Család

Pipizsír, kacsazsír meg a kolbász kisütött zsírja – sose megy ki a divatból a „zsíroskenyér”

Van nekünk, magyaroknak egy olykor elfeledett, de újra és újra teret kapó egyszerű és rendkívül finom fogásunk: a zsíroskenyér vagy a zsíros deszka. Nevezze mindenki úgy, ahogy szeretné.

A jelenlegi gasztronómiai trendek szívesen kiszorítanák az asztalról a zsíroskenyeret, de nem bírnak vele. Ez ugyanis a legtöbb ember számára több egy egyszerű eledelnél: a gyerekkorát idézi. 

Még szép, hogy én is gyakran ettem zsíros kenyeret. Meg se kottyant, nem látszott rajtam, madárcsontú voltam, az is maradtam, akárhányat is pusztítottam el – persze, igen sokat. Mert a zsíroskenyér univerzális étek. Lehet azt reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára enni. Ha éjszaka megéhezik valaki és kilopakodik a konyhába, egy karéj zsíroskenyér biztosan elveri a farkaséhségét.

Egészséges-e? Nem tudhatom. Szerintem attól függ, milyen gyakran, mekkora mennyiséget fogyasztunk belőle. Ha mértékkel illesztjük be a heti étrendbe, akkor semmivel se jobb vagy rosszabb egy felvágottas szendvicsnél. De nem vagyok dietetikus, és ha zsíros kenyérről van szó, nos, hajlamos vagyok önámításra is, mert szeretem.

Hogy is néz ki a klasszikus zsíroskenyér? Nincs olyan.

Van viszont hideg sertészsírral megkent kenyér, amire nem kerül más, csak só.

Lehet aztán ezt cifrázni. A só mellé őrölt pirospaprikát szórni a zsír tetejére. Lehet fokozni apróra vágott édes hagymával, vagy lilahagymával, nem beszélve a karikákra szelt újhagymáról. De vigyázat, mert ezt a variációt bizonyos vendéglátóhelyeken már aranyárban mérik.

Pedig az csak zsíroskenyér akkor is, ha hófehér porcelántányéron kínálják és tetszetősen megszórják hagymával.

Bizony, jó barátságot ápol a gyümölcsökkel is, különösen a dinnyét meg a szőlőt szereti. Néha a cukrot, mert emlékszem arra is, amikor a vastagon zsírral megkent kenyérre még ropogós kristálycukor is került. Na, azt én nem szerettem, de láttam, más gyerekek hogyan falták. Élvezettel. Tripla energiabomba, az biztos, lehetett aztán pörögni tőle naphosszat, bejárni a falut, falkába verődve rúgni a labdát a poros utcákban.

Van azonban egy gyengém nekem is: imádom a kolbászzsíros kenyeret.

Igen, azt az igazit, amikor a tepsiben sütött kolbász zsírjába mártogatjuk a kenyeret.

Jó az forrón is, de akkor is, ha szűrjük és az üvegbe mert, megdermedt zsírral kenjük másnap, harmadnap, sokadnap a kenyeret. Nem tudom, mennyi ideig tárolható el így a kolbászzsír, mert sose volt a hűtőmben olyan sokáig, hogy megromolhatott volna.

Ilyenképpen vagyok a hurkazsírral is, bár az egy fokozattal kevésbé ízletes, de azért ott van a kedvenc kencéim listáján.

A pecsenyezsírral együtt, főleg, ha fokhagymás húst sütöttek benne előtte.

A  pipizsír, a kacsazsír már luxus, a libazsírról meg említést se merek tenni, félek, mindenki kést ragad és szel magának egy vastag szelet kenyeret, hogy nosztalgiázzon egy jóízűt. Nem szeretnék senkit kibillenteni életmódváltó programjából.

Valójában „életmentő” volt mindig a zsíroskenyér: amikor nem volt idő főzni, későn ért haza az anyuka a gyárból, vagy nagy volt a hajtás mezőgazdasági kampánymunkák idején. A pincéhez, a határba is ki lehetett vinni, elverte az emberek éhét szépen. Mégse üres kenyeret ettek, jobban csúszott az zsírral.

A mai gyerekek is rajonganak érte. Jó lehet akár egy túrára is. Rakhatunk mellé bőséggel vitamindús zöldségeket, paprikát, paradicsomot, retket, zöldhagymát. Újra is gondolhatjuk, kipróbálhatjuk reformgabonából készült kenyérrel is. Lehet, beválik az is.

Én azonban a régi fehér kenyérre meg a kolbászzsírra szavazok, ha már zsíroskenyér. Legfeljebb egy hónapban egy szeletet engedek magamnak. De az legyen olyan, mint régen.

Puha, fűszeres, finom. Verje el jól az éhemet.

 

Ajánljuk még:

„Keverd folyvást, midőn főni akar!” – Cziffray István legendás szakácskönyve

Ha valaki szeretné megismerni a magyar konyhát abból az időből, amikor még nem borította piros lé, még nem uralkodott el a pörkölt-paprikás-gulyás mesterhármasa, akkor Cziffray István szakácsmester Magyar nemzeti szakácskönyvében rá fog találni a titok nyitjára. Nem véletlenül rendeznek évek óta nagy sikerrel mesterkurzust séfeknek Cziffray István szellemében, hiszen ebben a műben olyan gyökerek vannak elrejtve, amelyekből hihetetlenül szerteágazóan, sokszínűen szökken szárba eleink főzőtudománya és ízvilága.