Több cikkben vállaltam már: nem én vagyok a háziasszonyok gyöngye. Viszont így ötven felett, négy gyerek felnevelése után tudom, mitől néz ki úgy a lakás, ahogy nem kellene kinézzen. 

Csak egy tockost adtam – hallottam a minap egy apuka szájából. Mosolygott mellé. Sose ütök nagyot, nem is kell, ért a gyerek a nyaklevesből is.

A gyerekneveléssel kapcsolatban két éles kommunikációt lehet megfigyelni: vagy csak a jóról beszélnek a szülők, és olyan tökéletes minden, hogy hallgatóként te nagyon rosszul érzed magad, vagy folyton panaszkodnak, és az is elhangzik: bárcsak ne is vágtak volna bele. Tiszta sor, hogy egyiket sem kellene.

Mindig is nagycsaládban éltem, már amikor családban éltem. Az eredeti, a vérszerinti családomban hatan voltunk testvérek, a nevelőszülőknél, akikhez kerültem, meg a saját gyerekeikkel együtt négyen éltünk „testvérek”. Később én magam is négy gyereket neveltem fel. Mára egy dologban biztos vagyok: a nagycsalád életrevalóságra tanítja a gyereket.

A mai napig belefuthatunk gyereknevelés területén olyan szülői kommunikációba, ami nem engedi meg a gyereknek, hogy érzelmeit sírással fejezze ki. Pedig a sírásnak jótékony hatásai vannak: bebizonyítjuk.

Felnőttként is meghatározó, hogyan indul napunk: ha például a gyerek ébresztgetése miatti stresszel, akkor garantáltan rosszul. A gyereknek meg aztán különösen nehezen indul a nap, mert alig nyílt ki a szeme, máris egy türelmetlen felnőttel csap össze.

A bokacsizma sosem megy ki a divatból – talán azért, mert módfelett kényelmes viselet, szinte bármelyik szetthez illik, és mert a vádli vastagságtól függetlenül előnyösen mutat. Mindenki megtalálhatja a számára megfelelő darabot – mutatjuk a kedvenceinket!

Minden családnak vannak meghatározó nőalakjai, nálunk Dédó volt ez az asszony. Sokat meséltem már róla, de ez az írás nem róla szól, hanem arról a milliónyi nőkről, akik láthatatlanul szövik a családi szálakat, akik mindenhol jelennek vannak, akik nélkül nincs megmozdulás, akinél összegyűlik a család apraja nagyja minden ünnepen.

A has puffadása pont úgy hozzátartozik a mindennapokhoz, mint a csuklás vagy a böfögés. Kellemetlen, de van rá mód, hogy elkerüljük vagy csökkentsük a felfúvódást.

A Covid rémületes időszakát követően sok helyen maradt a home office, részben vagy akár teljesen. De kinek a felelőssége, ha így eluralkodik az életünkön a munka, és ki issza meg annak a levét? Szerintem nem csak a cég, nem csak mi és nem is csak a gyerekeink.

„Akkor jön a harmadik, ha valami rés van a pajzson.” Sokszor halljuk ezt, és milyen sok igazság van ebben az egyszerű mondatban! Mert nem, nem közhely ez a tapasztalataim szerint. Gyakran látok rá mások párkapcsolatára, és néha egészen éles a kép, kinél mikor, hol jön el az a pillanat, amikor tudható: ha most találkozna valakivel, abból nagy baj lenne.

Jöhet a szél, jöhet a hűvösebb idő, a poncsóval szépen át lehet sétálni az őszön. Még nagyobb az értéke, ha magunk szabjuk, varrjuk, kötjük, horgoljuk, ha személyes ízlésére formáljuk ezt a sokoldalúan használható, örökké divatos ruhadarabot. Inspirációs gyűjtésünk.