Mélységből magasra: Sipos Mihály a nyolcadik kerületben bokszedzésen tanítja az életet

Hős

Mélységből magasra: Sipos Mihály a nyolcadik kerületben bokszedzésen tanítja az életet

Elképesztő életút, rendkívüli mélységek és magasságok, nagy vívódások és szilárd bizonyosság az isteni igazságban: aki egy életet is megment, az egész világot menti meg – dióhéjban ebből áll Sipos Mihály ökölvívó edzőnek, a nyolcadik kerület „Misi bácsijának” élete. Az utca törvénye által keményre nevelt ember miként válik generációk megmentőjévé, hogyan küzd a mélyszegénységben élő fiatalokért, és hogy a Szelídek Tanodájának kijárna már egy tisztességes hely, ahol ez a 2006 óta működő, létfontosságú program biztonságos körülmények között továbbélhet: erről szól ez a beszélgetés.

Lételeme a küzdés, és bár manapság „csak” az edzőteremben mutatja meg fizikai erejét, ez nem volt mindig így. Hogy kezdődött Sipos Misi kapcsolata az ököllel vívott csatákkal?

Egészen korán kezdődik ez a történet. A 8. kerületben nőttem fel, anyai és apai ágon is zenész családban, kétéves koromtól kezdve pedig csonka családban. Édesanyámnak éjt nappallá téve dolgoznia kellett, hogy eltartson, de így is mélyszegénységben éltünk, ráadásul gyakorlatilag az utca nevelt, hiszen édesanyámmal is csak esténként váltottunk pár szót, lefekvés előtt. A nélkülözés, az állandó éhezés nagyon hamar megtanított arra, mit kell tennem, hogy enni tudjak: megtanultam lopni. Lábtörlőket loptam, azokat eladtam, és abból tudtam venni magamnak ennivalót – 360 forint volt egy kiló kenyér és tíz deka párizsi, ezt két lábtörlő árából tudtam megvenni. Így ment ez tinédzser koromig.

Az utcán nagyon hamar megtanultam a hierarchiát, a „rendet”, és mivel mindvégig az volt bennem, hogy nem akarok veszíteni, nem akarok éhezni, minden eszközzel azon voltam, hogy akár mást eltiporva is, de nekem meglegyen, amire szükségem van. Majd elmentem sportolni, futballozni, és kiderült, hogy van is tehetségem hozzá, így aztán MB II-es csapatban voltam leigazolt sportoló. Itt fizetést kaptam, és ekkor már nős ember is voltam, de ennyi pénzből nem lehetett eltartani egy családot. Elkezdtem bűnözői életformát élni: helypénzt szedtem, a környéken dolgozó örömlányok stricijeitől vettem el a pénzt. Bármennyire is kemény volt akkor a szívem, sajnáltam azokat a lányokat, amiért odaadják magukat, majd az árát nem is ők kapják meg. Azt gondoltam, hogy ha a stricik a gyengébbektől veszik el a pénzt, akkor én majd tőlük fogom elvenni, mert erősebb vagyok. Ha valaki nem akart fizetni, csak annyit mondtam, hogy semmi gond, fogadjunk: menjünk ki és döntsük el verekedéssel, és ha ő győz, megtarthatja a pénzét, ha viszont én, enyém a pénz, és neki mennie kell.

Fotó: Roggs Fényképészet

Nem félt, hogy egyszer emberére talál ebben az utcai harcban?

Sosem veszítettem, mert mindig az munkált bennem, hogy ha egyszer veszítek, a gyermekeim éhezni fognak. Emellett ittam, gyógyszereket szedtem, drogoztam, 30 éves korom után pedig 14 éven keresztül intravénás drogos voltam. Menekültem a valóságtól és önmagamtól, nem akartam szembenézni azzal, aki voltam és amiket tettem.

Emlékeim szerint 267 pénzért vívott utcai ökölcsatám volt. Híre ment a környéken, hogy a Misivel nem érdemes kikezdeni, mert nagyon erős, tehát hírhedt bűnöző lettem, akit mindenféle védelmi feladatokra is felkértek: 13-14 üzletet védtem egyedül, vitákat döntöttem el. Ez így ment 2005. február másodikáig.

