Otthon

Működnek a régi tartósítási módszerek: a zsírban lesütött hússal téltől nyárig kihúzhatjuk

Egyre fontosabbá válik a kérdés, vajon a mai világban is megállják-e a helyüket azok a húst tartósító módszerek, amelyeket a nagyanyáink használtak. Például a zsírban lesütés. Ellenőriztük!

A gyerekeim már nem nagyon ismerik ezt a módszert, de én gyerekként – a zsíroskenyér mellett – gyakran fogyasztottam zsírjában lesütött húst: elsősorban disznóhúst, mert a téli disznóölések idején jutott a család nagyobb mennyiségű húshoz és tiszta, még semmi másra nem használt zsírhoz is.

Ugyanis akkor a legbiztosabb ez a módszer, ha friss a hús és friss, tiszta a zsír is.

Kacsát, libát is lehet zsírjában lesütni és pár hónapig az is eltartható ezzel a módszerrel, de az hamarabb elfogy – a szárnyas mindig nemesebb hús volt. Valamint a baromfizsír hamarabb olvad, tehát hűvösebb tárolási helyre van szükség hozzá, és egy kicsit hamarabb avasodik is, mint a disznózsír. Ezért óvatosabban bántak vele a nagyanyáink, de a család apraja-nagyja is hamarabb kikérte a kamrából, jobban szerettük. Főleg a zsírban elrakott májat! Az aztán isteni eledel.

Slicing raw pork meat in farm market

Fotó: 123RF 

Mindenesetre a módszernek nagy keletje volt a háztartásokban és jó szolgálatot is tett, hiszen így oldották meg a nagyobb mennyiségű hús tartósítását, ami a téli disznóvágástól a következő nyárig jó esetben ehető maradt.

Másrészt ez egyfajta készétel volt akkoriban.

Csak melegíteni kellett a háziasszonynak akkor, ha sok volt a munka a ház körül vagy a földeken, és nem volt idő friss vágásra, főzésre, de közben igényelte a család a magas energiatartalmú ebédet. Nem lehetett mindig szalonnát vinni a földekre. Ez volt tehát a vidéki háztartás mentsvára.

A saját konyhámban eddig nem nagyon kapott szerepet – a kacsát leszámítva, mert azt azért időről időre lesütöttem én magam is. Pár héttel ezelőtt úgy döntöttem, kipróbálom, hogyan is működik a gyakorlatban ez a megoldás. Nem mellesleg vágytam is erre a gyerekkori fogásra.

Roasting sizzling meat on the barbecue, close-up shot

Fotó: 123RF  

Kicsiben kezdtem, hogy ha nem sikerül, ne vesszen sok étel kárba. Vettem két kiló sertéscombot, és szereztem pár liter tiszta, gyönyörű fehér sertészsírt az egyik fiamtól, aki a menyemmel együtt évek óta alakítgatja saját háztáji kis gazdaságát. (A kertjükben található paradicsombokorról írtam már korábban.) Lelkesen drukkolok nekik, hogy sikerüljön a lehető legszélesebb körű önellátásra átállniuk, a példájuk hasznos lehet másoknak is.

Tehát a tavalyi disznóvágásból maradt nekik zsírjuk, amit a sütésre használtam: az eredeti recept alapján lábosban, bő zsírban kellett volna  lesütni a húst, nekem azonban nem volt akkora lábasom, ami a két kilóhoz jó lett volna, így tepsibe raktam az ujjnyi vastag szeletekre vágott disznócombot. Egy kicsit erősebben sóztam, mintha friss sütésre készütem volna. Annyi zsírt kanalaztam rá, hogy teljesen elfedje a szeleteket. Fóliával latakartam a tepsit és negyven percen keresztül 180 fokon „pároltam” a húst, utána levettem a fóliát, majd további negyven percen keresztül sütöttem.

Addig, amíg minden víz elpárolgott a tepsiből és csak a hús meg a sistergő zsír maradt.

A legvégén körülbelül negyed órán át pirítottam is a húst, ügyelve, hogy kapjon egy szép piros színt, de ne száradjon ki. Közben egy kis lábosban tiszta zsírt melegítettem – de nem forraltam el, csak felforrósítottam.

Picanha, traditional Brazilian barbecue.

Fotó: 123RF 

A húsokat azonmód, forrón befőttes üvegekbe raktam és ráöntöttem a tiszta, forró zsírt. Többször is megütögettem, rázogattam közben az üveget és utána is töltöttem zsírral, mert egyrészt a réseket ki akartam tölteni teljesen, hogy ne maradjon levegő a hússzeletek között, másrészt szerintem kicsit szívott is magába a hús még zsírt. Mindezt addig folytattam, amíg színültig tele nem lettek az üvegek.

A művelet végén a legfelső hússzelet fölött olyan 2-3 centiméter vastagon állt a zsír. A két kiló húsból két befőttes üvegnyi lesütött húsom lett, plusz maradt két szelet, amit csak egy kis lábasban hagytam, úgy tettem be a spájzba. Az egyik szeletet az imént ettem meg. Friss, a külseje ropogós, az egész sós, nagyon finom.

Fotó: 123RF 

Két hete áll már a spájzban, fedővel lefedve, kutya baja. Ebből úgy gondolom, az üvegekbe sorakoztatott, rendes csavaros tetővel lezárt hús is kihúzza majd jó ideig. Bár nem hiszem, hogy sokáig marad a polcon, mert tényleg finom és kézközelben van nekem is. Csábító, ha nincs kedvem, időm főzni. Friss kenyérrel isteni.

Ezen a télen szinte biztos, hogy nagyobb mennyiséget is le fogok sütni, már csak egy jó kis zománcos zsírosbödönt kell szereznem hozzá.

Ajánljuk még:

Ha jól hűtöd, nem kell kidobnod – így is csökkentheted az élelmiszerpazarlást

Akármennyire is marginális kérdésnek tűnik, az élelmiszereink hűtőben való tárolásának egész tudománya van! Nem véletlenül, hiszen egészségesebb és kevésbé élelemiszerpazarló életet élhetünk, ha tovább tartjuk fogyasztható állapotban a hűtőnk tartalmát. Sok élelmiszer ugyanis azért végzi a kukában, mert elfelejtettük megenni vagy mert szokatlanul gyorsan romlott meg. Vajon mi az utóbbi oka?