„Tábornokom, többel tartozom önnek, mint atyámnak; atyám csak életet adott nekem, ön pedig becsületet.” – Petőfi Sándor Bem Józsefhez intézett szavai híven érzékeltetik az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc lengyel származású magyar altábornagy portréjának kontúrjait. A székelyek Bem apója valóban vitézségre és példamutatásra született 230 évvel ezelőtt – legendás alakja a szabadságért vívott harcunk jelképévé vált.

Minél nagyobb a nehézség, annál erősebb fokozatra kapcsol a kreativitás – többek között ezért tapasztalhatjuk, hogy aki igazán nagy bajban van, kevesebb energiát fordít panaszkodásra. Az 1930-as, 40-es évek Amerikájában lett volna ok a csüggedésre, hiszen a nagy gazdasági világválság mindenkit alapvető méltóságában tépázott meg. Ebben a nehéz helyzetben iparágakat és társadalmat összekovácsoló erővel született meg a lisztes- és gabonás zsákok újrahasznosításának ötlete, ami aztán egész divatirányzattá nőtte ki magát. A férfiaknak köszönhetjük, de a nők vitték sikerre.

Gergely napja a népi kalendárium szerint a jeles napok egyik leggazdagabbika – nemcsak a gazdaságban ekkor esedékes munkálatok miatt, hanem az iskolás gyermekek számára is. A balázsjárás erdélyi, palóc és alföldi szokás-párja ugyanis, a gergelyjárás éppen arra volt hivatott, hogy kedvet csináljon a gyermekeknek az iskolához. 

A magyar nyelv képes kifejezéseinek gazdag tárházában a közmondás az egyik leghasznosabb műfaj: egyetlen tömör mondatban értékítéletet, életbölcsességet és világlátást fejezhetünk ki egy-egy jól megválasztott és pontosan időzített közmondással. Érdemes hát pontosan ismernünk ezeket a hasznos nyelvi formulákat, hogy még ízesebben, színesebben tudjuk kifejezni magunkat. Te hányat ismersz ezek közül? Töltsd ki kvízünket, teszteld magad!

Ezt mindenkinek látnia kell! A székelyföldi Szejkefürdőn épült Mini Erdély Park élő történelemkönyv, bejárható térképre vetítve. A magyar nyelvterület és peremvidékeinek várait, udvarházait, építészeti emlékeit láthatjuk itt maketteken, tömör ismertetővel magyar, román és angol nyelven. Székelyföld olyan kincsesházának is tekinthetjük, ahová jelentős számban járnak nem magyar ajkú látogatók is. De minden ide látogatóban közös: saját kulturális örökségüket ismerik fel a szemléletes rekonstrukciókban. Családdal, gyerekekkel, nagyszülőkkel, osztályközösséggel, baráti társasággal, de egymagunkban is egész napos programot nyújthat a Mini Erdélybe való ellátogatás.

„Addig nem tudsz megtanulni főzni, amíg nem tudod megmondani kóstolás alapján, hogy mi van az ételben” – ebben a szellemiségben kezdtem el kísérletezni a fakanállal nagyanyám konyhájában. A „tudd, hogy mit eszel!” még az én gyermekkoromban is alapvető nevelési elv volt, nemcsak az előttem járó nők generációi kezdték így a konyhaművészet felfedezését. Az íztudatosság valójában önismereti és kultúraismereti kérdés: identitásunk egyik építőköve. Szorosabb kapcsolatunk van a világgal érzékeinken keresztül, mint bármilyen racionális magyarázat által – a régiek számára ez természetes volt, és jó volna, ha az ízfokozók és gyorséttermek világából visszatalálnánk a természetes ízekből szőtt épeszű élethez. Önmagunkhoz.

