A szőlőjövés megörökítésének egyedülálló európai gyakorlata él évszázadok óta Kőszegen.

Éppen most ontja sárgadinnye-illatú virágait a mannakőris, melynek mannájából ma is készítenek cukorpótlót.

Egyre közkedveltebbé válik a pekándiófa kertjeinkben, hiszen ezt a diófélét nem bántja a dióburok-fúrólégy.

A kertészkedés egyik legizgalmasabb pillanata, amikor gondosan nevelt palántáink végre kikerülhetnek a szabadba. Ez a folyamat azonban több puszta átültetésnél: átgondolt, jól időzített műveletnek kell lennie, hiszen ez határozza meg növényeink fejlődésének sikerét. Nézzük át együtt az alapvető palántázási tudnivalókat!

Magyarország finom – széltében, hosszában. Ezt az evidenciát ünnepeink alkalmával mindig megerősítjük: a legfinomabb falatok hagyományaink jellegzetes ízvilágát teremtik újjá. A magyar nyelvterület szélein, határainkon túl is őrzünk sajátos helyi fogásokat, amelyek húsvétkor kerülnek az asztalra.

Imádságos vidékről származom, ahol a hit a falu mindennapjainak formálója volt, így húsvétkor is szorosan egybefonódtak a szent és a profán készülődés elemei. Minél távolabb kerülök tőle, annál elevenebbé válik bennem a gyermekkor. Különösen az ünnepi időszakok: a lázas készülődés, a mindennek értelmet adó magyarázatok, a közös várakozás és az a belső pompa, amivel lelkünk valóban ünnepi fénybe borult. 

A középkori európai kultúra és tudomány csendes, de jelentős központjai voltak a kolostorkertek. Ezek a gondosan tervezett és művelt területek nemcsak a szerzetesek mindennapi életének szerves részét képezték, hanem a botanikai tudás, a gyógyászat és a mezőgazdasági technológiák megőrzésének és fejlesztésének színterei is voltak. A rómaiak bukása után a kolostorok falai között maradt fenn az ókori tudás jelentős része, amit a szerzetesek nemcsak megőriztek, hanem tovább is fejlesztettek. A kolostorkertek így váltak a nyugati civilizáció fejlődésének fontos, bár sokszor méltatlanul háttérbe szorult motorjaivá.

Az év hagyományosan legnagyobb sátoros ünnepének szokás- és hiedelemvilága igen változatos képet mutat, ahogy az is, mit őriztünk meg a régiek gyakorlatából, és mi az, amire már csak kulturális kuriózumként emlékezünk. Húsvét a belső és külső feltámadás ünnepe, és bár manapság leginkább egyénre szabottan és szűkebb családi körben éljük meg, tágabb kontextusban sok értékes gondolatot, hiedelmet és hagyományt tartogat Kárpát-medencei közösségünk számára.

A húsvét ünnepének jellegzetes ételei szimbolikus jelentéssel bírnak, egyben a gazdasági év praktikus ritmusának mérföldkövei is. Keresztény kultúránk hagyományainak alapjai ugyanakkor sok közös vonást őriznek a mitikus-mágikus világképpel. Így alakult ki húsvéti ételeink egyetemes szimbolikája.

A böjt után igazi jutalom a húsvéti asztal bősége. Sok helyen a tojás, sonka, bárány, kalács és a tavalyi szőlő jól megérdemelt zamata teszi teljessé a közös ünneplést. Bármennyire is egyszerű étel, a húsvéti sonkának mégis vannak titkai: ezeknek jártunk utána.

A hagyományos társadalomban a húsvét a megtisztulás, az újjászületés, az újrakezdés és az új gazdasági év kezdetének ünnepe, így legnagyobb sátoros ünnepünk előkészületei is e gondolatok mentén szerveződnek.

Az ünnep nem pillanatok halmaza, hanem folyamat, áramlás – jó benne lenni és figyelni, ahogy fő tematikáját többféle formában jeleníti meg. Erről szólnak néphagyományaink. Legnagyobb sátoros ünnepünk – a húsvét – a megtisztulás, az újjászületés és a megújulás gesztusait rendezi különféle variációkba – tájegységek szerint. Három fő vasárnapja e témakör feldolgozásának gazdag tárházát vonultatja fel. Idézzük fel a legfontosabbakat!