Mi történt 2005. február másodikán?

Korábban kölcsönadtam a megtakarított pénzemet, 9 millió forintot egy akkori barátomnak, opciós szerződéssel, hogy ingatlanügyletekbe fektesse. A megállapodás az volt, hogy nem kérek kamatot a pénzemért, de egy kis kávézóhoz szeretnék alapáron hozzájutni, ha sikerül az üzlet. A „barátom” azonban nem fektette be a pénzt, és nekem se jött össze a tervezett kávézó, ezért visszakértem tőle a 9 millió forintot. 2005. február 2-án az öcsémmel együtt mentünk el a találkozóra, amelyen mindkettőnket meglőtt: az öcsém azóta is kerekesszékben él, mert súlyos gerincsérülést szenvedett, engem pedig a szívem fölött talált el a golyó. Egy almányi részt kiszakított a tüdőmből, roncsolta a lapockámat, de felépültem.

Fotó: Roggs Fényképészet

Gondolkodott a bosszú lehetőségén?

Rettenetesen dühös voltam, azonnal bosszút forraltam, különösen az öcsémért, aki csak tanúként jött velem, mindenben ártatlan volt. Az öcsém azonban a kórházi ágyán megtért, és bár az én füleim még nem hallották meg Isten igéjét, az ő istenhite megmentett mindkettőnket. Addig mondogatta nekem, hogy „bátyám, ne csináld ezt, mert az én állapotomon egyedül Isten tud segíteni”, hogy az ő szavai később is a fülemben csengtek.

A nyolcadik napon saját felelősségre elhagytam a kórházat, hazamentem. Egészen szürreális még ma is, hogy akkor otthon találtam egy Bibliát. Mai napig fogalmam sincs, honnan került oda, de ott volt, és én kinyitottam azzal a gondolattal, hogy ha Isten valóban létezik, akkor nyilván így akar szólni hozzám: Jób könyve 5. fejezeténél nyílt ki a Szentírás, ahol az áll, hogy „Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged”. Magamra ismertem ebben a gondolatban. Másodjára, amikor felcsaptam a Bibliát, Lukács evangélista szavainál nyílt ki, ahol arról beszél, hogy egy bűnös ember megtérésének jobban örül az Isten, mint 99 igaznak. Ekkor lepörgött előttem az egész életem, és felismertem, hogy ez a bűnös én vagyok, nekem kell megváltoztatnom az életem.

Mi történt ezt követően?

Kimentem a Gyömrői úti Hitparkba és megtértem. Akkor még azt hittem, hogy az Istennel való találkozásom is harc lesz, azt hittem, verekedni fogunk. Aztán amikor elkezdték játszani a dicséretet, záporoztak a könnyeim – nekem, aki addig soha életében nem sírt, mert nem akarta megmutatni a fájdalmát, erősnek akart látszani. Ekkor történt az én további életemet meghatározó pálfordulat.

Nem lehetett könnyű az egyedüli addig ismert életformával, a bűnözéssel szakítani. Hogy sikerült eltávolodni a korábbi közegtől?

Ekkor már a második házasságomban éltem, a kislányunk, Hajnika akkor volt négyéves. Szakítanom kellett a korábbi társasággal, akik továbbra is kerestek és hívtak pénzt behajtani, de én már nem vállaltam ilyen munkát. A 9 millió forintot persze sosem kaptam vissza, de nem is érdekelt, mert egyrészt bűnözésből származó jövedelem volt, másrészt pedig

tudtam, hogy pénzt lehet keresni, életünk viszont csak egy van.

Gondolkodtam, hogy mit kezdhetnék azzal a rengeteg tapasztalattal, amit majdnem az életem árán szereztem, hogyan fordíthatnám ezt a mélyszegénységben felnövők javára. Ekkor jött a gondolat, hogy mivel a 8. kerület kiemelten veszélyes városrész a droghasználat szempontjából, beadok egy pályázatot a Kisebbségi és Emberi Jogi Alapítványhoz, melyben leírom, hogyan lehetne segíteni az itteni gyerekeknek, fiataloknak a sport által. Így született meg a Szelídek Tanodája 2006-ban, amelynek indulásához kaptunk is 2,7 millió forintot.

