Gáspár Kinga

„A magyaroknál a káromkodás afféle biztossági szellentyű,  melyen keresztül a felforrt indulat elrepül” – állította Jókai A mi lengyelünk című regényében, és alighanem igazat adhatunk neki. Tetszik vagy sem, a káromkodás elég szívós nyelvi és kulturális jelenség. Olyannyira, hogy egyik magyar káromkodásunk komoly nemzetközi karriert is befutott, és Németországban ma is előfordul. Sőt, a Moldovai Köztársaságban még vezetéknév is született belőle. Úgy tűnik, nemcsak erkölcsi kérdés, de a nyelvi kreativitás és az összetartozás egyik eszköze is.

Különleges színpadi jelenség, akinek tehetségét, munkáját és értékrendjét többek között Jászai Mari-díjjal, Érdemes Művész kitüntetéssel és az egyéniségéről talán legtöbbet eláruló Psota Irén-díjjal is elismerte a szakma és a nagyközönség. Üde színpadi jelenléte mellett filmek, szinkronmunkák, hangoskönyvek, zenei fellépések és lemezek teszik emlékezetessé alakításait. Maximalizmusa egyszerre áldás és sorsfeladat, kíváncsisága és a természet iránti szenvedélye alapvető karaktervonásai. Für Anikó színművésszel a tökéletesség olvasatairól és az egyéniség erejéről beszélgettünk.

Magyarországon nagy hagyománya van a karakterszínészetnek, sok kiváló színművészünknek lehetünk hálásak egy-egy kimunkált figuráért. Kevesebben vannak viszont olyan alkotók, akik ennyire fiatalon ilyen széles vertikumban képesek biztonságosan mozogni – minden lehetséges szakmai elismerést és díjat besöpörve. Rengeteg belső munka és tömény élettapasztalat is kell hozzá, nem csupán szerencsés alkat. 

90 év, nyolc unoka és a népi kultúra iránti valódi elkötelezettség, amely ma is aktív alkotói életformában teljesedik ki – Andrásfalvy Bertalan nevét egyaránt ismerjük a közéletből – ő volt az Antall kormány első kultuszminisztere –, valamint a magyar néprajzból az ártéri gazdálkodás kutatójaként és szenvedélyes gyűjtőként is. A megélt idő és a szilárd pedagógiai elveken keresztül végzett rengeteg munka nemzetépítő törekvéseket szült: a néphagyományban rejlő bölcsesség megismerésére és alkalmazására hívja fel a figyelmet.

Tüneményes színpadi jelenség, aki egyszerre hordozta játékában a komédia könnyedségét és a drámai mélységeket, és akire mindig szívesen emlékezünk: 110 évvel ezelőtt ezen a napon született Kiss Manyi, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő. 

Aligha maradt szerepálom Magyarország egyik legnépszerűbb zenés színésze számára, aki már harminchét évesen túl volt a musical műfaj összes fontos darabjának férfiszerepén. Innen hová képes továbbívelni egy művészpálya, amelyben a hangé a főszerep? Dolhai Attila több válasszal is készült a kérdésre: a musical és az operett mellett kipróbálta az operát is. Többek között erről is beszélgettünk – szabadon, ahogy szereti.

A népi kultúra „lármafái” közül kétségkívül Berecz Andrásé az egyik legmagasabbra csapó láng hazánkban. Szava és éneke megjárta a magyar vidék minden zugát, kirepült a bércek felett, és a tengerentúlon is felmelegítette a magyar nyelv és folklórkincs iránt fogékony emberek szívét. Tiszta forrásból merített tudását – mellyel kapcsolatban a néprajz régóta a huszonnegyedik óra veszélyeire figyelmeztet – saját egyéniségén átszűrve adja tovább és teszi emlékezetessé óvodásoktól nyugdíjasokig minden korosztálynak. Berecz Andrással tudásról, munkáról és az örökség erejéről beszélgettünk.

A zene mindenkié, a tehetség is sokak szerencséje, de a sikeres rockzenei karrierhez ennél jóval több kell: rengeteg munka. Hazai viszonylatban igazán nem panaszkodhatunk: az 1960-as évek óta a magyar rockzene a világ élvonalában is megállta a helyét, amit többek között olyan zseniális tehetségeknek köszönhetünk, mint Frenreisz Károly. A Kossuth-díjas rocklegenda nevét zenekarok alapítójaként, virtuóz basszusgitárosként, klarinétosként, szaxofonosként, énekesként és jó érzékű menedzserként is jegyzi a poptörténelem. Múltról, jelenről és szakmai csemegékről beszélgettünk vele.