„A méhen belül elhalt ikertestvérünk elgyászolásában a család nem tud segíteni” – interjú Angster Mária pszichoterapeutával

Pszicho

„A méhen belül elhalt ikertestvérünk elgyászolásában a család nem tud segíteni” – interjú Angster Mária pszichoterapeutával

Egyszerre felkavaró és felszabadító: ilyen hatást keltett Dr. Angster Mária pszichoterapeuta Ikertörténetek című könyve laikusok és a szakma képviselői körében egyaránt. A családállítás módszerének elsőszámú hazai képviselője ugyanis az ember életének egy olyan szakaszát helyezte reflektorfénybe, amelyről – egyre több megerősítést nyerve – kiderült, rengeteg pszichés probléma eredője, sőt: sokak számára egy öntudatlanul viselt gyászfolyamat okozója lehet. Miért olyan fontos ez a téma? Mert az így felfedett, el nem gyászolt gyász akár az életünkbe is kerülhet…

Szakmai életútjának kezdetén Popper Péternél tanult és dolgozott. Majd Ericksoni hipnózist, Rogers-féle kliens-központú terápiát, pszichoonkológiát tanult. Sokéves pszichoterápiás gyakorlat után képezte ki magát a családállítás módszerében – már ezzel innovatívnak számított a magyar pszichoterápiás mezőnyben. 2005-ben találkozott a méhen belüli ikervesztés jelenségével, ezután ennek feldolgozását is bevezette a szakmai köztudatba. Mikor kezdett el foglalkozni ezzel a speciális témával?

Az I. sz. gyerekklinikán dolgoztam, ahol felnőtt- és gyerekterápiákat is végeztem, az egyik feladatom pedig a gyerekművese központban lévő gyerekek pszichoterápiás ellátása volt. Miután ez a munkahely megszűnt, a felnőtt művesekezelt és daganatos betegekkel kezdtem dolgozni. A német pszicho-onkológia képzés során ismerkedtem meg a családállítással, és azonnal világos volt, hogy ezt megtanulom. Négyéves képződés után kezdtem el családállítás vezetőként dolgozni, és azóta is ezt csinálom. Ennek lényege, hogy az egyéni működést a kibővített családi rendszer kontextusában értelmezi. Az a megfigyelés, hogy a család tagjait egy rejtett információs háló köti össze egymással, amely mindenkiről minden információt tartalmaz, aki csak a családhoz tartozik. Ennek a hálózatnak, amit családi léleknek is nevezhetünk, megvannak a maga működési törvényei. Közülük az egyik az, hogy ha valakinek nehéz sors jutott, akkor azt egy másik, általában fiatalabb családtag megismétli. Ehhez pedig nem kell, hogy racionális tudása legyen az illetőről. Olyan fogadalmak születnek meg – többnyire tudattalanul – bennünk, hogy „viszem a keresztedet, átélem a nehéz érzelmeidet”, vagy „követlek a korai halálba, betegségbe, boldogtalanságba”, illetve „ha nem élhettél, én sem élhetek, vagy én sem élhetek jól”. Ez utóbbi pedig sokszor a méhen belül elvesztett ikernek szól, akiről az esetek többségében az illetőnek vagy a szüleinek nem volt semmilyen tudása.

Fotó: Pexels.com

Mit jelent tulajdonképpen az elveszett iker szindróma, és miért olyan speciális ez a jelenség a gyászfeldolgozás szempontjából?

Az elveszett iker a méhen belül elhalt testvért vagy testvéreket, a szülő nő esetében a meg nem született gyereket, gyerekeket jelenti. Aki méhen belül veszítette el a testvérét, annak egész életére kihat ez az élmény akkor is, ha nincs racionális tudása róla. El nem gyászolt gyászt él át, ami egyaránt okozhat lelki és akár testi tüneteket is.

Melyek az ikervesztés pszichés tünetei, következményei?

A túlélő ikrek egyik jellemzője az erős bűntudat-érzés: a meg nem született testvér halála miatt érzett indokolatlan felelősség. Indokolatlan, hiszen hogyan is akadályozhatná meg egy embrió vagy egy magzat a másik halálát? A bűntudat állandó önszabotázsban is testet ölthet: például kerülik a sikert, nincs belső engedélyük a boldogságra vagy akár ártanak saját maguknak, pl. baleseteznek, állandóan veszélyes helyzetekbe sodorják magukat, vagy veszélyes függőségeik vannak.

Vezető tünete ugyanakkor az elveszett iker szindrómának az állandó magány megélése, amire a környezet nem ad okot.

Gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt tapasztalhatóak ennek jelei: a gyerek, aki jellemzően egyedül játszik, holott a testvére vagy az óvodai csoporttársai ott vannak mellette, és a felnőtt, aki szeretetteljes párkapcsolatban is folyton egyedül érzi magát. Másik jellemzője az elveszett ikreket gyászolóknak az örökös keresés és a félemberség érzése: egyedül nem érzik magukat teljes embernek, állandóan a „másik felüket” keresik.

A saját gyászukat az is mutatja, hogy életükben a halál kiemelt téma: sokat foglalkoznak vele, nagyon megsínylik, ha környezetükben halálesettel szembesülnek, és gyakran halálvágyat, öngyilkossági késztetést élnek át. Egy másik ember halála a feldolgozatlan gyászukat mozgatja meg. Felmérések azt is alátámasztják, hogy a volt ikrek 48,7 százaléka depressziósnak érzi magát. Ezzel egyidőben a veszteségektől való félelmük is különböző formákban nyilatkozhat meg: párkapcsolatban sok esetben az elkerülés vagy a korai kilépés mellett döntenek, hogy ne sérüljenek. Döntési helyzetekben gyakorta döntésképtelenek, bizonytalanok.

Ez azt jelenti, hogy kudarcot vallanak, sikertelenek?

A túlélő ikreknek gyakran meghalt ikerpárjukkal azonosulva a cél előtt elfogy az energiájuk, ugyanúgy, mint a másiknak, aki velük együtt indult útnak, csak nem tudott megérkezni. Általában a különböző küszöbök előtt torpannak meg: nehezen válnak kisgyerekből nagyobb gyerekké, nem fejezik be az iskolát, az egyetemet, elkezdenek egy vállalkozást, de a kiteljesedés előtt feladják.

Erős kontroll-késztetéssel próbálják szabályozni életüket és a kontrollvesztést tragédiaként élik meg, ugyanis tapasztalatból tudják, hogy ha nem ők irányítják az eseményeket, abból nagy baj lesz. Sokszor úgy élnek, mintha kettő helyett kellene teljesíteniük. Evési szokásaikban is a határokat feszegetik: egyesek anorexiás tüneteket mutatnak, mintha ugyanúgy el akarnának fogyni ebből a világból, mint az ikerpárjuk, mások pedig kettő helyett is esznek.

Mindkét szélsőség lassú öngyilkosságként is értelmezhető.

A felhalmozás és a gyűjtögetés ugyancsak az elveszett ikerpárhoz való szoros kötődés egyik jele lehet.

Gyakran tapasztaljuk azt is, hogy a terápiába érkező túlélő ikrek álmatlanságban szenvednek, elalvási problémáik vannak és rémálmok gyötrik őket. Párkapcsolatok szintjén ugyancsak ambivalens módon viselkednek: erős vágyat éreznek az összeolvadásra, de ugyanakkor félnek is tőle. Azt szeretnék visszakapni a párkapcsolatukban, amit az ikrükkel elvesztettek, ugyanakkor itt van a többnyire még tudattalan élmény, hogy akivel ilyen szorosan együtt vannak, azzal nagy baj lesz. Így sokszor ezt megelőzendő gyorsan kilépnek a kapcsolatból. Olyan partnereket választanak, akik után jószerivel csak sóvárogni lehet, mint ahogy az ikrük után sóvárognak. Ha pedig sikerül kialakítaniuk egy kapcsolatot, az nagyon hamar eltestvériesedik, elvész belőle a szexualitás. Gyakori, hogy a volt ikrek nem szeretnének saját gyereket vállalni, ennek pedig az az oka, hogy egy esetleges várandósság alatt megnyílik az ember tudattalanja, és elárasztja az össze ott raktározódott emlék. Inkább elkerülik ezt a helyzetet, hogy ne kelljen újból átélniük a méhen belüli traumát. 

Fotó: Unsplash.com

A lelki tüneteken túl fizikai jelei is lehetnek az elveszett iker létezésének?