Fotó: Roggs Fényképészet

Mi volt a Szelídek Tanodájának fő célkitűzése?

Tulajdonképpen a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben, csonka családban élő, perifériára szorult, deviáns viselkedésű gyerekeknek a megsegítésére szolgált ez a program, bokszot tanítok mai napig a résztvevőknek. Fontos, hogy senkinek, aki betér, nem kell fizetnie az edzésekért. A régi ismeretségeim miatt nagyon sokan kíváncsiak voltak rá, sokan eljöttek, de az elején nem a program miatt, hanem, hogy lássák, én hogyan verekszem. Tízéves kortól egészen idős korig jöttek, 10-15, olykor 40 résztvevő is volt a foglalkozásokon. Sokan nem is kifejezetten a sportért, hanem a beszélgetésekért, a családias hangulatért látogatták rendszeresen az edzéseket. Az elején nem is az edzések voltak a legfontosabbak, hanem a családépítő programok, a rengeteg beszélgetés, a problémák megosztása, a közösség összetartó és megtartó erejének megtapasztalása.

A program sikerét dokumentumfilm is megörökítette: a 2018-ban bemutatott Gettó Balboa Szabó Zoltán kisváltósúlyú magyar bajnokról és kiképzőjéről, Sipos Mihályról szól. Mi szolgált alapanyagul a film témájához?

Szabó Zolika is egy gettóban felnőtt gyerek volt, nem volt édesanyja, mélyszegénységben élt, rossz útra tévedt, majd amikor találkoztam vele, felkaroltam, elkezdtem edzeni vele – akkor még a saját lakásomban, mert nem volt helyünk. Olyan szoros volt a kapcsolatunk, hogy volt, amikor nálunk evett, ott is aludt, mert nem volt hova mennie. Amikor már nem volt elegendő az amatőr edzés, elkerültünk Turbucz Gáborhoz, a Kőbánya Boksz Klubba, ő segített neki és nekünk is a továbbiakban.

Végül Zolika junior világbajnok lett, ami hatalmas út egy ilyen családi és anyagi körülmények közül kitörő fiatal életében. A film kettőnkről szól, arról az útról, amit mindketten megtettünk a sikerért.

A film forgatásakor pedig már a lányom is ott volt velünk, és nem csak titkárnői teendőket látott el, de edzett is. Hajnikában is Turbucz Gabi látta meg a fantáziát, ő bátorította, hogy folytassa az ökölvívást, mert tehetséges: az első meccsén, egy Budapest Kupán már aranyérmes lett.

Az évek során rengeteg gyermek, fiatal fordult meg Misi bácsi edzőtermében. Nagyságrendileg hány résztvevője volt eddig a programnak?

Ha azt mondom, hogy ötezer fiatal és idősebb résztvevő fordult meg az edzéseimen, akkor se sokat, se keveset nem mondok. Van egy pendrive-om, amin nagyjából tízévnyi anyagot tárolok, abból ez nyomon követhető. Ebben a számban mindenki benne van, nemcsak a bajnokok, természetesen: családok, idősebbek is, tehát 10 éves kortól mindenki, aki edzőfelszerelésben ide lejárt.

Hatalmas és áldozatos munka folyik a Szelídek Tanodájában, komoly erkölcsi és szakmai eredményekkel, viszont egy ilyen vállalkozás teljes embert igényel. Ingyenes edzésekből és egyszeri támogatásból nem lehet fenntartani egy ilyen műhelyt 16 éven keresztül. Hogy sikerült talpon maradni?

