Micsoda világ volt, amikor még a kétkezi mesteremberek nélkül semmi sem működhetett! Az alábbi kvízben szereplő hajdani mesterségnevek jelentős része talán már ismeretlen számunkra, hiszen maguk a mesterségek kikoptak, másik részük pedig egy ma még ismert foglalkozás régi elnevezése. Érdemes végiglépkedni a történelemnek ezen a néha gyertyafényes, másutt akár lámpafényes utcáján, ha másért nem, hát azért, hogy képzeletben bekukucskáljunk néhány műhelybe, rácsodálkozzunk pár különleges részletre, és belássuk a távolságot saját korunk és eleink hétköznapjai között.

A balkáni konyha vitathatatlan érdeme, hogy az ízekkel intenzíven és változatos formában szeret kísérletezni, és – bár ezt sokan nem érdemeként ismerik el – nagyon gyorsan alkalmazkodik, befogadja az újdonságokat. A román és az erdélyi magyar konyha gazdag hagyományai mellett is így férnek meg az újítások. Mindkét nemzetiség asztalának alapvető fűszere a fokhagyma, mellette a 20. század közepén megjelent a mustár, és gyorsan vált nagyon népszerűvé – ma már széles termékválasztékban kapható az áruházak polcain, és magyar gyártó is képviselteti magát a versenyben. E két ételízesítőről beszélgettünk Szilveszter Margit élelmiszertechnológussal, Erdély egyik leghíresebb, a 2000-es évek első felében megszűnt Marosvásárhelyi Konzervgyár mustárszekciójának egykori vezetőjével.

Gyermekkorom egyik kedves emléke, hogy március elsején édesapám egy-egy csokor hóvirággal és márciuskákkal köszöntött bennünket: édesanyámat és engem. Az aprócska brosst, amely rendszerint négylevelű lóherét, hóvirágot, kéményseprőt vagy gólyát formázott, egy fehér-piros sodort, csokorba kötött selyemfonal díszítette, és ahogy megkaptam, fel is tűztem a legszebb kabátom kihajtott gallérjára. Ugyanígy kedveskedtek nekünk az iskolában, a fiúk is, és persze nagyon számított, hogy melyik lány hány márciuskát kapott. Jutott tehát minden kabátunkra, sőt, blúzainkon is szívesen viseltük a legkedvesebb darabokat – egészen március végéig. A számomra a román kultúrából ismert szokás tehát nemcsak a románok körében vált népszerűvé: mi, magyar lányok is szívesen hordtuk az ékszerbe zárt tavaszköszöntőt. Akkor még nem tudtam, hogy e balkáni hagyománynak ilyen gazdag története és ennyi formája van.

Nagyanyám élete a „csak egy mozdulat” jegyében telt. A sűrű napok jutalma, a mindig időre elkészült étel és munka felett érzett öröm, és a könnyedség, amivel mindig mindennek a végére ért, gyermekként igazi varázslatnak tűnt számomra. Mindig azt mondogatta, amikor valamilyen feladat nehezebbnek vagy kellemetlennek tűnt: „ugyan, csak egy mozdulat az egész!”. És valóban: ha addig nem akaródzott nekilátnom, attól fogva a nehézségnek még az árnya is szertefoszlott, és már ment is a munka. Ma is sokat segít a hétköznapokban az „egy mozdulat”-filozófia.

A saját kertjét és annak tavaszi színeit bizonyára mindenki ismeri, de nem biztos, hogy minden kertben elfér minden fajta gyümölcsfa. Gránátalmája, naspolyája, fügefája valószínű, hogy nincs mindenkinek, pedig nemcsak gyümölcsüket élvezhetnénk, de tavaszi virulásuk is pompázatos. 