Van, hogy vannak ikervesztést valószínűsítő tünetek, de van, hogy az egyik iker minden külső jel nélkül tűnik el. A különböző intenzitású vérzések az első három hónapban, a sokszor a szülésig elhúzódó rosszullétek az ikervesztést valószínűsítik. Ugyanígy érdemes erre gondolnunk, ha az anya súlyos érzelmi vagy fizikai traumát élt át a terhessége alatt, esetleg súlyos fertőző betegsége volt, tartósan éhezett. A nehéz, elhúzódó szülés, a vákuum, a fogó, a császármetszés, a farfekvéssel született vagy túl kis súllyal született gyerek is valószínűsíti az ikervesztést. Ha már volt iker a családban, akkor is gondolhatunk ikervesztésre. Althea Hayton egy tízezres mintából szűrte le az ún. elveszett iker szindrómát alkotó elemeket, amelyek azt írják le, hogy él, érez és viselkedik valaki, ha érintett ebben a témában. Erről az Ikertörténetek c. könyvben lehet olvasni. Ha valakinek ebből a hosszú listából néhány elem jelen van az életében, akkor érdemes utánajárni, hogy nem volt-e elveszett ikre.

Rendkívül tömény élményanyag, amivel akkor is nehéz megbirkózni, ha tudjuk a problémák okát. Legtöbben nem is sejtjük, hogy ezek mögött egy testvér elvesztése okán megélt gyászunk állhat. Milyen gyakori az elveszett iker szindróma?

Egy 30 évvel ezelőtti vizsgálat szerint minden nyolcadik ember ikerként indult. Azóta azt mondják, hogy ez a szám magasabb.

A veszteség ezúttal rejtett, fel kell fedni ahhoz, hogy el lehessen gyászolni. Mennyiben más ez a fajta gyász, mint a „normális” halálesetek okán megélt gyászfolyamat?

Maga a gyász egy normális folyamat: olyan, mint a szülés. Ám, ha valami az útjában áll, akkor blokkolódik. A méhen belül megélt veszteség lényege, hogy racionális tudásunkkal nem hozzáférhető. A családállításban illetve a hipnózisban a felszínre, a tudatba kerülnek ezek az élmények. Az elveszett ikrekre rá kell találni ahhoz, hogy el lehessen gyászolni a veszteséget.

Tegyük fel, hogy valakinél kiderül, elveszett iker szindrómában szenved. Hogyan történik a gyászfeldolgozás?

Az állításban egy képviselővel dolgozva megpróbáljuk kideríteni, miket élhetett át az illető akkor, amikor elveszítette az ikertestvérét. Végigvesszük a jellemzőket és feloldjuk az esetleges bűntudatát. Minden ikerben ott van az érzés, hogy ezt ő okozta. Nyilván nem ő tehet róla, hiszen ez biológiailag sem lenne lehetséges.Ha sikerül feloldanunk az eddig tudattalan bűntudatot – ami minden gyászfolyamatnak az útjában áll egyébként – akkor el tud kezdődni a gyászmunka. A felismeréssel még koránt sincs elgyászolva az elveszített testvér. Ami utána segíti elmélyíteni a feldolgozás folyamatát, hogy végigvesszük, az ő életében mi mindennek lehetett okozója ez a rejtett gyász.

Foró: Pexels.com

Az Ikertörténetek borítóján egy plüssmackó szerepel. Mit jelent ez a figura ebben a kontextusban?

A plüssmackó egy úgynevezett átmeneti tárgy, az elveszett iker szimbóluma. Azért mackó, mert ez a forma hasonlít legjobban az elveszett embrióra: nagy a feje és a szeme, még nincs szemhéja, nincsenek ujjai, és az arányai is az embrióéra hasonlítanak. Egy kép vagy tárgy többet mondhat, mint ezer szó: állandóan jelzi, hogy az elveszett iker jelen van a szívünkben, és akkor van jól, ha mi jól vagyunk.

Eddig jórészt a felnőttekről beszéltünk, de az elveszett ikrekkel kapcsolatos gyász – és persze a gyász általában is – a gyerekeket ugyanúgy érinti. Mi a különbség a gyerek psziché és a felnőtt psziché között a gyász feldolgozásában terápiás szempontból?

Egész biztos, hogy a gyerek nem tud magától gyászolni, nem tudja, hogy azt hogy kell. Ebben a felnőttnek kell úgymond példát mutatnia. Nagyon sok paradox reakciót tapasztalunk gyerekeknél, például, hogy nevetnek a temetésen. A feszültséget érzik, de nem tudják, hogy azt hogy kell levezetni. Persze, nem mindegy, hogy a gyerek mennyi idős, mert egy egészen kicsi gyereknek még nincsen halálfogalma. Tehát az a felismerés, hogy a halál az életfunkciók irreverzibilis megszűnése, csak eléggé későn tudatosul. A stabil, felnőtt halálfogalom időnként a serdülőknél sincs meg, hiszen például a kamasz öngyilkossági készetetések hátterében is gyakran csak az a gondolat áll, hogy „majd megnézem, hogy mit szólnak a temetésemen”. Én csak a művese osztályosoknál láttam hatéves korban, hogy tudták, mit jelent a halál: ők állandóan figyelték a leleteiket, és pontosan tudták, hogy a hányas kreatinin érték mit jelent, és hogy életben lehet-e vele maradni másnapig.

