„A fazon epilálása egy teljesen más tudatállapot” – Nyírni vagy nem nyírni, ez itt a kérdés

Általános iskola végén már foglalkozni kezdtünk a témával. Sporttagozatra jártam, kötelező volt tornaruhában lenni tesi órán, és ciki volt, ha kilátszódott alóla a szőr. Anya a borotva (és a borosta) helyett a krémet javasolta, aztán hol ehhez, hol ahhoz nyúltam, attól függően, mennyi időm volt, vagy mi volt éppen kéznél. A gimiben azonban már csakis a gyantázásra esküdtem, attól kezdve semmi más nem jöhetett szóba, annyira elégedett voltam vele – és főleg a hosszantartó szőrtelenséggel.

Kezdődhetett volna mindez kicsit később, mert innentől kezdve nem volt kérdés számomra, hogy egész hátralévő életemben foglalkoznom kell a szőrtelenítéssel, ha nem szeretném, hogy ujjal mutogassanak rám vagy kigúnyoljanak. És ha már úgy nőttem fel, hogy ciki a „betyárbajusz”, hogyan tudnám eldönteni, hogy

a tegnapi szőrtelenítést valóban a magam kedvéért szenvedtem végig, vagy mert ezzel az elvárással szocializálódtam?

Apropó szenvedés! Már csak emiatt is kérdés, hogy a nők ezt valóban akarják-e. A borotva nem fáj, de két-három naponta „meló van vele”, és ahogy emlékszem, a borosta sem a legkívánatosabb élmény. Még rosszabb, ha a fazon karbantartására gondolok. Nekem az a gyenge pontom. Hónapról-hónapra elszenvedni, ahogyan a gyantába ragadt szőrszálakat egy rántással kitépi a kozmetikus…

Lehet, hogy én vagyok kétbalkezes, de a bolti gyantával sosem boldogultam. Minden tiszta ragacs lett, és nem is tudtam teljes munkát végezni. Maradt hát az epilátor. Bármit szőrtelenítek vele... amint ráveszem magam. De az sokszor egy hetes lelki felkészülést jelent, végül kitalálom, hogy holnap délután nekiesem. Azért délután, mert a megfigyeléseim szerint délután három és hat óra között a legjobb a fájdalomtűrő képességem. Na igen, az évek meg a rutin. Szóval eldöntöm, hogy holnap délután epilálom a lábam (általában végig) és a fazont (teljesen). Majd másnap tovább tolom az időpontot holnapra, meg a következő holnapra, mint a tavaszi hónapokban a fogyókúrát. Pedig tudom, hogy csak saját magamnak ártok, mert annál több, annál hosszabb, annál sűrűbb szőrzettel, így annál nagyobb fájdalommal kell megbirkóznom.

Az első mozdulatok a legrosszabbak, de a lábam hamar hozzászokik. A fazon epilálásba viszont mindig beleizzadok.

Az egy teljesen más tudatállapot. Csak én létezem és a feladat – nem látok, nem hallok semmit.

Lebeg a szemem előtt a cél: csak legyünk már túl rajta. A végeredményért persze megéri. Olyankor mindig elhatározom, hogy hetente „átmegyek rajta” a géppel, de legfeljebb kéthetente, úgy majd nem fáj annyira. Még sosem sikerült ezt a tervemet megvalósítani. Mindig jön a halogatás vagy a kozmetikus, az mégis sokkal gyorsabb és kényelmesebb.

Az elmúlt években előfordult, hogy a nagy halogatás közepette, váratlanul bejött egy-egy strandos program, én meg ott álltam szőrösen. A borotválás lehetősége egy pillanatra átfutott az agyamon, de el is hessegettem rögtön. Inkább bevállaltam. Úgy, szőrös lábbal léptem a strand területére. És semmi nem történt, senki nem szólt érte. Szeretném azt hinni, hogy tényleg csak engem érdekelt, közben meg ki tudja, hányan nevettek vagy gúnyolódtak rajtam a hátam mögött?!

Van alternatíva?

Egy-két évvel ezelőtt szinte berobbant egy irányzat, miszerint a nők ne szőrtelenítsék a hónaljukat. Sőt, volt, aki kékre és zöldre festette a hónaljszőrét, ezzel még jobban felhívva a figyelmet rá, hogy a szőrtelenítés is olyan kényszer, amit ráerőltetnek a nőkre, hiszen semmi haszna nincs, csak ezt ítéljük meg esztétikusabbnak. Sorra jöttek a fotók, melyeken a nők büszkén vállalták, hogy már hány hónapja vagy éve nem szőrtelenítették a hónaljukat.

Mindeközben a férfiak? Náluk inkább az látszik, hogy a szőrtelenítés valóban a saját döntésük. A hónaljukat megoldják borotvával, borotvagéppel, ahogyan az intim területet is. Megkérdeztem néhány kozmetikust: intim gyantára férfi nemigen jár. Régebben a mellkas és a hát gyantázása volt nagy divat, de mára ez is lecsendesedni látszik, bár egy-egy hátgyanta-igény bármikor beeshet. A teljes test szőrtelenítése a sportolóknál dívik, de náluk akár a teljesítmény is múlhat ezen. És bejött egy új „hóbort” a fiatalabb férfiak körében: a szemöldökgyanta.

Úgy tartják, a férfiak fájdalomtűrő képessége kisebb, mint a nőké. S bár sosem érezhettem, milyen szenvedéseken megy keresztül egy férfi hát- vagy intim gyantázás közben, nem hinném, hogy

a fazon gyantánál, vagy – ami még durvább – a fazon géppel való epilálásánál sokkal rosszabb lenne.

A szőr biológiailag arra lenne hivatott, hogy védje és melegen tartsa a testünket. Utóbbi funkciója ma már mellőzhetőnek tűnik, de egyes vélemények szerint az intim szőrzet a mai napig őrzi a szerepét, különösen a fertőzések elleni védekezésben fontos, mégsem kampányol mellette senki. Állítólag már az ókori Egyiptomban is szőrtelenítettek a nők, és ez a szokás az ókori görögök és rómaik körében is megvolt. Nemcsak esztétikai okok miatt tették: a társadalmi státuszt is meghatározta. Nem új keletű tehát, nem amerikai szokás, de nem is francia. Ha újra divatba jönnének a szőrös testrészek, a műszempilla vagy a zselés köröm mintájára, csak úgy, szinte a semmiből – ti tudnátok azonosulni vele? Szerintem én már nem.

Ajánljuk még: