A kihalt autópályán jó tempóban haladok hazafelé, fáradtságnak nyoma sincs, a hangszórókból tisztán szólnak az éjszakai vezetéshez összegyűjtött tracklist számai. Nem terveztem az utazást, de egy családtag betegsége elszólított otthonról. A pálya kelet felé vezető oldalán tömött sorokban araszolnak a járművek. A lépésben haladó, többségében szerb, bolgár és román rendszámú autók csomagtartója tömötten feszül, a táskák, zsákok, bőröndök közt szinte a levegőnek sem marad hely. Megannyi fóliába csomagolt álom és kincs, melyek ára messze több a cédulára írtnál.
December 21-e különleges nap az évben, és ezt régen nagyon is jól tudták. De vajon értjük még, érthetjük még, miért is az?
Hajlamosak vagyunk bizonyos dolgokat szinte kizárólag az év egyes meghatározott pontjaihoz kötni. Bejglit vagy mézeskalácsot süthetnénk egész évben, mégis szinte kizárólag a karácsonyi ünnepkörben kerülnek az asztalunkra, ahogyan az amúgy fenségesen ízletes ecetes torma–tojás–sonka trióval is legtöbbször csak húsvétkor találkozunk. A szaunázás és a téli időszak kapcsolata esetében egészen egyszerű a magyarázat: kinn hideg van, a szaunában pedig nagyon meleg!
A tél annak ellenére is kétségtelenül és visszavonhatatlanul megérkezett, hogy némelyik gyümölcsfán és a terasz fagymentes részein még ládákban állnak a nyár végén, ősszel szedett gyümölcsök és zöldségek. A kamra polcainak szűkös helyein csak a leggyorsabban fogyasztott és a leginkább féltett kincseknek jut hely, a többi kitartóan vár a pince vagy pajta fagymentes kincseskamrájában. De hogyan is tarthatjuk frissen akár tavasz elejéig az ősszel betakarított termést?
Karácsony közeledtével a virágboltok és design-üzletek polcain sorra jelennek meg a különféle dekorációs kellékek, köztük az így vagy úgy négy gyertyával díszített koszorúk – vagy mik… Mert hát lehet-e koszorú a vonal? Advent kezdetén nem árt felidézni, mit is jelent, hogyan is készül egy igazi adventi koszorú!
Ha az embereket arra kérnénk, hogy mondjanak néhány dolgot, ami eszükbe jut az őszről, a szőlőszüret és a madárvonulás mellett a színesen hulló falevelek is bizonyára a képzeletbeli lista valamelyik dobogós helyén szerepelnének. Az őszi erdő színkavalkádja, a lehullott levelek aranyszín takarója évről évre lenyűgözi a bennük járót, még akkor is, ha mindehhez valahol egészen mélyen az elmúlás különös érzete társul.
Hegyimentő barátommal Gyergyó kemény vidékének ember alig érintette hegyeit és barlangjait jártunk (de jó lenne, ha már megint mehetnénk!), mikor egyik este a menedékház teraszán fél szemmel hunyorítva csak ennyit kérdezett: „aztán kérsz-e pityókapálinkát?” Agrármérnök diplomával a zsebemben, a székelyeket jól ismerve azonnal gondoltam, hogy valami csalafintaság lehet a dologban, hiszen a krumpliból legkevésbé pálinkát lehet főzni, ráadásul ha a barátom így hunyorít, akkor biztosan nem az lesz, amit hallok, így hát egyből rávágtam, hogy „persze, köszönöm”!
Ők az őszi-téli madárvendégeink!
Gondolatok az ősök sírboltja előtt állva.
Rendszeresen fogyasztjuk, talán még azt is tudjuk, mi fán terem, de ha feltárul előttünk titkos énje, még jobb ízűen fogjuk enni a diós kalácsot vagy karácsonykor a diós bejglit.
Bármelyik évszakra is gondolok, van néhány íz, illat, hangulat, ami hozzájuk kapcsolódóan azonnal eszembe jut. Míg a tél gondolata e tekintetben számomra egyet jelent a metszően friss, hóillatú levegő tiszta érzésével, a tavasz egyből hozza a jóféle húsvéti sonka és a friss torma szájpadlástól tarkóig bizsergető összhangját, a nyár a jól végzett munka utáni árnyékban fröccsözés élményét. Ha ősz, akkor szőlő, dió, no meg persze a tenyeret kesztyűn át is égető gesztenye édesen émelyítő íze-illata…
A mindenség lényege az egyszerűségben van, a mai ember legnagyobb problémája ugyanakkor, hogy túlbonyolítja az életét, hiányzik belőle a könnyedség, aminek valódi megéléséhez viszont éppen a mindenséget kellene érteni. A finoman szólva sem könnyű feladatról Bódis Éva füvesasszonnyal beszélgettünk.
