Egészség

Az ősz éllovasai: zöldségek és gyümölcsök, amikből kedvünkre válogathatunk

Minden alkalommal izgatottan várom a Felelős Gasztrohős friss, havonta megjelenő listáját, amelyben az éppen érő zöldségeket, gyümölcsöket listázzák – valahogy jó érzés egyben látni a szezon lehetőségeit. Egy igazi tápanyagarzenál van ilyenkor előttünk, aminek felhasználása már csak kreativitásunkon és tudásunkon múlik.

Sajnos, ahogy minden más, a zöldségek és gyümölcsök ára is az egekbe szökött, és egyre nehezebb olyan menüt összeállítani, ami megfizethető, mégis egészséges. Az elmúlt hetekben kíváncsiságból végigjártam a szupermarketeket, és összehasonlítottam a zöldség- és gyümölcskínálatot a piacon elérhető árukkal. Arra jutottam, itt, Pécs környékén lényegesen olcsóbb piacon vásárolni, nem beszélve arról, hogy nagyobb arányban találtam hazai, kezeletlen, szezonális zöldségeket. Ezért első körben próbáljunk meg a piacon vásárolni, és átalakítani fogyasztási szokásainkat, mert így lehet, hogy sokkal több lehetőséghez juthatunk. 

Szeptemberi szezonalitás zöldségek

Frissen szedett bab, zöldbab és batáta is elérhető. A zöldbabot előkészítve fagyaszthatjuk, így télen finom főzeléket – vagy bármi mást – főzhetünk belőle. A batáta használata az elmúlt években jött újra „divatba”, de érdemes egyre inkább beépítenünk étkezésünkbe, mert valóban gazdag beltartalmi értékkel rendelkezik. Kedvenc receptem a rakott batáta és a töltött édesburgonya.

A burgonya, a fokhagyma és a vöröshagyma alap, érdemes belőlük most betárazni. Pár szabály betartásával kitűnően tárolhatók, így sokáig rendelkezésünkre állhatnak a hidegebb hónapokban is. Aki szereti, a lilahagymából el ne felejtse a lekvárt elkészíteni. Most tehetjük el a céklát, csemegekukoricát és káposztát télire, de frissen még kígyóuborkát, paprikát, paradicsomot, retket is érdemes fogyasztani egy hideg vacsora mellé.

Kísérletezhetünk a céklalevessel, és a káposztát sem csak megtölteni érdemes! A brokkoliból, cukkiniból, karfiolból, padlizsánból isteni krémleveseket főzhetünk, a petrezselyemgyökér, sárgarépa, zeller, karalábé, esetleg kelbimbó egy finom nyári zöldségleves után kiált. A levesalapot eltehetjük télire is, de ha így is marad belőle, akkor van pár tippünk, hogyan használható fel!  

Fedezzük fel a csicsóka, az édeskömény, a fodros kel és pak choi adta ízek lehetőségeit. Mángoldból javaslom a főzeléket, kelkáposztából nagyon finom chipset szoktam készíteni. A sütőtök fogyasztása mellett négy érvet könnyen fel tudunk sorolni, és négy receptet is javasolunk, amiben érdemes kipróbálni – az erről szóló cikket itt találod

Hideg salátákhoz tökéletes a póréhagyma, a ruccola és a lilahagyma is, a spenót- és sóskafőzelék pedig kellemes nosztalgiázásba ringathat bennünket. Készülhet az igazi vitaminsaláta. Spenótból pite is készíthető, a bábikó pedig bőrünket is támogatja a szelesebb napokon.

Gyümölcs is akad még!

Ebben a hónapban éli utolsó napjait az eper, a dinnye, a málna és az őszibarack. Készíthetünk még lekvárt, szörpöt és befőttet belőlük. Bár már kevéske, de még mindig akadhat eper a kertünkben, nálunk szeptemberben már csak epres gombóc lesz belőle. Az utolsó szem málnákat is érdemes megbecsülni, pláne, mert nem tudhatjuk, lesz-e jövőre... 

Jön az alma, körte és szőlő, de itt van még velünk a szilva és helyenként a szeder is. Szederből, ha még nem tettük, próbáljuk ki a vad változatot, a többi gyümölcsből pedig érdemes megismernünk a kevésbé ismert fajtákat is, ha új ízekre vágyunk! A szőlőnek a magja is nagyon értékes, érdemes azt is fogyasztani!

Magvak tekintetében számíthatunk a dióra, a mogyoróra és a mandulára is. Ezeket ledarálva eltehetjük a téli hónapokra, de itt az ideje kedvenc diós sütink elkészítésének is – nálunk hétvégén már sorakoztak az asztalon a diós kosárkák, de dió kerülhet a házi müzlibe is. A mandulából egész jó vegán „sajtot” készíthetünk, de a gyerekek kedvence a fehércsokis-mandulás babka.

Mert bár itt a hidegebb idő, még mindig sok finomságot ad a természet. Ha igazán egészségesek – és környezetbarátak – szeretnénk lenni a konyhában, fontos, hogy ismerjük a szezonális, helyi kincseket. És könnyen lehet, hogy ha ezeket választjuk, a pénztárcánkban is több marad.

Ajánljuk még:

Ősszel érnek – télen egy lakomával is felérnek

Nincs is annál finomabb, mint mikor a zord, hűvös napokon előkerül egy-egy nyáron, kora ősszel eltett kincs a kamrából, és a gasztronómiai élvezet mellett emlékeinkből is csemegézhetünk. Ehhez nemcsak a nyári hónapok, hanem az ősz termései is kiváló alapanyagként szolgálhatnak, hiszen elkészítésük sokszínűsége mindennapjainknak is új színeket, új élményeket adhat.