„Életem lényege: nem hasonlítani” – Marton Évával beszélgettünk
Az élet nagyáriájában nem fordulnak elő hamis hangok, hiszen csak az szólalhat meg, ami igaz és örökérvényű. Marton Éva világhírű szoprán élete és művészete a pleine voix a „tisztán éltem, híven szerettem” akkordjaira íródott, és bár befogadhatatlanul gazdag életművet kínál elemzésre kortársai és az utókor számára, sem művészetében, sem hétköznapi jelenlétében nem találunk benne harmóniaidegen hangokat. Különleges hangjával és egyéniségével mindenképpen, de beszélgetés közben még a pillantásával is tanít: koncentrálni, a fontosat látni, méltósággal őrizni a precízen szabott mércét. 
„A hit, a remény és a szeretet erejének kell győznie, nem a rációnak” – a délvidéki Paskó Csaba plébánossal beszélgettünk

Minden részletében különleges és minden hangulatában otthonos – ilyen a délvidéki határ melletti Kelebia temploma és plébániája, ahol olyan közösségi élet zajlik, hogy csudájára jár a világ. Paskó Csaba plébános miséire összegyűlő hívek nemcsak vasárnaponként szeretnek ide járni: a plébánián berendezett közösségi terem családi rendezvények, előadások, ünnepi események helyszíne: ilyenkor Paskó atya terít asztalt a vendégeknek, mesterszakácsként, különbnél-különb fogásokat kínál. Nem mellesleg hétköznapokon zeneiskolai tanárként és karnagyként dolgozik a helyi közösségért. Vele beszélgettünk arról, hogyan teremt ilyen kerek világot maga köré.

Egyik bongyor, másik vörös, a harmadiknak lóg a füle, ezért siska – őshonos sertésfajtáink izgalmasabbak, mint hinnéd!

Manapság a legtöbben a mangalicát tartják a legértékesebb, étkezési célból a legegészségesebb sertésfajtának, de ez nem mindig volt így. A magyar állattenyésztési és étkezési kultúrában a disznóhús már a honfoglalás korában szerepet játszott, bár az ősmagyarok még nem mangalicát fogyasztottak, hanem őshonos magyar sertésfajtákat – ismerjük ezeket?

„Amikor tíz, mélyszegénységből jövő srác megölel, az tud olyan erős lenni, mint amikor állva tapsol neked az Aréna” – Novák Péterrel beszélgettünk
A színpadról ismerjük – pontosabban csak reméljük, hogy ismerjük. Csak azért, mert valaki hallott már Kimnowak-dalokat, látta őt a Megasztrárban, a Beugróban vagy a Fölszállott a pávában, esetleg emlékszik az István, a király királydombi vagy csíksomlyói Tordájára, és idén ott ült a Papp László Budapest Sportarénában, hogy le ne maradjon a 40 éves rockopera általa rendezett előadásáról, még ne gondolja, hogy ismeri Novák Pétert. Élete igazán kihangosításra méltó történései a kulisszák mögött zajlanak, és boldogan vállalja, hogy ezeknek nem ő a főszereplőjük. Ezekről beszélgettünk. 
A disznóvágás: ünnep – Egy erdélyi gyerekkor emlékképei
Gyermekkori emlékeim között jócskán akadnak téli zsánerképek hajdanvolt disznóvágások ködös hajnalairól, hangos disznótorairól és a füstön lógó kolbászfüzérek csalogató, minden padlásjárással egyre fogyatkozó rendjéről. Semmi sem veheti el tőlem az ízek és illatok kavalkádjának és nagyanyám gömbölyű mozdulatainak emlékét. Ilyenkor, mikor télbe fordul a világ, gyakran eszembe jut, mit veszítünk e hagyomány elengedésével.
„Vétkesek közt cinkos, aki néma. Atyjafiáért számot ad a testvér” – Babits tanítása sosem volt ennyire aktuális

A Nyugat-nemzedék különleges figurája, akinek arcán hiába keresünk mosolyt – sorait mégis örökre lelkünkbe égette: a 140 éve született Babits Mihály. Rezzenéstelen arccal tudott hevesen rajongani, humanizmusával, klasszikus műveltségével és tárgyias intellektuális stílusával nemzedéke egyik legértékesebbje a magyar irodalmi életben. Rá emlékezünk.

„A vajdasági létem a széki dalokba is bele tudom tenni” – Sőregi Anna népművésszel beszélgettünk

Szerelmes mesekönyv vagy a szerelem meseszerűen elmesélve: mindkettő igaz a délvidéki Sőregi Anna népdalénekes és néprajzkutató Széki versek című lemezére. A kivételes érzékkel válogatott anyagot hallgatva az az érzésünk, hogy az öröm és fájdalom keveredésével árnyalt hangulat nem is Szék zárt közösségének világát idézi, hanem saját történetünk eddig fel nem tárt igazságainak ad hangot. Magasra teszi a mércét ez a lány. Nem éri be kevesebbel: az időtlen értékek tükrében mutatja meg arcát, zavarbaejtő őszinteséggel.

„A természetben nem kell rendet teremteni, ott eleve rend van” – Pokorny Attila természetművésszel beszélgettünk

A tökéletes forma szerinte templom: imádkozni jár belé a lélek – érthető tehát, hogy szobrászként, klasszikusokon felnövekedve, miért a természetet tartja méltó alkotótársának. Makulátlan őszinteséget ugyanis csak a letisztult, sallangoktól és kliséktől mentes alkotásban találunk, ám ennél kevesebbet aligha nevezhetünk művészetnek. Pokorny Attila szobrászművész a nehezebbik utat választja: a nehezen megmunkálható, de időtálló anyagok mellett megmutatja önmagát az őselemek erejének kiszolgáltatott művekben is.