A kávézást sosem értettem. A borospohárral való koccintás, a pálinkák lehúzása utáni nyelvcsettintés még gyerekként is szórakoztató látvány volt, a kávé vonzereje viszont nagyjából a közértekben akkor még általánosan meglévő darálóknál számomra véget is ért. A tartózkodásomat aztán egy rám erőltetett macikávé, illetve a kávéaromával teletolt szockó sütemények nyomasztó emléke is erősítette. Mígnem az első valódi, minden adaléktól mentes kávé egyszerre a kedvelők oldalára állított. 

Bajor Zoltán tízéves korában, nagyapjával egyszerre töltötte ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelentkezési lapját. A lelkes kisfiú 6 évre rá már 10-20 kilométer hosszú madarásztúrákat vezetett a Kiskunságban. Mikor aztán évekkel később az Egyesület Schmidt Egon által vezetett Budapesti Helyi Csoportjának legendás generációja átadta a stafétát az ifjabb nemzedékeknek, ő maga is szerepet vállalt az MME legújabb kori céljainak, küldetésének újragondolásában. 2011-től 2021. közepéig elnökként vezette az Egyesület tevékenységét, jelenleg a szervezet budapesti részlegének vezetője. A sokat látott szakembert madarakról, a természetvédelem lehetséges útjairól, egyéni felelősségünkről kérdeztük.

Valahogy elszámoltam. Úgy készültem, hogy most jön a századik írásom az egy.hu-n, de amikor végigböngésztem saját archívumomat, kiderült, hogy túlfutottam. De talán jobb is így, hiszen ebben a helyzetben akaratlanul sem kell megfelelni egy századik cikk okán esetleg támasztott fennkölt tartalmi elvárásoknak s egyéb (teljesen fölösleges) hívságoknak.

A kísérletező kedvű embernek és a modern technológiáknak köszönhetően a gyümölcsökkel manapság szinte bármilyen formában találkozhatunk. Miközben nyers valójukban természetesen továbbra is ott vannak a piacokon, különféle kivonataik ételekben, italokban, kozmetikumokban is felbukkanhatnak. A gyümölcsök feldolgozása azonban korántsem újkeletű tevékenység, vegyük sorra, mi volt az a hét alapvető módszer, melyeket még ma is bárki kipróbálhat!

A kis zalai falu régi szőlőhegyének legöregebb pincéje szerényen húzódik meg a többi épület között. Fával keretezett ajtaja mellett macskajáró és gyertyaablak – előbbi a rágcsálók féken tartása, utóbbi a mustgáz okán. A pince mellett gyümölcsös, melyet az avatatlan szemlélő szinte észre sem vesz a még megmaradt szőlősorok között, az értő szem, száj és fül számára azonban felbecsülhetetlen kincseket rejt. A kert alakítójával, gondozójával, Kovács Gyulával beszélgettünk.

„Tragikus a helyzet ezen a magyar településen: feladták a harcot a helyi gazdák” – olvasom az elsőre hatásvadásznak tűnő szalagcímet. A konkrét település neve aztán a következő bekezdésben derül ki, akár meg is nyugodhatnék, rendesen messze van tőlünk, az ő bajuk nem az enyém, de mivel jóbarátok élnek azon a vidéken, mégis továbbolvasok. A döbbenet viszont csak ezután következik: a cikket akár rólunk is írhatták volna. 

Mesélik, hogy Apafi Mihály erdélyi fejedelem bár igen nagy ivó volt, részegen mégsem látták soha, mert ha túl sokat ivott, csak megemelte süvegét, s látni lehetett, amint alóla kipárolog fejéből a szesz. Azt is említik róla, olyannyira szerette az ürmöst, hogy pincéjében olykor 13 hordó is ezzel volt töltve. De mi is ez a bizonyos „ürmös”, amiért Heltai Gáspártól kezdve a Rákócziakon keresztül még Horthy Miklós is rajongott? Egy biztos, ez az ital mindig és sosem ugyanaz!

A nyugati végekről Erdély felé indulva valahogyan mindig csak Budapest után tudatosul, hogy mostmár igazán úton vagyunk. A számunkra rutinszerűen ismert dunántúli tájat felváltják az Alföld és az Északi-középhegység számunkra kevésbé megszokott formái, s az útmenti pihenők személyzete is másként ejti a szavakat. A Körös-Maros vidékének burjánzó természeti gazdagságát a határ túloldalán szívszorító szürkeség váltja, az elmúlt század alatt a tájat értő, azzal együtt élő szervességet a kapzsiság hatalma váltotta fel. Sokszáz kilométer (és érthetetlenül hosszúnak tűnő órák) után aztán hirtelen ismét ismerős és vadságában is szelíd lesz a táj, magunkfélék az emberek. Otthonról haza érkezünk.

Valahogy furcsán rövid volt ez az idei nyár. A tavasz mintha csak csupa márciusból állt volna, majd jött két hónap aszály, néhány hét valódi nyár, aztán már itt is állunk augusztus-szeptember fordulóján. 

„Kicsiny falum, ott születtem én…” – kezdődik a nóta, amit – vagy aminek első pár sorát – még borgőzös állapotban is szinte bárki fel tudja idézni. A „Házunk előtt vén eperfa áll…” helymeghatározó sornak köszönhetően így aztán – akaratán kívül – az eperfa is a minimumfolklór meghatározó részévé vált. Akár vár alatta anyánk, akár nem, az eperfa mindenesetre valóban a parasztporták jellegzetes növénye volt, amely alatt legalábbis a tyúkok egészen biztosan szívesen tanyáztak.

Egy korábbi írásban a leginkább hölgyek számára javasolt gyógynövényeket vettük sorra. Nézzük most meg, melyek azok, amik inkább a férfiak számára jelenthetnek gyógyírt! Természetesen most is igaz, hogy a felsorolt gyógynövényeket nem kizárólag férfiak fogyaszthatják, hatásterületük azonban mégis elsősorban számukra kínálhat gyógyulást.

A gyógynövények többségét a legtöbb esetben nemtől függetlenül bátran fogyaszthatjuk, van azonban néhány faj, melyek mégis inkább egyik vagy másik nem számára javalltak. A célközönség ilyen irányú szűkítése elsősorban a növényekben lévő hatóanyagoknak, például a különféle növényi hormonoknak is köszönhető. Könnyen belátható, hogy a fitoösztrogént termelő növények inkább a hölgyek körében népszerűek, míg a prosztata működését javító kisvirágú füzike teáját jórészt a férfiak fogyasztják. A dolog ugyanakkor mégsem kizárólagos – de ne szaladjuk ennyire előre! Vegyünk sorra néhány, elsősorban a hölgyek számára ajánlott gyógynövényt!