Dr. Pottyondy Ákos | környezet- és tájgazdálkodási agrármérnök

Hajlamosak vagyunk bizonyos dolgokat szinte kizárólag az év egyes meghatározott pontjaihoz kötni. Bejglit vagy mézeskalácsot süthetnénk egész évben, mégis szinte kizárólag a karácsonyi ünnepkörben kerülnek az asztalunkra, ahogyan az amúgy fenségesen ízletes ecetes torma–tojás–sonka trióval is legtöbbször csak húsvétkor találkozunk. A szaunázás és a téli időszak kapcsolata esetében egészen egyszerű a magyarázat: kinn hideg van, a szaunában pedig nagyon meleg!

Hegyimentő barátommal Gyergyó kemény vidékének ember alig érintette hegyeit és barlangjait jártunk (de jó lenne, ha már megint mehetnénk!), mikor egyik este a menedékház teraszán fél szemmel hunyorítva csak ennyit kérdezett: „aztán kérsz-e pityókapálinkát?” Agrármérnök diplomával a zsebemben, a székelyeket jól ismerve azonnal gondoltam, hogy valami csalafintaság lehet a dologban, hiszen a krumpliból legkevésbé pálinkát lehet főzni, ráadásul ha a barátom így hunyorít, akkor biztosan nem az lesz, amit hallok, így hát egyből rávágtam, hogy „persze, köszönöm”!

Rendszeresen fogyasztjuk, talán még azt is tudjuk, mi fán terem, de ha feltárul előttünk titkos énje, még jobb ízűen fogjuk enni a diós kalácsot vagy karácsonykor a diós bejglit. 

Bármelyik évszakra is gondolok, van néhány íz, illat, hangulat, ami hozzájuk kapcsolódóan azonnal eszembe jut. Míg a tél gondolata e tekintetben számomra egyet jelent a metszően friss, hóillatú levegő tiszta érzésével, a tavasz egyből hozza a jóféle húsvéti sonka és a friss torma szájpadlástól tarkóig bizsergető összhangját, a nyár a jól végzett munka utáni árnyékban fröccsözés élményét. Ha ősz, akkor szőlő, dió, no meg persze a tenyeret kesztyűn át is égető gesztenye édesen émelyítő íze-illata…