Meg szabad mondani a gyereknek, ha meghalt valaki?

Nemcsak meg szabad, de meg is kell mondani, ugyanis ők pontosan tudnak mindent. Ha nem beszélünk róla, még jobban szoronganak. „Mi az a rettenetes, amiről még beszélni sem lehet” – gondolják. Ha például nem mondjuk meg, hogy meghalt a nagypapa valamilyen betegségben, ne csodálkozzunk, ha azt vesszük észre, hogy a gyereknek ugyanazon a testtájon kezdenek kialakulni tünetei, hiszen ő pontosan tudja, mi történt. A gyerek ugyanabban a rejtett információs hálóban éli az életét, amelyben a nagyapja, így a lelkében mindenről van információja. Szóban nem tudja megfogalmazni, amit tud, de a viselkedésével érzéseivel, tüneteivel mindent elmond.

Milyen tünetekből lehet következtetni gyerekeknél a méhen belüli ikervesztésre?

Egészen pici csecsemőkorban észrevehető, hogy az ikrüket vesztett babák nagyon sírósak, nehéz őket elaltatni. Hozzátápláláskor aztán válogatósak, nehezen esznek meg bizonyos ételeket, ún. „rossz evők”. A túlélő ikrek ugyanakkor nagyon érzékenyek a környezetükben élők hangulatára, és ez egész gyerekkorukat meghatározza. Gyakori, hogy megtorpanásokat tapasztalunk a fejlődésükben és nehézségeket az anyával és a többi testvérrel való viszonyukban. Azt is megfigyelték már, hogy az elveszett ikerrel való azonosulás okán kívülállóknak érzik magukat az egyébként szeretetteljes családi környezetben, ami sajátos magányérzettel párosul. Általános megfigyelés továbbá, hogy az életben maradt ikrek szívesen teremtenek kapcsolatot, vonzódnak más ikrekhez, olykor pedig képzeletbeli baráttal „tartják a kapcsolatot”.  

Fotó: Pexels.com

A felnőttekre jellemző sikerkerülés és a versenyzéstől való félelem gyermekkorban is megjelenik, akárcsak a veszteségkerülés és a halál témájával való intenzívebb foglalkozás. Hellinger „lelki fajsúlynak” nevezi azt a jelenséget, amikor valaki nagy traumatikus eseményeken van túl: azt mondja, az ilyen embernek megnő a lelki fajsúlya és ez tapinthatóan érzékelhető a jelenlétében. Az ilyen gyerekek jelenlétével szinte megtelik egy-egy helyiség.

Az, hogy kinél hogy alakul az elveszett ikerpárral kapcsolatos személyes trauma-feldolgozás, függ az életkortól is?

Nincs ilyen szabály.

Van, akinek a lelke azonnal beengedi és átéli az állítás élményét és mázsás súlyoktól szabadul meg szinte azonnal.

Másnál ez egy hosszabb folyamat. Gondoljunk arra az esetre, amikor valaki épen túlél egy balesetet, míg mások meghaltak. Neki is hosszú munkájába kerül, hogy elfogadja a sors döntését, és feldolgozza a túlélők bűntudatát.

Lehetséges, hogy az elveszett iker traumájának feldolgozása akár túl is mutat a családállítás módszerén? Vagyis esetenként nem elég ez az eszköz a gyászfeldolgozáshoz?

Van, akinek a családállítás elég, de van, akinek nem, annak viszont általában el kell mennie traumaterápiába, vagy hipnoterápiába. Azért ezekre a módszertani segítségekre van szükség, mert a beszéd kialakulása előtti dolgokból nem lehet beszélgetve meggyógyulni.

Ajánljuk még:

Te hiszel a véletlenekben? Van, ami után én már nem tudok...
Messzemenően hiszek a véletlennek tűnő dolgok elrendeltségében. Különösen izgalmas számomra olyannal beszélni, aki saját bevallása szerint csak a logikában, a racionalitásban és a törvényszerűségekben hisz. Az ilyen beszélgetések vége felé meglepő módon majdnem mindig oda jutunk, hogy nincs is igazán ellentmondás közöttünk...