Gönci barack. Szatmári szilva. És a többiek? – Milyen gyümölcsöt honnan érdemes beszerezni?

Kert

Gönci barack. Szatmári szilva. És a többiek? – Milyen gyümölcsöt honnan érdemes beszerezni?

2019 késő augusztusának egyik hajnalán álmosan zötyögtem a Kisbérhez közeli Bársonyos öreg szőlőhegyének homokútjain. A családban csak Rozogányként emlegetett kis platós autóm kétszemélyes fülkéjében nem is sejtettem, mekkora csodákra találok majd aznap. 

Az egyik pince előtti hatalmas diófa alatt már várt az aznapi kísérőm, aki gyermekkora óta ismeri és járja a vidéket. A homokos talaja okán a helybeliek által nemes egyszerűséggel csak „Fövenynek” hívott szőlőhegy ősöreg fái az ő életének állandó, stabil pontjait jelentik. Talán nem is sejti, hogy közel s távol nincsen olyan óriás cseresznye, mint amit ők generációk óta ipiapacs faként használnak, vagy hogy „a Pista” szőlejének végében álló körtének legfeljebb Dél-Zalában van párja… De miért is sejtené?

Ha lett is volna rá módja, kinek jutott volna eszébe a gyermekek arcán zamatos levet folyató körtéket ízetlen-szagtalan argentin importra cserélni? Ki akart volna a mélysárga húsú, feszesen kék héjú szilva helyett vízzel teli holland ringlóból pálinkát főzni?! A cseresznye oldalában bújócskát játszó generáció unokái azonban már nem járnak a szőlőhegybe, s az öregekkel együtt a korábban hétköznapi egyértelműségük miatt sosem jegyzett gyümölcsök is egyre inkább a feledés homályába vesznek.

Vannak azonban olyan lelkes emberek, aki nem hajlandók belenyugodni ezen kincsek elvesztésébe, és még most, az utolsó utáni pillanatban is keresik, gyűjtik a régi fajtákat, próbálják szóra bírni a még életben lévő öregeket, hogy meséljék el, melyik gyümölcsöt mire is használták. Gyógynövényekkel és ősi gyümölcsfajtákkal foglalkozó földművesként

magam is évek óta keresem és gyűjtöm a Kárpát-haza még fellelhető gyümölcs-kincseit:

a nyári és őszi időszakban felkutatott gyümölcsfákról a következő tél során vágok oltóvesszőt, hogy az esetenként már csupán egy-két élő példányban ismert fajtákat tavasszal vad alanyra oltva átmenthessem a jövő számára.

Az elmúlt heteket, hónapokat meghatározó járvány-helyzet egészen egyértelműen világossá tette: a globális kereskedelemre alapozott, a helyi értékeket nem becsülő társadalmunk hosszú távon nem fenntartható. Csak bízni tudok benne, hogy a világkereskedelmi korlátozások miatt hoppon maradt zöldalma-fanatikusoknak most talán akad módja megkóstolnia a település határában termő húsvéti rozmaringot!

A Kárpát-hazát a Jóisten egészen biztosan jókedvében teremtette. Ritka a világon az olyan vidék, ahol ekkora gazdagságban találhatjuk a gyümölcsöknek a különböző fajait és fajtáit. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy az ország bármely pontján könnyen régi tájfajtákra bukkanjunk. Az egyedülálló változatosság mellett azonban bizonyos fajok és fajták számára hazánk egyik vagy másik vidéke mégis kedvezőbb feltételeket kínál, így alakulhattak ki a ma már több esetben hungarikum címmel is kitüntetett, nemzetközi viszonylatban is ismert termőtájak, termék-kategóriák.

Ki ne hallott volna a pálinka alapanyagaként is kiváló gönci barackról? A 42 Zemplén környéki település területét érintő termőtájon termő barack, illetve a belőle készült pálinka egyaránt hungarikum!

Ha már pálinka, ne feledkezzünk meg a szilva egyik őshazájáról, Szatmárról sem! Az országnak ez az eldugott része a szimbólumává vált gyümölcsöt a Tiszának köszönheti, melynek árterében az egykori árvizek által terjesztett gyümölcs-magoncok mára áthatolhatatlan dzsungelt alkotó erőket is alkotnak. A tájjal, természettel együtt élő ember használta a vadon ajándékait, az egykor vadon gyűjtött szilva mára az ország egyik legismertebb pálinkájának kizárólagos alapanyagává vált.

A magukra valamit is adó dinnyeárusok az ország egész területén „mézédes ceceit” kínálnak. A Fejér megye déli csücskében található kicsiny településen görög- és sárgadinnyét egyaránt termesztenek, a június közepétől akár szeptemberig szüretelhető gyümölcsök éves mennyisége több százezer tonnára is rúghat!

Ha dinnye, akkor Cece, ha alma, akkor viszont Szabolcs! Az alma Magyarországon a mai napig a legnagyobb mennyiségben fogyasztott gyümölcsfaj, a hazai termelés 57%-át a Nyírségben termesztik. Nem véletlen, hogy az almát a „Nyírség aranya” néven is emlegetik!

Egyes fajták kifejezetten bizonyos településekhez kötődnek, így vált a köztudatban is etalonná a szomolyai cseresznye vagy a milotai dió is.

Eper és málna nélkül nem múlhat el nyár, szerencsére az ország ezen gyümölcsök termesztése számára is ideális feltételeket kínál. A termőtájak közül azonban magasan kiemelkedik a Dunakanyar és a Győrtől délre található Sokorói dombság, mely területeken ezen gyümölcsök termesztése évszázados múltra tekint vissza. Sajnálatos, hogy a városokhoz közeli területeken egyre erőteljesebben jelentkező urbanizációs folyamatok, a kiköltözési láz erőteljesen háttérbe szorította a mezőgazdasági termelést. A termelők összefogásával azonban ezen folyamatok káros hatásai is mérsékelhetők!

A gyümölcsök mellett természetesen a legtöbb nálunk termő zöldségnek is megvan a maga „központja”, gondoljunk csak a makói hagymára vagy akár a Szeged környéki paprikára.

A bársonyosi szőlőhegynek késő délutánra értem a végére. Egész nap gyümölcsöt ettem. Harsogó almát, lédús körtét, roppanó ringlót, mézédes barackot. Íz-, illat- és színorgia, maximálisan bio, ember által nem zavart, gyakorta bozótos közepén álló ősi fákról. Hazafelé menet megálltam a helyi kisboltban. Ugye hihető, hogy tökéletesen értetlenül és leforrázva álltam a gyümölcsös pult lengyel, chilei és holland import termékei előtt…

Zsákos ember, mumus, nyunyec – És téged mivel ijesztgettek gyerekkorodban?
Hallottad már a kifejezést, hogy elvisz a kókó? Vagy a zsákos ember, a mumus, a nyenyec, a rézfaszú bagó vagy bagoly? Vannak még bőven: babós, bankus, bambuc, bákász, bobo, bobósbunkus, bönkös, böbös, bökötör, bumbus, bubusz, dodo, hemmes, kankas, kankus, kercsula, konkó, kókós, kókár, kumasz, kunka, mankuj, mánkus, muma, mumák, mamusz, mommó, mókár, mömös, murkus, vankuj. Csak hogy néhányat említsünk...