Csak ámulok és bámulok: a nyolcéves kislányom mikroszkópba kukucskál, kísérleteket végez és már az én bevásárlólistámra sem a kacsacomb miatt kerül a vöröskáposzta, hanem a házi kémialabor „alapanyagaként”. Megáll az eszem, mire képes egy gyermek lelkével egy jókor érkező játék! 

Jermakov Katalin egyedi ékszerei az egyetemes érintését hozzák testközelbe. Szentendrei stúdiójában a világ kicsinyített másával találkozhatunk, kettős értelemben is: egyfelől ékszerei – pontosabban az általa készített, viselésre szánt műtárgyak – ősi kulturális gyökerek és szimbólumok kortárs megtestesítői, másfelől viszont a magyar ékszerművészet – kurzusai által – itt kapcsolódik be a nemzetközi vérkeringésbe. Történetei kivételes életpályát rajzolnak, ahogy ékszereinek viselői sem lesznek többé átlagemberek, amikor magukra öltik valamelyik ikonikus Jermakov-darabot. Fordulópontokról, az anyag törvényeiről és a gondolat erejéről beszélgettünk.

Hogyan tartósították a dinnyét, a tojást vagy a szőlőt nagyanyáink, hogy karácsonykor ne csak bejgli, halászlé és töltött káposzta kerüljön az ünnepi asztalra? Végtelenül egyszerűen és leleményesen. Ma már ezek a praktikák feledésbe mentek, hiszen az áruházak, bevásárlócsarnokok egész évben ontják magukból a nem szezonális terményeket is, de nagyanyáink idejében ez még nem így volt.

Mindig is éreztem, hogy a Mikulás igen titokzatos szereplője az adventi időszaknak, amióta pedig a feleségével is beszélgettem, aki ma már az édesanyja – igen, igen, nem elírás! –, arról is megbizonyosodtam, hogy gyermeki fantáziám ráérzett a titok lényegére. Komáromi Mária erősített meg ebbéli hitemben, aki hosszú éveken keresztül az „erdei Mikulás” felesége volt, pár éve azonban – amióta nagyobbik fia átvette a stafétabotot – a Mikulás édesanyjaként figyeli, hogyan él tovább a hagyomány.

Megegyezhetnénk végre, hogy ugyanazon okból nem kéne mackóalsóban színházba járni, amiért az oltár előtt sem pizsamában állunk a nagy Ő oldalán. 

A design összművészeti műfaj, aminek a megértéséhez és megfelelő értékeléséhez nekünk magunknak is sokoldalú műveltséggel kell rendelkeznünk. Ezt a szemléletet tükrözi Ernyey Gyula Szent-Györgyi Albert-díjas iparművész, belsőépítész, designtörténész, az ipari formatervezés hazai és nemzetközi szaktörténésze, aki akadémiai pályája során a designtörténeti szakmát alapozta meg Magyarországon. Különleges pályaívéről, az ipari formatervezés történetéről és a tudatos tárgykultúra kialakításának felelősségéről beszélgettünk.

Az év talán legmeghittebb időszakához értünk: belépünk az Adventbe. Keresztény és profán értelemben is a várakozás ideje kezdődik, az egymás után gyújtott gyertyák fénye elvezet karácsonyig, a születés és újjászületés ünnepéhez. A készülődés nemcsak környezetünk előkészítését és az ajándékvásárlást jelenti ilyenkor, hiszen belső útjainkon is a karácsonyi csoda fogadására igyekszünk az adventi időszakban – az 5. század óta!

Általános tapasztalat, hogy kicsit mindig lekésünk a saját egészségünkről, azaz bármennyire is hangoztatjuk a preventív medicina fontosságát, viszonylag kevesen járnak rendszeresen az ajánlott szűrővizsgálatokra. Pedig a megelőzés minden szempontból „kifizetődőbb”, mint a már kialakult betegségek kezelése, gyógyítása.

Richter Anna-díjas sürgősségi triázs, akinek napi egészségügyi munkája mellett az egyik legfontosabb küldetése, hogy hiánypótló információkkal segítse az egészségügyi ellátórendszer „vendégeit”, vagyis mindannyiunkat. Baji Anikó tizenöt éve dolgozik triázsként, öt évvel ezelőtt kezdett el egészségügyi kommunikációval foglalkozni, majd a koronavírus idején naplókba rendezte tapasztalatait. Hivatásról és a hiteles kommunikáció sorsfordító erejéről beszélgettünk.

Libanapoktól hangos és libavacsorák illatával csalogató programok sokasága vár kicsiket és nagyokat egyaránt országszerte az advent előtti hétvégéken. Hagyományos és továbbgondolt szokásokból meríthetünk erőt a következő, szűkösebb időszakra, a karácsony előtti böjtre.

Ha a tél szülinapi bulit tartana, bizonyosan Márton napján tenné, libalakomával, amihez Márton poharával koccintana, hiszen a kalendárium szerint november 11-én véget ér az őszi évnegyed, és kezdetét veszi a tél. Meg aztán az is igaz, hogy „aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik”.

Ahogy telik az idő, egyre inkább érezzük, hogy a gyermekkorunk meséiből ismert életvize- vagy életelixír keresése nemcsak mesebeli fordulat: mi magunk is azon vagyunk, hogy megtaláljuk, mivel cselezhetnénk ki a sorsot, hogyan hosszabbíthatnánk meg egészségben eltöltött éveinket. Pedig, ha igazán jól akarjuk élni a mindennapokat, nem a számokra kellene figyelni, hanem az életminőségünk javítására.