„Legalább egy tanár legyen belőle!” – népszerű és népszerűtlenedő szakmák értékromlásának nyomában
Olykor tragikomédiába illő, ahogy – az alaposabb gondolkodást megspórolva – úgy ítélkezünk szakmákról, hogy azzal még a gyerekeink jövőjét is megpecsételjük. Minden szakmának megvan a maga „keresztje”, azaz sajátos előítéletek mentén gondolkodunk róluk, és ezekben a sémákban nyilván sok igazság is van. A baj csak ott kezdődik, ha már csak sémák alapján vesszük a szánkra az egyes foglalkozásokat.
Az aranyérmek emberi oldala – Ma százéves Keleti Ágnes
Ideje az ünneplésnek és ideje a tanulásnak: köszöntsük Keleti Ágnes tízszeres egyéni összetett bajnokunkat, ötszörös olimpiai aranyérmes tornászunkat 100. születésnapján – és tanuljunk tőle! A Nemzet Sportolója a ma élő legidősebb olimpiai bajnok, aki világraszóló teljesítményével és időtlen bölcsességével emberi és pedagógiai leckét ad generációk egész sorának kitartásból, alázatos munkából és a határok leküzdéséről egyaránt.
„Tud bántani, ha azonosítanak az írásaimmal” – interjú Grecsó Krisztiánnal

A sors dramaturgiájában könyörtelen szervezőelv a fordulópontok sokasága. Ezen határátlépések intelme, hogy a világot nem leegyszerűsíteni, hanem megérteni kell, de legfőképpen teljes részvétellel megélni. Grecsó Krisztián írói és civil pályáján több ilyen fordulópont jelez fontos határátlépéseket és szinte minden esetben sajátos kettősséget is. Interjúnk vesztes és nyertes csatákról, sokszoros újrakezdésről és a lélek szabadságáról.

„Játszani is csak komolyan lehet” – Nem ártana, ha ezt a játékipar és könyvszakma is tudná
A szemfényvesztés olykor tökéletesre sikerül. Van, hogy soha nem vesszük észre a repedést az idő, a képek vagy a nyelv burkain, így elsikkadnak a véletlenül vagy hanyagság nyomán keletkező tévedések. Bár ilyenkor nem bántó a hiba, mégis kárt okoz: kedvenc játékunkba hibás formájában szeretünk bele, egy-egy szövegrészlet tévesen rögzül emlékezetünkben, bizonyos történetek tárgyai pedig egyszerűen félreérthetőek lesznek. A játékipar és a könyvszakma tévedései nyilván sosem szándékosak, mégis igencsak illúziórombolóan hatnak, főként a serdülők számára.
Szerencsehozó szokások az új esztendőre
Annyira várjuk már, mint talán még soha, hogy végre a számláló eggyel többet mutasson a naptárban – ezzel talán a világ minden táján így vannak az emberek. Abban viszont nagyon is különbözünk, ahogy köszöntjük az új esztendőt, ahogy igyekszünk biztosra varázsolni a szerencsénket. A teljesség igénye nélkül idézünk fel pár érdekességet itthonról és a világ népeinek hagyományaiból.
„Magikat az Isten sok jóval megáldja!” – karácsonyi áldáshozó köszöntések a múltból
Középkori liturgikus hagyományok, újkori keresztény népi szokásréteg és a profán ünneplés tájegységenként változó formái határozzák meg a karácsonyi ünnepkört a magyar nyelvterületen. Hagyományosan a húsvét számított nagyobb ünnepnek, azonban a XIX. század vége táján – a magyar nyelvterület keleti részén ez a XX. század első felében, a világháború után következett be – ez megfordult: nagyobb figyelmet kapott a karácsony. Gazdag szokásvilágának egyik központi motívuma az áldáshozó köszöntés, ami a teljes karácsonyi időszakra jellemző – te ismered őket?
Hajdani karácsonyokról álmodom: mennyország a Kelemen-havasokban
Ropogós, hófehér gyermekkori karácsonyok hangjai kísértenek ilyentájt, s illatok, miket az egyre komorabb idő sem volt képes kiszellőztetni orromból. Szikkadt arcú, huncut szemű nagyapám nyikorgatja a kamara ajtaját. Egy lépés, és előkerül a bekecs, a viseltes báránybőr sapka, s egy pár gyapjúkesztyű, amit nagyanyám Isten tudja, melyik karácsonyi angyaljárásából őrizget. Miközben a posztószárú bőrcsizmával bíbelődik, nekem már vörösödik a fülem az izgalomtól: szánkózni megyünk, a hegyre.