Bor, mámor, Szekszárd! Szerintem ez így helyes. Azóta gondolom így, amióta először jártam a szekszárdi dombok öleléséből kibontakozó vörösbor-termő vidéken, és megkóstoltam az itteni kadarkát.  Azóta azt is gondolom, hogy jó bort csak jó emberek tudnak készíteni, és ezzel talán fel is fedtük a Szekszárdi borvidék titkát.

A nyár még nagyon tartja magát, csak a levelek zizegéséből és a beérett gyümölcsből tudni, hogy azért az ősz is a kertek alján koslat már. Ilyentájt megtelik a szívem szerelemmel: sétálni, hegyet mászni, túrázni szeretnék, egyszerűen csak menni és megmártózni a természet gyönyörűségeiben. Ez a kedvenc időszakom – lehet abban valami, hogy az ember abban az évszakban érzi a legjobban magát, amikor született. Elkezdődött hát a túraszezon. Egynapos kirándulásom ezúttal a csodálatos Somló-hegyre vezetett, a szőlő és a titkok birodalmába – a hely varázsát pedig sem a rekkenő hőség, sem a szárazság nem tudta megtizedelni.

Búcsúzik a nyár, ezzel együtt az utolsó nyári táborok is zárnak a héten. Mi mindent adhat a bontakozó gyermeki léleknek egy jól felépített nyári tábor? Mire képes a zene, az ének és a tánc ereje, ha összeszokott közösségben, profi mesterek irányításával mozgatja meg a serdülő ifjúság hangját, zsigereit? Miért olyan fontos, hogy koncentráltan kapják meg ugyanazt az élményt, amit az év folyamán heti bontásban mélyítenek el a különböző foglalkozásokon? Miért szerencsésebb nyár végén tartani a néptánc edzőtábort és nem a vakáció elején? Csupán néhány kérdés, amelyekre Kiscsőszön, a Fitos Dezső Társulat tehetséggondozási programjának táborában kerestük a választ a tábor zárónapján. A budapesti Fonó- és a Zugligeti Táncegyüttes, valamint a győri Lippentő- és a Szentendre Táncegyüttes apraja-nagyja zsibbadt el a hétvégére a sodró erejű ritmustól, amit Kocsis Enikő, Fitos Dezső és profi táncosaik, valamint Paár Julcsi énekes és zeneterapeuta diktált.

A jó borban nemcsak az igazság lakik, de a napfény ereje, a nyár balzsamos illata, a szőlőt művelők jövőbetekintő gondoskodása, és persze a találkozások, amelyeknek egy pohár jóféle bor mellett sorsfordító beszélgetések adják igazi lényegét. Miközben aggódva figyeljük az éghajlatváltozás saját életünkre gyakorolt hatásait, óhatatlanul feltűnik, hogy a szőlő is alkalmazkodásra kényszerül, és lassacskán a mi borfogyasztási szokásaink is változnak. Hogyan hat a klímaváltozás a szőlőre és a borra? Néhány vonással felskicceljük az eddig tapasztalható folyamatokat.

Évtizedek távlatából is átragyog a mába a gyermekkorom nyarainak ritmusát szigorúan szabályozó augusztusi Szent István búcsúk emléke. Nagyobb ünnep volt ez, mint a húsvét vagy a karácsony, és sokkal érdekesebb, gazdagabb – nyilván munkásabb is –, mint bármelyik másik sátoros felhajtás az év folyamán. Talán azért, mert ilyenkor találkozott a nagy család, de még a barátok és a távolabbi rokonok is ott ültek házunk tornácán, sőt: olykor cigányprímás és lakodalomra hívogató vőfélyek is bekéredzkedtek. Búcsúra vettük fel a legjobb ruhánkat, ilyenkor terítettük a leggazdagabb asztalt, és ilyenkor estünk a legkönnyebben szerelembe az esti bálon. Ezt a történetet mesélem el most. 

Nevezték már „az alkotmány napjának”, „a legősibb magyar ünnepnek”, „Szent István ünnepének” és természetesen tudjuk: „az államalapítás ünnepét” üljük ezen a napon. Augusztus 20-a jelentéstartalmát legalább négy rétegben lehet értelmezni, hiszen egyszerre népi, nemzeti, egyházi és állami ünnep, és bár elnevezése koronként változott, ezekkel a tartalmakkal csak gazdagodott jelentéstartalma, nőtt a jelentősége.

Ma saját csillagot kapott az égen a magyar tánc egyik legendás koreográfusa, akiről méltán mondhatjuk, hogy kultúránk koreográfusaként formálta a magyar szellemi örökséget. Korábbi interjúnkkal rá emlékezünk – emlékét kincsként őrizzük. ♦ 90 év minden érdemi témája aligha fér bele egy beszélgetésbe, különösen, ha egy élő legendát kérdezhetünk a pálya és az élet nagy dolgairól. Novák Ferenc koreográfus – vagy ahogy több mint ötven éve szólítják, emlegetik: Tata – korát meghazudtoló frissességgel és lelkesedéssel beszél örök szerelméről, a táncról és az élet minden szépségéről, amit a levegőbe írt figuráknak köszönhet.

