700 éves történet, mégis rólunk szól: rendkívüli ősbemutatón jártunk az Udvari Kamaraszínházban
Különleges történelmi dráma debütál az Udvari Kamaraszínház színpadán: a Jászai Mari-díjas rendező és író Andrássy Attila Anjou – A liliom útvesztői című darabja nem csak témaválasztása miatt figyelemreméltó. A gazdag eszköztárral, kifejezetten érdekes szereposztással színpadra állított történet maga is olyan, mint egy határokat feszegető kalandregény, amelyben nézőként is fontos szerepet kapunk.
„Kevés nőnek kell sokat beszélni, de ez változhat" – üzleti angyalbefektetővé képezheti magát bárki!

Innovatív, tanulásalapú üzleti modell neveli ki a kelet- és közép-európai vállalkozók új generációját és hozza helyzetbe a vállalkozó szellemű nőket – a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület angyalbefektetőket és mentorokat képez. Az üzleti angyalok olyan sikeres és tehetős szakemberek, akik mentorként vagy akár befektetőként is a tudnak kapcsolódni innovatív fejlesztéseken dolgozó vállalkozásokhoz. Megnéztük, hogy működik ez a gyakorlatban.

„Ami most Ukrajnában van, az katasztrófa” – interjú Végh József túsztárgyalóval
Végh József pszichológus neve sokak számára a megoldást jelenti kilátástalan helyzetekben. Extrém stresszhelyzetek, túszdrámák szakértője, a nemzetközi sikerű lélektaktikai tréning egyik módszertani megalapítója és trénere. A legtöbben túsztárgyalóként ismerik, szakmai tapasztalata azonban sokkal szélesebb: dolgozott börtönpszichológusként, elítéltekkel, kiképzőként és túsztárgyalóként a rendőrség speciális szolgálatánál, az Európai Lélektaktikai Intézetben pedig több tréninget és képzést vezet. „A szakmát azoktól tanultam, akikkel foglalkoztam. Az vagyok, akikkel találkoztam” – vallja a pszichoterapeuta, akit a jelenlegi humanitárius katasztrófáról és az abban részt vevő segítőkről kérdeztünk.
Ma este felnövünk – kin is nevetünk valójában ebben a komédiában?
A fergeteges komédiák rendszerint kendőzetlen igazmondásukkal hatnak: a Centrál Színház „Ma este felnövünk” című darabja is éppen ezzel az élménnyel teszi emlékezetessé az estét. Öt gyereket látunk felnőni az általuk is jól ismert, tipikus élethelyzeteken keresztül, amelyekben a két lány és a három fiú egyáltalán nem angolosan viselkedik az angol eredetiből adaptált darabban. A replika tökéletesre sikerült. Velük nevetünk ugyanis, nem rajtuk.
Elfelejthetnénk a műtrágyát: a jó termény a jó talajon múlik, de azon nem csak vegyszerekkel segíthetünk
Ép testben ép lélek – szól a mondás, ami a gazdálkodás nyelvére lefordítva így hangzik: egészséges földben egészséges termény. A biogazdálkodás nem a talaj felszínén kezdődik, hiszen elsődleges feltétele éppen az egészséges, megfelelő összetételű, káros anyagoktól, kémiai szennyeződésektől mentes talaj, amelyre pázsitnak, virágos növényeknek, gabonának, zöldségféléknek és gyümölcsfáknak egyaránt szükségük van. Hogyan lehet megőrizni és helyreállítani a talaj egészségét és összetételét, természetes, a biogazdálkodás elveinek megfelelő módszerekkel? Például talajoltással.
„Nem lehetek semleges a szenvedésre” – egy segítő nap tapasztalatai

Ebben a háborúban sem lehet senki semleges az emberi szenvedésre. Ésszel bár felfogható, hogy a katonai és politikai logika merőben mást diktál, mint amit az alapvető humánum és a józan paraszti ész mondana, mégis minden élet- és kultúraellenes beavatkozás szürreális. Minél közelebb van hozzánk, annál rémisztőbb és annál erőteljesebb reakciókra késztet. Csakhogy a segítségnyújtásban is okosnak kell lenni, nem mindegy, hogyan tesszük és mennyire vagyunk képesek saját ösztöneinket a valós igényekre hangolni. A háború hetedik napja ennyire volt elég nekem.