Egyre távolodunk a kommunista érától, és bár még élnek szemtanúi, az üldöztetések elszenvedői, úgy tűnik, a kommunizmus áldozatainak története máig feldolgozatlan. A kommunizmus áldozatainak emléknapján Hantó Zsuzsa szociológussal, történésszel, A Kitiltott családok és a Szigorúan ellenőrzött emlékezet című kötetek szerzőjével beszélgettünk arról, hogyan lehetett túlélni a meghurcoltatást, és mi mindenre nem derült még fény a kommunizmus bűneivel kapcsolatban.

Egy hónappal korábban érkezett a rügyfakadás a barackosokba, és a virágot bontó fák láttán okkal aggódunk, hiszen még sok víz lefolyik a Dunán fagyosszentekig. Kosztka Ernő kertészmérnökkel, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének elnökével a barackvirágzással kapcsolatos aggályokról és a fagyvédelem módszereiről beszélgettünk. 

Él Azerbajdzsán észak-keleti részén egy Hil nevű kis hegyi faluban, 788 m magasan egy család, akik a pandémia idején új ablakot nyitottak a világra maguk, de leginkább az egész világ számára. Ezen az ablakon ugyanis bárki betekinthet hagyományos azeri hétköznapjaikba, és rácsodálkozhat a gazdálkodáshoz és a főzéshez kapcsolódó kulturális érdekességekre. A Ramikhanov család ugyanis heti két videóval szólítja meg az internet népét a közösségi oldalaikon, a YouTube és az Instagram felületein.

A népi kalendárium szerint február 19-e az egyik legfontosabb időjárásjósló nap a gazdálkodó ember számára. Archaikus rétegeiben azonban a népi tudás bibliai szálakat is őriz: az ószövetségi Zsuzsanna az ártatlanul vádolt hűséges asszony jelképe, akinek történetét rengeteg képzőművészeti alkotás feldolgozta, a magyar folklór pedig dramatikus szokást is őriz, amelynek Zsuzsanna a főszereplője. Amikor ma felköszöntjük a Zsuzsannákat, jusson eszünkbe, hogy a nevükhöz kapcsolódó történetből mindenkor okulhatunk.

Bár a mohácsi busójárás mára Magyarország legnagyobb kulturális fesztiváljává nőtte ki magát, és nincs még egy olyan rendezvény, amely ennyire látványos és ilyen bőségesen dokumentált volna a sajtóban, arányaiban talán kevesen tudják, hogy ez az egyetlen fesztiválunk, amely egy népszokásból vált mindenki farsangi ünnepévé. Ráadásul egy nemzeti kisebbség egyik csoportjának intim szférájából indulva határozza meg ma Mohács városának arculatát, bőven túlnőve a sokacok életterein. Története különleges, jelene pedig évről-évre egyre érdekesebb. Akit nemcsak a látványért érdekel, annak érdemes alaposabban is szemügyre vennie.

Alicante nyárköszöntő hagyománya és a mohácsi téltemetés között több a hasonlóság, mint a különbség – tanúsítja az Alicante találkozik Moháccsal című fotókiállítás, amelyet a busójárás alkalmával a Kultúrkikötőben nézhettek meg az érdeklődők. Bár első hallásra a két szokás közötti különbségeket vesszük észre, a fotók és a két esemény alaposabb szemrevételezése érdekes felismerésekhez vezet. A "rokonság" megértésében dr. Sári Zsolt, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese és dr. Csonka Takács Eszter, a Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának igazgatója segített. Az idei mohácsi farsang egyik legizgalmasabb programján jártunk.

„A bor az italok között a leghasznosabb, az orvosságok között a legjobb ízű és az ételek között a legkellemesebb” – mondta Hippokratész, és állításának igazságáról azóta is meg vagyunk győződve. Mértékkel fogyasztva orvosság, a túlzásoktól pedig a mi felelősségünk óvakodni: a bor egészségügyi előnyei ne kifogásként szolgáljanak az ivásra! Íme néhány ok, amiért érdemes igényesnek lennünk a borfogyasztásban is!