A magyarság legnagyobb, egyben legbensőségesebb Mária ünnepe van ma: Nagyboldogasszony napja, melyen Szűz Mária mennybevételére (Assumptio Beatae Mariae Virginis) emlékezünk. Számunkra ez az ünnep rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen Szent István királyunk – aki minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot – 1038-ban, halála előtt ezen a napon ajánlotta országát és népét Szűz Mária oltalmába, tehát Nagyboldogasszony napját államalapító királyunk avatta ünneppé. Azóta Szűz Máriát Magyarország védőszentjeként, patrónusaként tiszteljük, Magyarok Nagyasszonyának tekintjük. Ünnepének liturgikus szokásrendje mellett gazdag paraliturgikus és folklórhagyományunk is van szerte a magyar nyelvterületen. 

A környezettudatosság az értő figyelemmel kezdődik. Ezt kellene megtanulniuk a gyerekeknek a családban és többek között ennek a begyakorlásáról kellene szólnia az iskolai nevelésnek is. Az élelmiszerekhez való viszonyunk oly sokat változott az elmúlt évszázadban, hogy ma már a figyelmünket is másképpen kell treníroznunk: a gazdálkodásról és a teljes önellátásról áttértünk egy más társadalmi berendezkedésre, amelyben főként fogyasztók vagyunk, ennek köszönhetően pedig nem mindig figyelünk eléggé azokra az élelmiszerekre, amelyeket a boltban vásárolunk. Szerencsére a különböző szabályozásoknak hála ma már a kereskedelmi forgalomban elérhető élelmiszereket gazdagon informált címkével lehet csak árusítani, így ha megtanulunk jól figyelni, sokat tehetünk magunk és a környezetünk egészségéért. Mire figyeljünk az élelmiszerek címkéin? Ennek jártunk utána.

Rendkívüli utat jártak be együtt a Holdvilág Kamaraszínházban való találkozásuk és az 1996-os Ki mit tud? óta, és ennek az útnak a legnagyobb nyertesei talán nem is ők, maguk és a magyarországi cigány társadalom, hanem mi vagyunk, akik a Womex-életműdíjas és Kossuth-díjas Lakatos Mónika és Rostás Mihály „Mazsi” zenéje által elkezdhettünk jobban megismerni egy olyan kultúrát, mellyel együtt élünk, és amely sokkal gazdagabb annál, amit a felszínen mutat. Könnyen rámondhatjuk, hogy éppen ezért terelték össze őket az égiek, hogy ezt a nagyszabású küldetést közösen felvállalhassák és példát mutassanak minden oláh cigány és minden roma ember számára – nekünk pedig kulcsot adjanak a kezünkbe a cigányzene és a cigány kultúra kapujához. Ezzel a kulccsal pedig minden újabb lemezük és fellépésük által újabb és újabb terekbe nyerünk bebocsájtást: az idén harmadjára megrendezett Nemzetközi Cigány Dal Napjával a magyar oláh cigány zenét feltették az európai folkzene nemzetközi térképére. Nemcsak zenéjüket jó hallgatni, de jó velük beszélgetni. Hálás vagyok ezért a találkozásért.

Erdély képéhez ugyanúgy hozzátartozik, mint a havasok, a rejtélyes patakvölgyek, a borvíz és a jellegzetes helyi konyha: a szalmakalap itt nem kuriózum, hanem a mindennapok nélkülözhetetlen kelléke. Erdőszentgyörgytől egy kőhajításnyira, a Küsmöd-patak völgyében él egy falu, amely többek között szalmafeldolgozó népi mesterségéről híres, és ahol e praktikus fejfedőnek saját múzeuma van. Kőrispatakon jártunk, a Szalmakalap Múzeumban.

Ilyen helyekről idővel rendszerint mondák és legendák születnek. Nem csodálkoznék hát, ha az idő olyan történeteket kerekítene a Bözödi-tó köré, miszerint az ott felgyűlt víz az elpusztított falu lakóinak könnyeiből duzzadt hatalmas tóvá – és talán ez sem állna olyan távol a valóságtól. Az erdélyi falurombolás szimbólumává vált Bözödújfalu tragédiája ugyanis valóban feldolgozhatatlan. Nincs magyarázat rá, hogy miért nem tudták megakadályozni ezt a szörnyűséget, és hogy a rendszerváltás évében, 1989-ben megkezdett elárasztást miért nem állították le a decemberi forradalom után. A tó ugyanis 1992-re telt fel annyira, hogy már csak a katolikus templom tornya látszott ki a vízből, ami tíz éve ugyancsak összeomlott. A hajdani templom tornyát és alapfalainak keretét mára újjáépítették, szombaton fel is szentelték. Helyszíni riportunk következik.