Töltött paradicsom

Gasztro

Töltött paradicsom

Könnyű nyár végi fogás!

Hozzávalók

  • 6-7 db paradicsom
  • 20 dkg darált marhahús
  • 15 dkg rizs
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • friss bazsalikom
  • 1 szál újhagyma
  • só, bors, őrölt piros paprika

Elkészítés

A vöröshagymát apróra vágjuk és megdinszteljük. Amikor már szép üveges, hozzáadjuk a marhahúst, pár perc alatt átsütjük, majd kicsit pároljuk. Közben megfőzzük a rizst. Ha minden elkészült, akkor összeállítjuk a tölteléket: összekeverjük a húst a főtt rizzsel, majd fűszerezzük két gerezd összenyomott fokhagymával, és megsózzuk az egészet. Adjunk hozzá friss, nem túl apróra vágott bazsalikomleveleket is, illetve őrölt borsot és egy csipetnyi fűszerpaprikát.

Ezután előkészítjük a paradicsomokat is. Nagyjából a harmadrészüknél, mint egy sapkát, a tetejüket levágjuk, és kanállal kivájjuk a belsejüket. Megtöltjük a marhahúsos töltelékkel, majd mindegyikre visszahelyezzük a „tetőt”, melyen a szárat is rajta hagyhatjuk.

Az újhagymát közben szálakra szedjük, sós vízzel leforrázzuk. Ezekből a szálakból megkötözzük a paradicsomokat, hogy a hagymaszál összefogja az egész zöldséget a tetővel együtt. Ezután a megtöltött paradicsomokat tepsibe tesszük, pici olívaolajjal meglocsoljuk, és 190° C-on 15-20 perc alatt megsütjük. Friss bazsalikommal díszítve tálaljuk.

 

Ajánljuk még:

Fahasábos dekoráció – az egyszerűségből áradó melegség

Tél vége felé már ott lebeg a levegőben a tavasz ígérete – a kínaiak szerint a nyár a téli napfordulóval kezdődik, hiszen ekkortól már egyre hosszabbak lesznek a nappalok. Napról napra több a madárdal, simogatóbb a napsütés, és mindig nagyobb vágyat érzek, hogy az örökzöldes és mohás dekorációkat felváltsák a tavaszi virágosok. Íme, néhány ötlet ahhoz, hogyan használhatjuk fel a fadarabokat, hasábokat az egyszerű lakásdíszekhez!