Gasztro

Kovászos uborka és káposzta

Borbás Marcsi receptje.

Hozzávalók:


2-4 kg kovászolni való uborka (attól függően, hogy mekkora üvegben készítjük)
5 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
1 szál torma
1 csokor kapor
1 szelet kovászos kenyér vagy a kenyér sarka
víz

Elkészítés:


Az uborkát alaposan mossuk meg, és vágjuk le a két végét, majd 3 függőleges bevágást tegyünk rajtuk úgy, hogy egy bemetszés se érjen az uborka egyik végétől a másikig, mert akkor szétesik. Ezután kezdjük el belerakni a befőttes üvegbe. Az aljára tehetjük a csokor kaprot, rá az uborkákat és közébe tegyük a megpucolt fokhagymát, vöröshagymát és a megtisztított tormát. Ha elkészültünk, melegítsünk vizet, amit alaposan sózzunk meg. Jó meleg legyen, de semmiképpen se forraljuk föl. Ezt öntsük az uborkára. Annyit, hogy jól ellepje, majd a tetejére tegyük a kenyeret, és egy tányérral fedjük le az üveget. Tartsuk napos, meleg helyen 3 napig. Arra ügyeljünk, ha nagy a forróság, a lé ne forrjon, mert akkor nem lesz jó íze az uborkának. Az sem baj, ha nem süt rá állandóan a nap, a lényeg, hogy melegen legyen.
3 nap elteltével szedjük ki az uborkát az üvegből, tegyük kisebb befőttesekbe, a levet szűrjük át, öntsük rá az uborkára, tegyünk rá tetőt, és hűtőszekrényben tartsuk.

Ugyanilyen kovásszal készíthetünk káposztát is, egy jó nyári töltött káposztához. Fontos, hogy az egész fej káposztának vágjuk ki a torzsáját, tegyük egy fazékba, majd ugyanúgy kovászoljuk, mint az uborkát. 3 nap után készíthetjük is a töltött káposztánkat belőle.

 

 

 

 

 

Ajánljuk még:

Ennivaló rózsavaj-gyertya Valentin napra

A Valentin nap az első olyan alkalom az évben, amikor eszünkbe jut a rózsa. A rózsa, az örök virág, a virágok királynője, nem csupán a vázába, hanem az asztalon is. Óvva intek attól mindenkit, hogy a virágüzletben kínált rózsákból ejtsen szirmokat a tányérra! Ezek a virágok dísznövények, érkezési célra nem alkalmasak, bármilyen csábítóak is. Ám a tavaly gyűjtött, vagy teaként vásárolt rózsaszirmokkal csodálatos, szerelmes-virágos varázslatokat alkothatunk! Készülhet belőlük rózsaszörp, ami pezsgővel turbózva elegáns ital, poríthatjuk rózsabársonnyá egy lágy mousse tetejére. Romantikusoknak, a természetesség kedvelőinek pedig készíthetünk rózsás vajgyertyát, amely egy foszlós kaláccsal, friss gyümölcsökkel káprázatos finomsággá lényegülhet. Az ünnep fénypontja lesz, amikor a rózsás vajgyertya lángja fellobban, igazi különlegességként!