A bútor, ami a konyha lelke

Mert pont akkora volt, amekkorának lennie kellett. Nem tudom ki tervezte, vitte be a konyhába az elsőt, de az biztos, hogy tudta, mire van szüksége a családnak, legfőképp a háziasszonynak. Kézközelbe rendezte azokat a dolgokat, amik nemcsak a napi főzést, de a család ellátását is szolgálták.

Egyetlen kredenc elég volt akkoriban egy család számára, ma meg egy teljes falat beborító tucatnyi elemet tartalmazó bútorrendszer is kevés a komforthoz.

Nem kell sokáig törni a fejünket ahhoz, hogy tudjuk: nem a bútorokkal van a baj, hanem azzal, hogy rengeteg tárgyat halmoztunk fel. Sokáig éltünk olyan időket, amikor a sok is kevésnek tűnt, így aztán most bőven vannak olyan tárgyaink, amelyeket szinte sosem használunk.

Fotó: 123RF

Gyerekként az ujjammal követtem elbűvölten a kredenc metszett vitrinüvegén kacskaringózó virágokat. Ma nem találok fogást az elemes konyhabútoron, taszít a műanyag borítás és hiába ácsingóznak olyan sokan a magas fényű bútorlapból készült csodákra, én a kredenc gömbölyűre kopott ívei után sóhajtozom. Zöld színére, apró gombjaira. Okos megoldásaira, ahogy el lehetett benne rendezni mindent az őrölt kávén keresztül a kenyérig.

Mert a kenyérnek külön rekesze volt minden kredencben, és a bútor külön kenyértartó nélkül is megőrizte a kenyér puhaságát.

Persze, az igazi kovásszal készült. Néhány kredencbe morzsatartót is beépített a gyártója, más kredencekben meg – ahogy nevelőanyámnál is – heti rendszerességű gyerekfeladat volt a kenyér rekeszének rendben tartása. A morzsaseprés.

Szerintem a kredenceknek jó szaguk volt. Kenyér, tea, kávé, vanília, kakaó meg sütiszaguk. Meg citrompótlóillatuk. Meg néha gyógyszerszaguk is, mert a millió fiók egyike őrizte a családok szerény gyógyszerkészletét. A fájdalomcsillapítót meg az eltéphetetlen ragasztós leukoplasztot is.

Fotó: 123RF

S mi volt még a kredencben? A tányérok, fazekak, lábasok, a vájlingok, mellette fém vagy porcelán tárolókban liszt és rizs, száraztészta, a konyhai sütéshez szükséges alapanyagok, sütőpor meg vaníliás cukor. Zsemlemorzsa és kristálycukor. A kockacukor is ott kapott helyet, tudom, mert onnan lopkodtuk a tesókkal egész gyerekkoromban. Akkoriban el se tudtam volna képzelni, hogy pár év múlva ezerfajta édesség lepi majd el a boltok polcait.

Millió más gyerekkel együtt még a kockacukor-mennyországban éltem, és máig hiszem, hogy jó volt az, elég volt az nekem.

Ott volt aztán a kredencben a fogvájó, a konzervnyitó, a bicska meg a befőttesgumi is – kincsek. Gyerekszemmel én annak láttam az utolsó összegabalyodott zsineggombócot is. A háziasszonyok ott tartottak mindent, ami hirtelen csak kellhetett, a rajzszöget, tollat, ceruzát, ami csak akkor fogott jól, ha előtte megnyálazta az ember.

Fotó: Pixabay / Erich Röthlisberger

Ott volt a nagyszülők olvasószemüvege is, ami akkor kellett igazán, ha elővettük a kalendáriumot, ami a kredenc tetején kapott helyett. Mert karnyújtásnyira tartották azt akkoriban, mint ma a mobiltelefont. Bármikor jól jött az abban lelhető információ.

A vitrines rész külön említést érdemel, mert rózsás, virágos, pöttyös bögrék uralták ott a teret.

Az aranyozott szélű csészék másik sorban, mert az hétköznap ritkán került elő, a vastagabb falú bögrékből adták a reggeli kakaót vagy karamellás tejet.

Ott sorakoztak aztán a likőrös-, az apró pálinkáspoharak is, és sok helyen a boroskészlet. Azok a bizonyos, kukoricamintás kis poharak a kancsóval. A nyolcvanas években szinte minden vidéki háztartás rendelkezett velük. Menő volt akkoriban és nekem ma se szokatlan, ha valahol meglátom.

Fotó: Pixabay / Esther Merbt

Ahogy azt is szeretettel nézem, ha valaki megment egy csodás kredencet az enyészettől. Ha újra helyet ad annak a saját konyhájában. Ha elég neki egy is, amibe belefér minden, amire csak szüksége lehet egy családnak. Akkor is, ha nem egy, de tucatnyi gyereknek főznek abban a konyhában.

A minap kínáltak egy kredencet egy online használtcikk piacon. Pont ugyanolyan, mint a miénk volt akkoriban, még a virágminta is egyezett a metszett üvegen is. Fáj a szívem, hogy nem tudom hova tenni. Most hiányzik igazán a nyári konyha vagy egy saját. Egy igazi, ahol otthonra lelhetne újra a gyerekkor.

Fotó: Pixabay / Wolfgang Eckert

A kredenc kifejezés egyébként hétköznapi megközelítésben egyszerű pohár- vagy tálalószekrényt jelent.

Más megközelítés szerint azonban a latin credere szóból eredeztethető, ami azt jelenti: hisz, bízik.

Ez arra a régi szokásra utal, amikor főúri házakban csak megkóstoltatás után adták fel az ételeket az asztalra – addig a tálalószekrényen tartották.

Szerintem azonban azt jelenti: akinek kredenc van a konyhájában, az tiszta szívvel hiszi, hogy lesz mit feltálalni holnap is.

Fotó: Pixabay / Tesa Robbins