„Nem láttunk még ilyen összefogást” – báró Kemény János erdélyi vadászkastélya is nyitva áll a menekültek előtt
Míg Magyarország száz egynéhány kilométeren határos Ukrajnával, Románia ezen táv többszörösén érintkezik a háborús országgal. Ahogyan tízezrével érkeznek hazánkba a menekültek, úgy igyekeznek a tömegek román földre is. Egészen szívsajdító, és egyben felemelő azt látni, ahogy a határ túlfelén, Romániában élő magyarok válogatás nélkül igyekeznek segíteni kárpátaljai magyar testvéreiknek és a menekülni kényszerülő ukránoknak. Ennek az összefogásnak különös színfoltja Nagy Kemény Géza, aki nagyapjának, báró Kemény Jánosnak több mint százéves vadászkastélyában várja a segítségre szorulókat.
Megnyílt az első Ötvös Mesterségtörténeti Gyűjtemény
Az ötvös- és fémművesség eszközrendszerét bemutató magángyűjteményből nyílt kiállítás Budapesten. Zoltán Tamás ötvösművész több mint huszonöt évnyi gyűjtőmunkájának, valamint a fémműves és ötvös szakmák összefogásának hála egy történelmi jelentőségű tárlat állt össze, amely bemutatja a kincskészítők műhelytitkait: az anyagok megmunkálását, a különböző eszközök fejlődését és a szakma intézményesülésének állomásait.
„Előkészített bilincsekkel vártak volna haza” – Petrás Máriával, Csángóföld művészével beszélgettünk
Kerámiaművész és népdalénekes, de ami ennél is fontosabb: egy nemzeti ügy örökös nagykövete – Petrás Mária vállalását nem lehet tömörebben kifejezni. Az idén 65 éves alkotóművésszel egész életművét meghatározó gyermekkori örökségéről, a csángókat ért veszteségekről és a megtartó reményről beszélgettünk, otthonában, a pomázi Mesélő-hegyen, ahonnan lélekben mindig ellátni az igazi otthonig, Csángóföldig.
„Ma is tartanak rabszolgákat, Magyarországon is” – Interjú De Coll Ágnes emberkereskedelem-szakértővel
Emberkereskedelem-szakértő: ezt a címként szokták De Coll Ágnes neve mellé tenni, aki a Baptista Szeretetszolgálat keretében küzd a modernkori rabszolgaság változatos formái ellen. Bármennyire is megdöbbentő számunkra, a kereslet-kínálat elvén működő bűnözési formák igen széles tárházát meríti ki az emberkereskedelem, és afelől se legyen illúziónk, hogy saját környezetünkben is élnek ilyen kiszolgáltatott emberek. Beszélgetésünk célja rávilágítani a legfőbb jelekre, hogy felszámoljuk a morális közöny kényelmét és magunk is belépjünk a jelzőrendszerbe szükség esetén.
Időutazás a szerelmi életedben: különleges játék indul A házasság hete alkalmából

A házasság hete van. Ez a pár nap olyan, mintha egy nagyítóval életünk egyik legmeghatározóbb társas élményére, a párkapcsolatunkra irányítanánk a figyelmet: miközben emlékezünk és tervezünk, önvizsgálatra is kényszerülünk. A Bízd Rá Magad portál különleges játékkal kapcsolódik a házasság hete programsorozathoz: Élménytér – ahol együtt játszunk címmel virtuális társasjátékra hívja a párkapcsolatban élőket, jegyeseket és a házasokat, kortól függetlenül.