Micsoda világ volt, amikor még a kétkezi mesteremberek nélkül semmi sem működhetett! Az alábbi kvízben szereplő hajdani mesterségnevek jelentős része talán már ismeretlen számunkra, hiszen maguk a mesterségek kikoptak, másik részük pedig egy ma még ismert foglalkozás régi elnevezése. Érdemes végiglépkedni a történelemnek ezen a néha gyertyafényes, másutt akár lámpafényes utcáján, ha másért nem, hát azért, hogy képzeletben bekukucskáljunk néhány műhelybe, rácsodálkozzunk pár különleges részletre, és belássuk a távolságot saját korunk és eleink hétköznapjai között.

A balkáni konyha vitathatatlan érdeme, hogy az ízekkel intenzíven és változatos formában szeret kísérletezni, és – bár ezt sokan nem érdemeként ismerik el – nagyon gyorsan alkalmazkodik, befogadja az újdonságokat. A román és az erdélyi magyar konyha gazdag hagyományai mellett is így férnek meg az újítások. Mindkét nemzetiség asztalának alapvető fűszere a fokhagyma, mellette a 20. század közepén megjelent a mustár, és gyorsan vált nagyon népszerűvé – ma már széles termékválasztékban kapható az áruházak polcain, és magyar gyártó is képviselteti magát a versenyben. E két ételízesítőről beszélgettünk Szilveszter Margit élelmiszertechnológussal, Erdély egyik leghíresebb, a 2000-es évek első felében megszűnt Marosvásárhelyi Konzervgyár mustárszekciójának egykori vezetőjével.

Gyermekkorom egyik kedves emléke, hogy március elsején édesapám egy-egy csokor hóvirággal és márciuskákkal köszöntött bennünket: édesanyámat és engem. Az aprócska brosst, amely rendszerint négylevelű lóherét, hóvirágot, kéményseprőt vagy gólyát formázott, egy fehér-piros sodort, csokorba kötött selyemfonal díszítette, és ahogy megkaptam, fel is tűztem a legszebb kabátom kihajtott gallérjára. Ugyanígy kedveskedtek nekünk az iskolában, a fiúk is, és persze nagyon számított, hogy melyik lány hány márciuskát kapott. Jutott tehát minden kabátunkra, sőt, blúzainkon is szívesen viseltük a legkedvesebb darabokat – egészen március végéig. A számomra a román kultúrából ismert szokás tehát nemcsak a románok körében vált népszerűvé: mi, magyar lányok is szívesen hordtuk az ékszerbe zárt tavaszköszöntőt. Akkor még nem tudtam, hogy e balkáni hagyománynak ilyen gazdag története és ennyi formája van.

Nagyanyám élete a „csak egy mozdulat” jegyében telt. A sűrű napok jutalma, a mindig időre elkészült étel és munka felett érzett öröm, és a könnyedség, amivel mindig mindennek a végére ért, gyermekként igazi varázslatnak tűnt számomra. Mindig azt mondogatta, amikor valamilyen feladat nehezebbnek vagy kellemetlennek tűnt: „ugyan, csak egy mozdulat az egész!”. És valóban: ha addig nem akaródzott nekilátnom, attól fogva a nehézségnek még az árnya is szertefoszlott, és már ment is a munka. Ma is sokat segít a hétköznapokban az „egy mozdulat”-filozófia.

A saját kertjét és annak tavaszi színeit bizonyára mindenki ismeri, de nem biztos, hogy minden kertben elfér minden fajta gyümölcsfa. Gránátalmája, naspolyája, fügefája valószínű, hogy nincs mindenkinek, pedig nemcsak gyümölcsüket élvezhetnénk, de tavaszi virulásuk is pompázatos. 

Egyre távolodunk a kommunista érától, és bár még élnek szemtanúi, az üldöztetések elszenvedői, úgy tűnik, a kommunizmus áldozatainak története máig feldolgozatlan. A kommunizmus áldozatainak emléknapján Hantó Zsuzsa szociológussal, történésszel, A Kitiltott családok és a Szigorúan ellenőrzött emlékezet című kötetek szerzőjével beszélgettünk arról, hogyan lehetett túlélni a meghurcoltatást, és mi mindenre nem derült még fény a kommunizmus bűneivel kapcsolatban.