Döbbenetes, hogy minden mag a csoda ígéretét hordozza! Ahhoz, hogy eljuthasson a kiteljesedésig, sokat segíthetünk neki azzal, hogy a megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő módon egyengetjük fejlődését. Egy biztos, a növények a szakszerű törődést mindig meghálálják!
Gyermekként sosem értettem, hogy tavasszal miért nem szabadott nagyapám kertjében fára mászni, miközben alig néhány hónappal később a cseresznyeszedő vödörrel a kezünkben már küldtek bennünket ugyanazon fák tetejére... A rügyek és hajtások éppenséggel alig foglalkoztattak akkoriban, bezzeg a gyümölcs! Eszembe nem jutott volna akkor, hogy néhány évtizeddel később, régi tájfajta gyümölcsökkel foglalkozó emberként, mennyi időt és figyelmet fogok szentelni a tavaszi rügyeknek, apró hajtásoknak…
Ma találtam egy katicát. Olyan igazit, hét pettyeset. A katicának persze korábban is örültünk, énekeltük is hangosan, hogy „szállj el”, aztán nevettünk, mikor az ujjunk végére futtatott jószág – út tovább nem lévén – valóban elröppent. Ma már inkább marasztalnám, alig maradt belőle: az Ázsiából importált harlekin testvérei kíméletlenül kiszorították saját élőhelyeiről…
Sok szépsége van a tavasznak. Nálam a szépségek listáján az elsők között szerepelnek a mandulák is, amelyek a gyümölcsfák közül elsőként burkolódznak halvány rózsaszín, émelyítően illatos virágköpenybe. Amikor a napokban sorra jártam kaszálógyümölcsösünk kicsi oltványait, a friss rügyeket bizony erősen duzzadó állapotban találtam. Távolról nézve már az öreg keserűmandulák is színesednek a rövidesen kipattanó virágrügyektől. A felemás, szinte nem is volt telet követően a tavasz meg sem várta a márciust, váratlanul korán előcsalogatva az éppen csak elszenderült növényeket…
A régi magyar paraszti kultúrában használt bútorok közös jellemzője az egyszerűség és praktikum. Bár a bútorokat jellemzően egyedileg készítették, a legfontosabb típusok elnevezései mégis általánosan ismertek voltak. De vajon ma is azok? Mindjárt kiderül, indítsd a kvízt!
„A kertek művelői könnyen vészelik át a nehéz időket, mert más módon se pénz, se posztó. Előrelátó, ki kamrát tölt” – mondták volt egykoron a Rábaközben. És milyen igazuk volt!
Krekács Zoltán lovas solymászként éli mindennapjait, a hagyomány őrzése helyett annak megélését választotta életmódjául. Az évek során az elméleti ismeretek mellett felbecsülhetetlen értékű gyakorlati tudásra tett szert. Az egykor uralkodók és hercegek által is nagyrabecsült foglalkozást űző fiatalemberrel pannonhalmi tanyáján beszélgettünk.
A tavasz közeledtének az egyik legbiztosabb jele, mikor a kertész embert kérdezgetni kezdik az ismerősei a metszés időpontjáról, no meg hogy aztán esetleg nem akadna-e ideje csak arra a néhány fácskára... Idő éppen volna (főleg amennyiben a metszés óradíjának alapját a leendő gyümölcsből készíteni tervezett párlatok jelentik), a metszés szükségessége körül kialakult anomáliák között azonban sokszor igen nehéz rendet tenni. Pedig ezek a kérdések ha nem is húsba, de legalábbis fába vágók…