőben sütöm. Nem volt, nem is lesz kukoricapattogtatóm, se fagyi- se vattacukor-készítő gépem. Sose vettem elektromos konzervnyitót és jól megvagyok árammal működő palacknyitó nélkül is. Ha bort akarunk inni, ügyesen kihúzzuk a dugót. Nincs banánszeletelő, és banán formájú, műanyag banántárolóm se. Saját héjában szállítom a banánt, ha azt viszek magammal uzsonnára.
Nincs alufóliatépő faligépem, nincs folpackcsomagolóm és nincs zacskóhegesztő kézi készülékem se. Nincs citromfacsaró, narancspréselő gépem és ha meggyet akarok magozni, kinyomkodom a magokat kézzel. Szívószál se kell hozzá.
Régebben akartam, ma már nem kell répahegyező, cukkinispirálozó, káposztareszelő se.
De a késem legyen éles. És tiszta a deszkám, a sodrófám, amin úgy gyúrok, úgy nyújtok, ahogy azt szerető, dolgos kezektől tanultam. Mert már nem akarok hipercuccokat, nem akarok munkafolyamatokat megkönnyítő gépeket. Sőt: olyan ételeket főzök, amikhez nincs szükség extra tárgyakra.
Egy kevés időre és egy kevés helyre van csak szükség, meg a szeretetre. Az odafigyelésre, a nyitott szemekre és fülekre – ennyivel megteremthetünk mindent, amire a háztartásunkban szükség van.
Ajánljuk még:
