Egy kifejezetten szép megjelenésű madarunk, aki évszázadokon át nemesek és előkelőségek kalitkáit díszítette- mígnem 1901-ben védetté nyilvánították.
Nevét jellegzetes hangjáról kapta, amelyet a téli hónapokban városi parkokban és ártereken is megfigyelhetünk. Magyarországon ritka fészkelőnek számít, de rendszeresen áttelel. Hazai fészkelőállománya mindösszesen 5-15 párra tehető, és sajnos a fészkelőállomány trendje is csökkenő.
Nevezték már gimplinek, gyöpnek és süvötyűnek is- évszázadokon keresztül volt keresett célpontja a vadászoknak. Bár a hím éneke nem különösebben szép, és a szabadban csak a költés idejében és előtte hallható igazán, fogságban majdnem egész éven át énekelt, ezért keresett préda volt a kalitkavadászok körében. Gyakran már a fészekből is kiszedték a fiatal süvöltőket, hogy kalitkában neveljék és tanítgassák őket, hiszen minél előbb kerültek az ember kezébe, annál jobban be lehetett tanítani őket. Számos történet szól a thüringiai erdőben elfogott több száz süvöltőről, akiket a madárkereskedők Berlinbe, Varsóba, Szentpétervárra, Amszterdamba, Londonba és Bécsbe szállítottak, hogy ott különböző énekeket tanítsanak be nekik. A visszaemlékezések szerint némely süvöltő képes volt 2-3 dalt is megtanulni, míg mások a vedlés után elfelejtették a tanult dallamokat. „Még a rigónál, kenderikénél is lágyabban, tisztábban és szebben utánozzák a tanult ének dallamát”- olvashatjuk róluk, miközben azt is megtudhatjuk, hogy a süvöltők kifejezetten könnyen megszelidíthetőek: nagyon ragaszkodókká válnak, és nevelőjüket annyira képesek megkedvelni, hogy jelenlétében örömöt, távollétében szomorúságot fejeznek ki.
A süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) hasznos madarunk: messze földön híres gyommag fogyasztásáról - emellett alkalomadtán rügyeket, bogyókat is csipeget. Ez viszont elenyésző gyommagfogyasztásával hozott haszna mellett, így mindenképpen megbecsülendő madarunk. A megfigyelések szerint a legnagyobb eséllyel a kőrisfák közelében figyelhetjük meg, ugyanis ez az egyik legkedveltebb tápláléka. ”Szorosan ragaszkodik az erdőhöz s míg a kényszerűség nem hajtja, nem is távozik belőle. Csak mikor a tél szigora beállít, hagyja el lakóhelyét; az északiak délibb vidékekre vonulnak, a nálunk költők pedig társaságba állva a gyümölcsösöket, a kerteket, a helységek közelébe eső bokrokat vagy a mezőkön találkozó facsoportokat, csepőtés, bozótos helyeket látogatják meg s azokból a bogyókból, magvakból tengődnek, mit családbeli rokonaik még meghagytak számukra”- olvashatjuk Az állatok világában.
A tojó egymaga építi a fészket - ehhez mohákat, zuzmót, gallyakat és gyökérdarabokat használ fel, majd szőrrel béleli ki építményét. A süvöltők évente két fészekaljat is felnevelnek, alkalmanként 5-6 tojással. A tojó egymaga kotlik, de a hím mentségére legyen mondva, hogy ő eközben lelkiismeretesen eteti párját, és a kikelő fiókák etetésében már mindketten aktívan részt vesznek. „ Magzataikat gyöngéden szeretik s saját életük kockáztatásával védelmezik őket. Kezdetben rovarokat, később növényi hajtásokat és hegyükben föllágyított magvakat, majd merőben magvakat hordanak nekik. Kiröptetés után aránylag rövid ideig maradnak szüleik gondozásában, mert a második költés csakhamar új kötelességeket ró az utóbbiakra.”- ismerhetjük meg családi életüket a megfigyelők leírásaiból.
A süvöltő egy igencsak ragaszkodó faj hírében áll: „Lényének kirívó vonása a fajtabeli társai iránt való szeretet. Ha a csapatból egyet kilövünk, a többiek egy ideig még siratják s alig tudják magukat elszánni, hogy a helyet, melyen bajtársuk elesett, odahagyják, erővel magukkal akarják vinni”- méltatják a leírások.
A süvöltő hazánkban védettséget élvez: természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Védett növényeink
A mocsári lednek
