Kell a zöldség a diétába, és így még unalmas sem lesz!

Egészség

Kell a zöldség a diétába, és így még unalmas sem lesz!

A legtöbb víztartalom, a legtöbb vitamintartalom és a legváltozatosabb elkészítési mód: a legek menüje tuti, hogy zöldségeken alapszik. Végül a legjobb: olyan széles kínálatból választhatunk, hogy még kifogásunk sem lehet, hogy nem találunk kedvünkre valót. 

Salátának, köretnek, savanyúságnak vagy csak úgy, nassolnivalónak is príma választás bármelyik idényzöldségünk és olykor persze az egzotikus fajták is. Meglepően laktató menüt állíthatunk össze pillanatok alatt akár pár szem maradék zöldségből, ráadásul vonalaink sem bánják a hirtelen ötletből született fogásokat. Önállóan és kísérőként is fogyaszthatjuk kedvenc zöldségeinket, a lényeg, hogy mindig rendszeresen kerüljön valami zöldséges finomság az asztalra. 

Kezdő szakácsok figyelem: aki most ismerkedik a konyhaművészettel, jól teszi, ha zöldséges fogásokkal kezdi, mert ezek szinte elronthatatlanok. A salátánál az arányokra vigyázzunk, főleg az öntetből; a sült zöldségnél, hogy a fajtának megfelelő puhulást vegyük figyelembe daraboláskor; zöldségleveseknél ügyeljünk, hogy ne főzzük túl; savanyúságoknál, hogy ne savanyítsuk el. Ugye, nem is olyan bonyolult?

A diétázóknak is van egy jó hírünk: a zöldséges fogásokból – alacsony kalóriatartalmuk miatt – nem tudjuk túlenni magunkat, ráadásul nagyon laktatóak is. Mértékletesen kombinálva jó minőségű fehérjékkel, a zöldséges menük a teljes fogyókúra alapjául szolgálhatnak. Ne fogjuk vissza magunkat! Éljük ki kreativitásunkat diéta idején is, így nem is tűnik olyan nagy áldozatnak például a fagyiról való lemondás sem. 

Ezeket a zöldségfinomságokat ajánljuk:

Saláták:

VITAMINSALÁTA BATÁTÁVAL
MADÁRSALÁTA KRÉMSAJTOS CÉKLÁVAL
PIROS PRAKTIKA: CAPRESE SALÁTA
CÉZÁRSALÁTA
ZÖLD VACSORA

Sült zöldségek:

VACSORÁZZ BORBÁS MARCSIVAL! – RAKOTT, SÜLT ZÖLDSÉGEK
PIRÍTOTT KACSACOMB, SÖRÖS VELE SÜLT ZÖLDSÉGEKKEL
KÜLÖNLEGES NYÁRI FOGÁS: SÜLT UBORKA
ZÖLDSÉGES RAGU WOKBAN

Savanyúságok:

KOVÁSZOLT ZÖLDBAB
KOVÁSZOS UBORKA ÉS KÁPOSZTA
CSINÁLD MAGAD: SAVANYÍTOTT JALAPENO

Levesek:

VACSORÁZZ BORBÁS MARCSIVAL! – TÉLI ZÖLDSÉGLEVES
SAVANYÚ KÁPOSZTÁS SÖRLEVES 
BORSCS – A LEGHÍRESEBB OROSZ ÉTEL
GYÓGYÍTÓ LEVES SÜLT FOKHAGYMÁBÓL
HIDEG TEJFÖLÖS UBORKAKRÉMLEVES
ZELLERKRÉMLEVES KÜLÖNLEGES HÁZI ROZMARINGOLAJJAL

Főzelékek:

SÓSKA, SPENÓT, MÁNGOLD FŐZELÉK
BABFŐZELÉK MAJORANNÁS PULYKAKOLBÁSSZAL
CUKKINIFŐZELÉK RESZTELT NYÚLMÁJJAL
KRUMPLIFŐZELÉK FASÍRTTAL
FILLÉREKBŐL FINOMAT: A KLASSZIKUS TÖRT PASZULY

Lecsófélék:

LECSÓ BALKÁNI MÓDRA: GYUVECS
ERRŐL HALLOTTÁL MÁR? HIDEG LECSÓ
VARIÁCIÓ LECSÓRA: SAKSUKA

Töltött zöldségek:

TÖLTÖTT PARADICSOM
TÖLTÖTT ÉDESBURGONYA
GRILLEZETT TÖLTÖTT PAPRIKA
LAKTATÓ ZÖLDSÉGES FOGÁS: TÖLTÖTT PADLIZSÁN ÉS CUKKINI

 

Ajánljuk még:

„Nem dőlt össze a világ, de nem lesz könnyű így élnem”– Egy demenciával élő, 52 éves ember vallomása

Az, hogy az időskor egyik legelterjedtebb betegsége a lassú agyi leépülést, sorvadást (atrófiát) hozó demencia, lassan minden magyar tudja. Annál is inkább, mert sajnos minden formája egyre elterjedtebb, s lassan nem lesz olyan család, ahol ne akadna egy-egy, ezzel a betegséggel élő ember. Az, azonban nagyon ritka, hogy maga a beteg beszél erről, örömeiről-bánatairól. Következzék most gyerekkori barátom, a demencia tekintetében még nagyon fiatal Péter története, aki őszintén beszél betegségéről, és mindenkit bíztat arra, hogy az első komolyabb jeleknél forduljunk szakorvoshoz.

 
X
Már követem az oldalt