Gyerekkorom kedvenc fogása a zsíros kenyér volt hagymával. Tavasszal és nyáron a friss leveleket hajtó zöld szárra utaztam, és a retek mellett a legelső, üde vitaminforrásom volt, míg télen felőlem jöhetett bármelyik hagyma apróra szelve a zsíros kenyér tetejére, csipetnyi pirospaprikával szórva, meg kevéske sóval bolondítva.
Bármikor képes voltam zsíros kenyeret enni, ha hagyma adott neki plusz zamatot – reggelire, vacsorára vagy nasiként, de esküszöm nem ettem annál finomabbat gyerekként, mint amikor a frissen kisütött, még szinte forró kenyér serclijét kaparintottam meg, és azt gyűrhettem be hagymával. Tengernyi hagymával.
Milyen hagymát szeretek?
Mindenfélét, és bár a családtagok felszisszennek, amikor meglátják mekkora hagymát szánok a levesbe, sápitoznak, hogy az nekik sok – én meg legszívesebben dupláznám a fogásba szánt adagot.
Nálam a hagymaleves úgy áll össze, ahogy másnál a többsajtos pizza – szeretem keverni a hagymafajtákat, mehet abba mindenféle hagyma apróra vágva, karamellesre pirítva, puhára főzve, majd a sózott, turmixolt, kókuszkrémmel szelídített leves tetejét még megszórom (ősszel-télen) cserépben nevelt zöldhagymával is, csak az esztétikai hatás növelése érdekében.
Ahogy telnek az évek, úgy nő rajongásom iránta, úgy válik egyre szorosabbá a kötődésem ehhez a csodanövényhez.
Szükségem van rá, annál is inkább, mert valódi gyógyhatással bír, számos vitamin található benne, többek között A-, C-, B6-, E-vitamin, de van benne folsav, kálium, vas és más ásványi anyagok is, ezenkívül rosttartalma is számottevő.
Mégha nem is ugyanakkora a reputációja, mint testvérének, a fokhagymának, de azért a közönséges vöröshagyma is kitesz magáért, ha egészségünk megőrzéséről van szó. Szerepe van a bőrgyógyászatban, gyógyír lehet felső légúti betegségek kezelésében is (ősszel, télen ezt különösen érdemes kihasználni), és a legújabb kutatások szerint a cukorbetegségben szenvedők is jól járhatnak a hagymával, mert segíthet a vércukorszint szabályozásában – de természetesen ezt a kijelentést nem árt óvatosan kezelni és az orvosi utasítások mellett csak extra kiegészítő lehetőségként bánni vele –
és az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásban nagyobb szerepet juttatni neki.
Számomra különösen kedvelt azért is, mert helyben megterem. Igénytelen a nevelését illetően, de hálás a gondoskodásért. Olyan növény, ami az első növénytermesztési minták közé tartozik, amikor gyerekeknek akarjuk átadni ezt a szép feladatot. Aligha van olyan gyermek, aki ne próbált volna már meg zöldhagymát nevelni az ablakpárkányon. A legtöbbször siker koronázza ezt a törekvést, mert a hagymának fény kell, víz (ha nincs földje) és nagyon sok szeretet ahhoz, hogy növekedjen.
A hagyma bolondul az életért (ahogy a burgonya is), képes a zöldséges kosárban sínylődve csak úgy új életet nevelni magának, – egy percig nem figyel oda az ember és
a hétvégére vásárolt hagyma már hajtásokat hoz, csipegethetjük az üde zöldet az anyanövényről.
Elárulok még valamit: nekem tetszik a felépítése is, az a finomság és pontosság, ahogy a fátyolszerű, szivárványszínű hártyákkal tapadva egymásra borulnak a rétegek. A nagyobb szinte átkarolja az alatta lapuló kicsit, védelmezi, miközben tudjuk: belülről indul az a növekedés, a kicsi tolja egyre feljebb a nagyot, tartja a hátán, és ez szép szimbóluma egy olyan életnek, ahol minden korosztálynak igazi szerepe és értéke van. Ahol az idősebb, a korábban érkező védelmezővé válik és szerető burokkal támogat, míg a friss élet üde energiákkal, ruganyosan emeli az ég felé az életet.
A fene se bánja ezért a hagymaszagot!
Nyitókép: Thomas Evans