14 éven keresztül ingyen tartottam az edzéseket, semmiféle fizetést nem kaptam. A családot a feleségem munkájából és a profi sportolók felkészítéséből származó jövedelemből tartottuk fenn. Majd a Gettó Balboa forgatása után, 2018-ban, amikor megszűnt a Lakatos Menyhért Általános Iskola, bementünk az önkormányzathoz és Sára Botond biztosított nekünk helyet a Kesztyűgyárban, illetve ő kezdeményezte, hogy kapjak valami fizetséget a munkámért, hiszen gyermekekkel foglalkozom, és amit csinálok, nemcsak a sport miatt fontos, de komoly drogprevenciós értéke is van. Azóta kapok fizetést az edzői munkámért. Végül is, Jákób is húsz évet dolgozott ingyen Lábánnak. Viszont idén júniusban mennünk kell a Kesztyűgyárból, bár semmiféle indoklást nem kaptunk a helymegvonásra. Nem is értjük, hogy az eddig elért eredmények után miért nincs helye egy ilyen régóta működő, sikeres programnak a kerületben.

Fotó: Roggs Fényképészet

A drogprevenció nehéz feladat még az erre kiképzett szakembereknek is. Hogyan segít a fiataloknak a szerhasználat abbahagyásában vagy elkerülésében a függőség poklából szabadult ökölvívó?

Én mindig mindent elmondok, amit tudok és minden kérdésre őszintén válaszolok, ezért bizalommal fordulnak hozzám. Tudni kell, hogy egy drogos leszokása minimum fél év, de aki egyszer szerhasználó volt, az mindig drogos marad, legfeljebb absztinens, nem él a szerrel. Ez nagyon fontos, mert a visszaesés lehetősége is óriási: sokak számára elegendő egy bizonytalan élethelyzet, egy válás vagy a munkahelye elvesztése, ami kibillenti érzelmi egyensúlyából az embert.

A sporttal pedig valójában ugyanazt a hatást vagyunk képes elérni, mint a droggal: boldogsághormon szabadul fel edzés közben, és ez hosszabban kitart, mint a drog esetében. Aki egyszer belekóstol, szívesen folytatja, hiszen megtapasztalja, hogy mindvégig tiszta fejjel élvezheti a boldogság állapotát, nem lesz kábult tőle, nem veszíti el kapcsolatát a valósággal. Ez hatalmas megtartó erő. Ugyanakkor a sport emberi rendszerességet, tartást, kitartást ad, megtanít a gyengébbek védelmére, megtanít tisztelni az erőnket és mások erejét. A mi gyerekeink nem verekszenek az utcán, nem használhatják az erejüket rombolásra: be sem jöhetnének, ha a bokszban tanultakat rossz szándékkal használnák.

Érmes fiatalokkal körülvéve talán nem tűnik relevánsnak a kérdés, de a sok évnyi küzdelem fényében mégis értelmet nyer: hogyhogy nem fáradt bele a küzdelembe?

Ennél az asztalnál ül a lányom, Sipos Hajnalka, aki a Balkán Kupán 18 ország részvételével a harmadik helyezett lett, az EB-n, 38 meccsel a háta mögött bronzérmes. Mellette Sallak Andriska válogatott versenyző, aki Dunaújvárosban korosztályon kívüli mérkőzésről a legtechnikásabb versenyző érmét hozta el.

 Fotó: Roggs Fényképészet

Nincsenek ugyan itt, de hosszan sorolhatnám a neveket, hogy kikből lett ember ebből a programból az évek során: Makula Vanda ifi és felnőtt válogatott, jelenleg rendészeti nyomozónak készül, Horváth Kevin juniorban országos második helyezett úgy, hogy szakácsként dolgozik a megélhetésért és a beteg öccséről is ő gondoskodik… Rengeteg példát tudnék mondani olyan életekről, amelyek jobbra fordultak a program hatására, mert ez nem a sportról szól, hanem az emberré válásról.

Igen, sokszor akartam abbahagyni, de amikor a ránézek ezekre a gyermekekre, mindig tudom, miért kell folytatnom. Nagyon sokat segített a megmaradásban, a kitartásban Rózsa Sándor, a Göröngyös úti gyülekezetünknek a vezetője is, akinek lelki támogatásáért örökké hálás leszek.

Hogyan tovább? Ki fogja továbbvinni a programot, amikor eljön az ideje?

A lányom, Sipos Hajnalka már elvégezte az OKJ-s sportoktatói képzést, ősszel pedig a Testnevelési Főiskolán kezdi meg tanulmányait: ő szeretné továbbvinni ezt a programot.

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt